Hirdetés

Újra követhető a vezér? – Korn-lemezkritika

A Korn szupersztár zenekar. Legalábbis ezt a képet próbálják őrizni magukról, pedig bőven túl vannak már a szupersztárságon. Igen, ha a Korn imázsát, viselkedését nézzük, akkor évek óta nehéz velük szimpatizálni. Magas lovon ülnek, úgy tesznek, mintha a mai napig ők alakítanák a zenei világot, ami persze időközben szépen elszaladt mellettük. A karrierjük csúcsán még ők voltak a vezérek (Follow The Leader, ugye), a hivatkozási pont. A szupersztárság kikezdte a zenekar felállását is, de legalább már ezt és az előző lemezt is ugyanaz a négy tag csinálta meg. A The Path Of Totalityt sokan nem is neveznék sorlemeznek, pedig nem csak azért az, mert a zenekar annak tartja. Minden kételkedés ellenére az új elemek szervesen illeszkednek a Korn világába, és bár a stílusok keverése nem nagy találmány, de a dubstepet a rockkal ilyen formán még egy nagy zenekar sem passzintotta össze. A régi vezér kicsit kimutatja a foga fehérjét.

Aki nem a mai tinik közelében élte az elmúlt egy évet, bizonyára nem hallott még az őket jelenleg leginkább lázban tartó irányzatról, a “majdnemunderground” dubstepről. A zenével foglalkozó szakemberek is egy kissé furcsa szemmel méregetik a jelenséget. Mindenesetre egy olyan szintér alakult ki, amelyik számottevő az elektronikus zene terén, és kívülállósága ellenére rendkívül népszerű. A rock- és a metálzene már csak ezért sem áll távol tőle. A dubstep gyakran agresszív, sötét és energikus, és mivel a Kornra is igazak ezek a jelzők, így egyáltalán nem tűnik meglepőnek, hogy a The Path Of Totality dalai dubstep producerek közreműködésével készültek.

Elmélázhatnánk azon, hogy a Korn most sem iránymutató, hanem negyvenéves fejjel belenyúlt a tinik szívéhez vezető tutiba, de az albumot önmagában érdemesebb hallgatni, és nem zeneipari összefüggések útján. A zenekarnak egyszerűen vérfrissítés hiányzott, és ha az épp a dubstep, az teljesen mindegy. A retro előző lemez sokkal inkább volt útkereső, mint ez. Egységes, duzzad az adrenalintól. Utóbbit persze az elektronika számlájára lehet írni, mert ezek a zajok felzaklatják az embert, és bár önmagukban csak mesterséges rásegítéssel élvezhetők, dalformába kényszerítve bőven emészthetők. A Korn nem élete legjobb számait írta meg, de legalább közel került azokhoz. Jonathan Davis jellegzetes orgánuma nem sok újdonságot tartogat, de a mondókaszerű dallamok jól működnek, és akad egy-két kiváló refrén is (pl.: Get Up vagy a Chaos Lives In Everything).

Egy nagy hibája mégis van ennek a lemeznek. A dubstep töredezett ritmusképletei, Davis szavalva éneklése hosszú távon nem működnek. Ez egy tömör fél órában lerobbantotta volna a fejünket, így viszont hagyja, hogy elunjuk, pedig a lemez végén olyan ütős, és hagyományosabb cuccok vannak, mint a Way To Far (a refrén itt is telitalálat).

Nem lehet kijelenteni, hogy most következik a Korn második virágkora, legfeljebb, hogy a The Path Of Totality egy nyitott szemmel járó metálzenekar, valóban friss lemeze. A koncepció működőképes, csak nyitottan kell hozzáállni. Az pedig külön élmény lesz, amikor ezeket az ütemeket koncerten Ray Luzier eldobolja. Végre őszinte kíváncsisággal várhatunk egy új Korn-turnét.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk