Még év elején írtunk róla, hogy szerzőnknek egészen Kaliforniáig kellett utaznia azért, hogy megszeressen egy új zenekart, azon az estén, amikor az OFF! is fellépett, élén a Black Flag eredeti énekeseként is ismert Keith Morrissal, akiről szintén ugyanebben a beszámolóban írtunk. Az élő punklegenda ugyanezt az utat fogja bejárni, csak visszafelé, egy másik zenekarával, a punk alapzenekar Circle Jerksszel, ugyanis május 29-én a Dürer Kertben fogják első magyarországi koncertjüket adni. Mi pedig magával Keith Morrissal beszélgettünk Zoomon múzeumokról, punkról és a fiatalokról régen meg most.
Május végén Budapesten léptek fel a Circle Jerksszel, ami a zenekar első bulija lesz Magyarországon.
Igen, eddig még csak egyszer jártam Magyarországon, az OFF!-fal, de a Circle Jerksszel valóban ez lesz az első alkalom. A NOFX-szel fogunk játszani Európa-szerte. Ők ugye egy nagyon népszerű zenekar, a Circle Jerks pedig eddig még nem játszott nagy koncerteket Európában. Az OFF!-fal játszottunk már nagyobb fesztiválokon, de a Circle Jerksszel még nem, és most itt a lehetőség és rendkívül szerencsések vagyunk, hogy nagyobb közönség előtt zenélhetünk. Ehhez pedig fel kell ráznunk magunkat. Úgy kell játszanunk, mintha nem lenne holnap. A mai nap kell, hogy szem előtt legyen és mindent meg kell valósítanunk. És mit látnak majd ebből az emberek? ,,Ezek a srácok, bármennyire is öregek, még mindig tudják hozni a formájukat. Azért vannak itt, mert küldetésük van.” Küldetés, amit el kell végeznünk. Mint a Bachman Turner Overdrive Taking Care Of Business dala. Ezek leszünk mi. Az aranykorunkban vagyunk, amikor már ki kéne lovagolnunk egy fehér ló hátán a naplementébe, búcsút intenünk mindenkinek, és boldog nyugdíjas otthonokba, nyugdíjasok számára fenntartott környékre menni, de erre még nem vagyunk képesek. Ez egy kicsit messze van még.
Hogy látod, mennyire változtak meg a punk zenekarok az elmúlt évtizedekben?
Néhány zenekar elég népszerű, és néhányat közülük nem igazán tartok igazi punk rock zenekarnak, csak agresszív popzenekaroknak. Beszélhetnénk ezekről a csapatokról, de én nem igazán vagyok erre alkalmas. Az ilyen zenekarok többsége engem nem érdekel. Volt néhány nagyon klassz és néhány igazán nagyszerű zenekar azokon a turnékon, amiken részt vettünk, mint NOFX, Pennywise, Rancid. Túl sok zenekar van ahhoz, hogy lépést tartsak velük, szóval erre a kérdésre nem én vagyok a legmegfelelőbb ember. Meghallgatnék néhányat azok közül a csapatok közül, akiket nem önszántamból hallgatok, és azt mondanám, hogy felejtsd el. Ez másnak való, hallgassa más őket!
Hogy néz ki a kaliforniai punkszíntér belülről?
Sok zenekar ugyanolyan népszerű most is, mint amilyenek mindig is voltak. Rendkívül szerencsések vagyunk, mert épp most voltunk turnén a Descendents zenekarral, akik történetesen a barátaink is. A tagok közül két sráccal együtt nőttem fel, Billyt már nyolcéves kora óta ismerem. De őszintén megmondom, hogy nem igazán figyelek arra, hogy mi történik más zenekarokkal. A Social Distortiont meg a Bad Religiont figyelemmel kísérem, ők most turnéznak, és örülök nekik, mert több ezer ember előtt játszanak. Elég régóta vannak a pályán, végzik a dolgukat, felveszik a dalokat, és megérdemlik a sikert.
Mi is rendkívül szerencsések voltunk, hogy fel tudtunk lépni különböző városokban, ahol ott volt 500-700 ember, várostól függően akár 1000 is. Amikor a többi zenekarról van szó, nehéz megmondanom, hogy mi a különbség az akkori és a mostani világ között. Most már van számítógép, Facebook, TikTok, Twitter, és különböző módok, amelyekkel az emberek az összes anyagukat eljuttathatják mindenkihez.
Régen ez nem volt meg. Felvetted a telefont, és most nem a mobiltelefonokról, iPadről, iPhone-ról, erről meg arról beszélünk, amin keresztül szóltál a barátaidnak, hogy péntek este játszunk, el tudsz jönni megnézni minket? És ha igen, felhívnád pár barátodat, hogy tudasd velük, hogy játszunk? Aztán pedig drukkoltam, hogy ezek közül az emberek közül mindenki kapcsolatba lépjen még néhány barátjával. Így alakult ki a hógolyó-effektus, ami lefelé gurult a hegyről, és péntek estére talán száz ember is eljött a koncertre. Szórólapokat is kellett nyomtatnunk, és ehhez szükségünk volt egy haverra, aki egy irodában dolgozott, és amikor senki sem látta, kinyomtatott száz szórólapot, és szétosztotta a barátainak, vagy odaadta nekünk, mi pedig kiplakátoltuk a lemezboltokba meg mindenhova. Most már csak be kell ülni a számítógép elé, fel kell tölteni, és már kész is.
Most viszont a másik véglet miatt nehéz, mert annyi információ éri az embereket ezeken a csatornákon, hogy nehéz ebből kiszűrni, mi az ami valóban érdekelhet bennünket.
Azokban az években még csak a szájról szájra terjedést ismertük. Például elmentél egy buliba, ahol volt harminc-negyven ember, akiket nem ismertél, de szerettél volna velük haverkodni. Erre valaki odajött hozzád és azt mondta:
– Érdekesnek tűnsz. Mit csinálsz?
– A Circle Jerks nevű zenekarban játszom, és most pénteken fellépünk. Mit szólsz, ha felveszlek a vendéglistára, és elmondod egy tucat embernek, hogy jössz a péntek esti koncertünkre?
És utána reméltem, hogy ők is elmondták a barátaiknak.
Jártál már a Las Vegas-i punkmúzeumban, ahol a zenekaraiddal együtt te is gyakorlatilag ki vagy állítva?
Mint a Rock and Roll Hall of Fame vagy hasonló helyeken? Soha nem voltam még. Nem tartom őket fontosnak. Inkább bemegyek egy lemezboltba, és megnézem, hogy megvannak-e a lemezeink, extra ha valaki a pult mögött azt mondja, hogy elfogyott az összes, úgyhogy rendeltünk még néhányat. Van egy múzeum Seattle-ben, ott is van néhány cuccunk, ahogy az általad is említett Las Vegas-i Punk Rock Museumban is. Gyakran megkérnek, hogy tartsak tárlatvezetéseket. Láttam a fotókat, hihetetlenül érdekesnek tűnik, de elég elfoglalt vagyok, nincs három-négy napom arra, hogy azt magyarázzam a látogatóknak, hogy: ez a kép itt és itt készült, ez az, amivel játszottunk, ez meg a nagyszerű Hetson gitárja. Van valahol Lucky-nak is egy dobfelszerelése kiállítva, ahol csak egyszer voltam, de nem emlékszem a nevére. Nem jut eszembe. Tudod miért? Mert nem járok oda.
Gyakorlatilag egyfolytában úton vagytok. Honnan szerzel ennyi energiát a koncertekhez meg a turnézáshoz?
Hamarosan 69 éves leszek, mint ahogy mondtam is, néhányan közülünk átlépjük a nyugdíjkorhatárt. Nemrég játszottunk egy koncertet a Descendentsszel New Jersey-ben, és volt ott két srác, aki az ajtóban várakozott, hogy bejussanak. És amikor egyikünk kiment a parkolóba, meghallotta ezt a két srácot izgatottan beszélgetni. ,,Épp a pizzériában voltunk, és ott volt néhány Circle Jerks-tag is enni.” Olyan 14-17 éves kölykökről beszélünk. Akik a mi koncertjeinkre járnak, javarészt közelebb vannak a mi korosztályunkhoz. Igazán nagyszerű és inspiráló hogy a legtöbb helyen a közönségben sok fiatal is van. Zandernek, a basszusgitárosunknak van egy szólólemeze, amit szokott árulni, és ilyenkor odamegy a merch-asztalhoz, hogy reklámozza az új lemezt, és elkezd beszélgetni az emberekkel, akik jönnek megvenni a cuccainkat.
A fiatalok többségétől általában azt szokta kérdezni, hogy Miért vagytok itt? És a leggyakoribb válasz az, hogy elegünk van az új zenéből. Az új zenék többsége nem igazi. Van ez a rengeteg ember, és a hálószobájukban veszik fel a lemezeket. Néztem a Grammy-díjátadót, ahol az utolsó dalt Bruno Mars adta elő, és ezért a dalért nyerte el a Grammy-díjat, amit vagy nyolc ember szerzett. Hogyan írhat ennyi ember egy dalt? Általában egy dalt egy ember ír, talán két vagy három ember, vagy néhány ember, akik egy zenekarban vannak.
De a srácok azt mondták, hogy azért vannak itt, mert ezek a zenekarok valódiak, és ez az, ami nagyon inspiráló. Ez az egyik fő motivációm. Számomra, abban a korban, amiben vagyok, egy-egy fellépés iszonyúan kimerítő, de közben pedig felszabadító is. Nagyszerű, hogy a közönség látja az energiánkat, és ebből feltöltődnek. Mint egy körforgás, ahol amit mi csinálunk, energiát ad nekik, nekünk pedig ők adják ugyanezt.
Rengeteg koncerted volt már életedben, nem emlékezhetsz mindre, de vannak emlékezetes történeteid?
Rengeteg történetem van különleges és emlékezetes koncertekről. Egyszer volt, hogy játszottunk Alabamában, akkoriban, amikor legtöbbet bárokban koncerteztünk, és az egyik ilyen koncerten egy csomó fiatal srác várakozott a koncertünkre, egy olyan klub előtt, ahol huszonegy év volt az alsó korhatár. Meg kellett kérnünk a tulajt, hogy lenyomhassuk a koncertet. Azzal kezdtük az estét, hogy; ,,Nézd, itt van két tucat kölyök, akik arra várnak, hogy bejussanak, és mi tudjuk, hogy nem lehet, mert nem huszonegy éven felüliek. Játszhatunk? Kinyitnátok korábban, hogy játszhassunk ezeknek a srácoknak?” A legtöbb esetben igent mondtak. Beengedték a gyerekeket, és megmondták a csaposoknak, hogy kóla, 7UP vagy narancslé. Nincs pia. Mi pedig játszottunk ezeknek a gyerekeknek. Ők meg ugráltak, jól érezték magukat, és egyszer megjelent két rossz arcú alak, akiknek semmi keresnivalójuk nem volt ott. Csak azért jöttek, hogy balhézzanak. Mint akik azt hiszik, hogy megúszhatják, ha lökdösik ezeket a gyerekeket, párat pedig meg is ütöttek. Leugrottam a színpadról, és a terem végébe kergettem ezt a két fickót. Ahogy leugrottam, az egyik srác, aki nekünk dolgozott, jött mögöttem azzal a kiállással, hogy „Nem hagyhatom, hogy Keith-nek bármi baja essen. Ezek a srácok vagy 150 kilósak, Keith mennyivel kisebb náluk.” Mint a kis mókus, aki harcolni készül a gorillákkal. A srác, aki nekünk dolgozott végül verekedésbe is keveredett ezekkel az arcokkal, a végén pedig engem is pofon vágtak. Szerencsém volt, hogy nem tört el az orrom. Végül felkaptam egy biliárd dákót, meglengettem, mint egy baseballütőt, erre a két nagydarab fickó kirohant a bárból.
Aztán játszottunk egy koncertet New Yorkban is az első Circle Jerks-turnén a keleti parton, ami gyakorlatilag egy hétig tartott. A második New York-i fellépésünk egy Mud Club nevű helyen volt. Azt hiszem, kedd vagy szerda este játszottunk. Nem volt ott senki. Senki. Kivéve egy embert. Persze ott voltak az alkalmazottak, de végül a dolgozó brigád felét is hazaküldték, ami azt jelentette, hogy volt egy portás, egy csapos és a hangosító, és az az egy ember, a közönségben. Mi azt a koncertet is ugyanolyan komolyan vettük, mint az összes többit. A srác teljesen megőrült. Elvesztette a fejét, ugrált és táncolt. Miközben mi játszottunk, volt hogy felugrott a színpadra, de minket nem igazán érdekelt. A csapos, a portás és a hangmérnök is tudta, hogy mi játszani jöttünk. És miközben a srác szórakozott, összeszedte az összes fából készült bárszéket és asztalt, és a színpad elé halmozta őket, és ugrált körbe-körbe. Olyan tágra nyílt szemekkel nézett, mintha készen állt volna arra, hogy egyszerűen lángba borítsa a rakást, ami egy elképesztő forgatókönyv lett volna. De nem így történt.
Az is egy emlékezetes este volt, amikor néhány skinhead megjelent a koncertünkön, és azzal ért véget az este, hogy a biztonságiak a hely mögött püfölték őket. Mi elég elfogadóak vagyunk, bárki, aki akar, eljöhet a koncertünkre. Csak ne legyen seggfej, és ne kötekedjen a többiekkel. Akarsz ugrálni és jól érezni magad? Remek. Bulizenekarnak tartjuk magunkat, annak ellenére, hogy csúnya témákról éneklünk, igyekszünk minél szarkasztikusabbak lenni, és elérni, hogy mindenki jól érezze magát.
Játszottunk egy koncerten, ahol a srácok circle pitet csináltak, pogóztak és jól érezték magukat, a skinheadek pedig eközben leütötték az egyik kölyköt. Olyan 19-25 éves srácokról beszélünk, és egy 14-15 éves gyerekről. Két szám között megkérdeztem tőlük, hogy mégis meddig akarják ezt művelni, és miért gondolják, hogy ezt megtehetik? Ők pedig nevettek és folytatták. Egy ponton a biztonságiak berontottak és elkezdték szétverni a fejüket.
Általában nem vagyunk erőszakpártiak. Ahogy mondtam, mi bulizenekar vagyunk. Azt akarjuk, hogy mindenki aki eljön csinálja azt, ami neki jól esik; igyon, bulizzon és érezze jól magát. Azok a srácok nem ezt csinálták. Ha a koncertjeinken erőszakos cselekmények történnek, akkor megmondom, hogy vagy leállnak, vagy nem játszunk tovább. Nem ezért vagyunk itt, hogy így reagáljanak a zenénkre. Ha egymást akarják verni, akkor azt csinálják valahol máshol, de mi nem ezért vagyunk itt.
Jegyek még kaphatók. Részletek a koncert eseményénél találhatók.
