Hirdetés
Hirdetés

dokumentő #02 // BIZOTTSÁG // Kálmándy Ferenc fotói

Sorozatunkban a 80-as, 90-es évek magyar újhullámos zenekarairól mutatunk be dokumentumokat, ezúttal Kálmándy Ferenc fotóit a Bizottság együttes pécsi koncertjéről. A Kálmándy Ferenccel folytatott interjú első része itt olvasható.

Hirdetés

Hogyan ismerted meg a Bizottságot?

A hetvenes évek végén a Pécsi Galériánál dolgoztam, aminek volt egy művészlakása, ahol általában a kiállító művészek szálltak meg. 1981-ben történt, hogy egy nap mentem át az udvaron és egy szakállas csávó üldögélt ott és valamit pöszmötölt, a háttérből Frank Zappa szólt. Sok mindet hallottam már onnan, de Zappát még nem, úgyhogy odametem hozzá, bemutatkoztam. Ő is bemutatkozott, ő volt az ef Zámbó Öcsi. Elkezdtünk dumálni, este pedig elmentünk sörözni, és kiderült, hogy egy csomó dologról hasonlóképp gondolkozunk. Öcsi nagy kazettagyűjtő volt, adott is egy-két kazettát a Bizottságtól, hogy hallgassam meg őket. Eléggé elvadult, avantgárd, dadaista szövegeik voltak, de tök poénos zenének véltem. Később, amikor lejöttek koncertezni, besegítettem a szervezésbe. Ilyenkor az Öcsi ottaludt nálam, iszogattunk, zenéket hallgattunk. Később, egy nyáron meghívott magához Szentendrére, akkor én voltam ott egy hetet, összeismerkedtem a 2. műsorosokkal, a Lacával, a Wahornnal és az Öcsit is jobban megismertem, laza kis nyaralás volt. A Bizottság feloszlása után a Pécsi Galériában A végén csattan a kolbász címmel az Öcsi, a Laca és a Wahorn közös kiállítással érkezett hozzánk, mint szentendrei művészek, a megnyitón is így hárman léptek fel, de akkor már nem Bizottságként, hanem mint Neoszarvasbika. Emlékszem, a Wahornnak volt egy gyerekrajza: ház, fa, nap, és oda volt írva, hogy „Pomáz a világ közepe”. Egy másikon egy épület egy fekete autóval, azzal a címmel, hogy „A miniszter autója elsuhan a 111-es számú italbolt előtt”. Az Öcsinek aprólékos, precíz képei voltak, a Lacáé és a Wahorné inkább gesztusfestészet volt, nekem mind nagyon tetszettek. A Vajda Lajos Stúdióba később meghívták a FOCUS Csoportot, így nem csak ők állítottak ki nálunk, hanem mi is őnáluk. Emlékszem, az Öcsi képeit akkoriban Svédországban adták el, de Miles Davies és a Pere Ubu tagjai is vásároltak tőle.

Milyen volt ez a bizonyos pécsi Bizottság koncert?

A koncert 1982. szeptember 24-én volt. Még évek múlva is emlegették. A Doktor Sándor-Zsolnay Művelődési Központ (DOZSO) szervezésében a Szabadtéri Színpadon volt, a Székesegyház mögött, ami egy emblematikus kultszínhely volt abban az időben: ha ott fellépett valaki, az sztár volt. Mókás volt, mert úgy álltak hozzá a DOZSO-ban, hogy „Bizottság? Nem ismeri azt a bánat se, biztos, hogy nem lehet jegyet eladni rá.” Így csak két jegyárusító néni jött ki két tömb jeggyel – ami kétszáz-háromszáz darabot jelethetett – azzal, hogy ennél többet úgyse lehet eladni. De jöttek a népek, vették a jegyet és egyszercsak elfogyott az összes. A nénik a pénzzel a szatyorban elmentek, és onnantól ingyen mehettek be az emberek, nagyjából nyocszázan lehettünk. A végén elkezdett szemerkélni az eső – ami ugye már vezetett pár halálhoz a popszakmában –, de szerencsére a zenekar be tudta fejezni a műsorát, és nem rontotta el a hangulatot az eső. Ez még a klasszikus felállás volt: Kukta Erzsébet (Kokó), Bán Mária, Wahorn András, ef Zámbó István, feLugossy László, Szulovszky István.

A képeid a nagyon szép szerkesztések mellett kivételesen tiszta rajzolatúak is? Milyen alapanyagra dolgoztál?

Szinte mindenki Foretpant használt, ami olcsó volt, de amikor valami kivételes zenekar vagy esemény volt, mindig volt tartalékban Agfa vagy Ilford HP5. Például a ’82-es bécsi Rolling Stones koncerten, az Európa Kiadón, vagy a Trabanton is Ilfordra dolgoztam – ez utóbbin elég sötét is volt, csak jó minőségű filmre volt érdemes dolgozni. De ez egy szakmai dolog is, évtizedeken át tanultam, érteni kell hozzá: honnan jön a fény, mikor kell exponálni.

Az MTI fizette neked az Ilford alapanyagot?

Az MTI egy tisztes munkabért fizetett, az összes többi dolog a saját költségem volt. Ha külföldre mentem, akkor két dolgot hoztam haza: lemezeket és minőségi filmet. Általában alumínium dobozban árultak tíz méternyi Ilford filmet, ezt vettem, itthon pedig felvágtam. Minőségi előhívófolyadékot használtam, nem pedig ilyen házilag pancsolt valamit.

A rendezvény plakátja.
FeLugossy László, Pécs, 1982. szeptember 24.
ef Zámbó István, feLugossy László, Pécs, 1982. szeptember 24.
Kokó (Kukta Erzsébet), Pécs, 1982. szeptember 24.
Bán Mária, Pécs, 1982. szeptember 24.
Wahorn András, Pécs, 1982. szeptember 24.
Szulovszky István, Pécs, 1982. szeptember 24.
Ef Zámbó István, feLugossy László, Pécs, 1982. szeptember 24.
Wahorn András, ef Zámbó István, feLugossy László, Pécs, 1982. szeptember 24.
Bán Mária, Pécs, 1982. szeptember 24.
Wahorn András, ef Zámbó István, feLugossy László, Pécs, 1982. szeptember 24.
Bizottság koncert, Pécs, 1982. szeptember 24.
Neoszarvasbika: feLugossy László, Wahorn András, Pécsi Galéria, 1986.
Neoszarvasbika: Wahorn András, ef Zámbó István, Pécsi Galéria, 1986.

A képeket csak Kálmándy Ferenc engedélyével lehet használni.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,105KedvelőTetszik
3,073KövetőKövetés
4,990FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók