Manapság ritka egy zenekarnál, hogy két nagylemez között mindössze egy év telik el. A norvég Blood Command vélhetőleg olyan lendületet kapott új énekesével, hogy nem tudtak leállni, és míg a sajtó a Praise Armageddonism megjelenését újjászületésnek titulálta, a World Domination inkább egy több irányból jövő tasli, ami arra figyelmeztet, hogy ez a zenekar semmilyen kompromisszumot nem ismer.
Persze, már az előző lemezek sem ismertek határokat, de a végeredmény az utolsó két albumon közelebb állt a pop punkhoz, mint a hardcore/metál vonalhoz. A World Domination viszont egy olyan bomba, ami tényleg nagyot robban, és 70 százalékban a Praise Armageddonism agresszívabb vonalát viszi tovább, kicsit visszanyúlva a zenekar korai időszakához. Hallhatóan a rikácsoló kiabálás fekszik jobban az amúgy ausztrál Nikki Brumennek, és vélhetőleg neki köszönhető ez a nagyon sűrű, agresszív és a korábbiakhoz képest jóval nyersebb hangzáskép is.
Egy dalon belül itt már nincs táncritmus és rockolás, hanem vagy csépelés van végig, vagy színtiszta dark pop (a dalok között pittyegős, nagyon divatos trap is van). De hogy ne legyen mégsem unalmas a dolog, a dalok között nincs lélegzetvételnyi szünet sem, és 36 percbe 20 számot préseltek bele. Szóval vannak egy perc alatti trackek is, amikben van refrén és verze is. Ennek köszönhetően baromi nehéz egyet-egyet kiemelni.
Ha mégis muszáj, akkor én a két legmetálosabb számot kapacitálnám: a Bare Witnesst, és az azt követő elképesztően energikus The Plague On Both Your Housest. Utóbbi tényleg zseniális. Előbb agresszív metál/hardcore riffeket használ, sőt a refrén alatt black metal riffelés megy, ami átsiklik, vagy inkább átrobog pop/punk dallamokba, majd szaxofonos kiállásba és vissza a durvulásba. Ha valaki csak egy szám alapján akarja megfogni ezt a zenekart, akkor válassza ezt, de mivel 36 percről van szó, bőven megéri meghallgatni az egészet.
A World Domination az év egyik nagy meglepetése. Zsigeri, de okos energialöket, amihez azért nyitott fülek is kellenek.
