Hirdetés
Hirdetés

Moriones – ALVAJÁR

Egyre többet tudhatunk meg a bohóc maszk mögül kikacsintó srácról, aki egy évvel ezelőtt debütált Morionesként és akire rekordidőn belül óriási figyelem szegeződött. Miközben az előadó Manuellel közös, toplistás featje, a Voodoo Baba továbbra is pörög, addig is egy új, igazán személyes szólófelvétellel jelentkezik. Az ALVAJÁR egy uptempo, pop-latin-deep house dalnosztalgia, amelyben a gyerekkor keveredik a keserédes jelen vívódásaival, miértjeivel.

Az ALVAJÁR-t nagymamámmal való kapcsolatom ihlette nagyrészt, a jelenem küzdelmei pedig kiegészítették.

– mondja Bakos Kristóf, azaz Moriones, aki múlt héten ünnepelte első albumának, a Tébolyda egyben karrierjének is csekély egyéves jubileumát. Az akkor még csak zenéjéről és TikTokról ismert fura hajú fiú azóta három önálló, teltházas koncertet adott Budapesten, legutóbbit éppen a közel 1300 férőhelyes Akvárium Klub Nagyhalljában. Ekkor a bohóc a színpadon meghalt, és ezzel egy új érát indított el, kilátásba helyezve egy új lemez érkezését.

Az ALVAJÁR is egy mozaikrész, amelyről a dalszerző bővebben így mesélt:

Unokatestvéremmel forgattuk a videóklipet. Mindenképp egy olyan helyet szerettem volna a szám nosztalgikus kedvessége miatt, ahol gyerekkorom nagy részét töltöttem, és a klipben feltűnő hintaágy az volt. Sokszor átmentem és beszélgettünk mamával, és ekkor a nap mindig odasütött. A kontraszt az csak hozzáadódott a történethez, hiszen a bohóc meghalt, de az albummal minden tiszta lesz. Nagyon durva, mert a klip elején a kisfiú én vagyok, ahogy nézi a jelenem. Azt a részletet unokatesóm egy egyetemi projektjéből vettük ki, ami ráadásul egy tizennégy éves felvétel, hiszen 2010-ben forgott és valahol megtalálta. Eszméletlen sorsszerűen történik ismét minden és mondhatjuk, hogy minden egyszerű volt, hiszen hazamentünk.

Az ALVAJÁR egyfajta életigenlő figyelmeztetés is, hogy a jelen zsúfoltságában, ha a múltat elfelejtjük és nem tudjuk értékelni a pillanatot, azt később meg fogjuk bánni.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,993KedvelőTetszik
3,062KövetőKövetés
3,850FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk