Hirdetés
Hirdetés

Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban

Kétség sem fér hozzá, hogy Parov Stelar (eredeti nevén Marcus Fuereder) világszerte Ausztria egyik legnépszerűbb előadója. Nem csoda, hiszen egészen egyedi módon közelíti meg a kezdetektől az elektronikus zenét, sőt, az electro swing stílus igazi úttörőjévé vált. Tavalyi, közel telt házas Budapest Parkos koncertje után augusztus 16-án újból visszatér a helyszínre.

Hirdetés

Parov Stelar számára már rögtön első, 2004-es Rough Cuts című nagylemeze meghozta a nemzetközi ismertséget. Egyedülálló, különleges zenei megoldásokkal hívta fel magára az egész világ figyelmét, és egy csapásra az elektronikus zenei élet egyik legkeresettebb előadójává vált. Az évek során olyan világsztároknak készített remixet, mint Tony Bennett & Lady Gaga, Lana Del Rey, Lukas Graham, Marvin Gaye, Bryan Ferry vagy Klingande. A számok pedig magukért beszélnek: több mint egymillió Facebook követővel, 500 millió Youtube megtekintéssel és 3 millió havi Spotify hallgatóval a háta mögött nem véletlen, hogy Parov Stelar az egyik legismertebb elektronikus zenei előadó, akinek ráadásul vezető világmárkák is előszeretettel használják dalait reklámjaikban. Összesen tíz Amadeus Austrian Music Awards díjat tudhat magáénak – ami nem mellesleg az egyik legnagyobb osztrák zenei elismerés -, dalai rendre az európai toplisták élbolyában kötnek ki , sőt, The Sun és Brass Devil című számai az amerikai iTunest is meghódították. Legismertebb slágere, az All Night Németországban arany-, Olaszországban pedig dupla platina minősítést ért el.

Több mint 1000 elképesztő hangulatú és látványvilágú élő fellépésen bizonyított már, és többek közt olyan legendás fesztiválokon is koncertezett, mint a Coachella, a Glastonbury vagy a Lollapalooza. Bárhol jár a világban, a közönséget egyszerűen megbabonázza a jazz, a house, a swing és az elektronikus zene utánozhatatlan fúziójával, melyet élőben ráadásul egy héttagú zenekar segítségével varázsol a színpadra. Nem titok, hogy a hazai koncert-és fesztiválközönség nagy kedvence, így tavalyi, közel telt házas Parkos koncertje után most huszadik évfordulóját ünnepli ugyanitt augusztus 16-án, és garantáltan a nyár egyik legforróbb estéjét varázsolja Budapestre. A jegyértékesítés március 14-én 10 órakor indul.

További információk a Budapest Park honlapján, és a koncert Facebook-eseményének oldalán!

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,938KedvelőTetszik
3,062KövetőKövetés
3,680FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók