Hirdetés
Hirdetés

The Qualitons – Lil’ Bonch

Tavaly decemberben jelentette be visszatérést az utóbbi évek egyik legnagyobb nemzetközi érdeklődését kiváltó hazai együttese, a Qualitons. A vicces díszletben bemutatott live session után most 180 fokos fordulatot véve egy igencsak komoly, a gyász témáját körbejáró videoklip kíséretében jelentetik meg új, Lil’ Bonch című dalukat.

Másfél év szünet után döntött úgy a Qualitons csapata, hogy új felállásban folytatja a zenélést. A pszichedelikus funk-rock zenekar 2019-ben az első magyar produkció volt, amely meghívást kapott az Egyesült Államok egyik legismertebb, kifejezetten új zenék bemutatására specializálódott rádiója, a KEXP stúdiójába. 

Érdekesség, hogy a most megjelenő Lil’ Bonch című instrumentális dal első változata is ugyanabban az évben született: Boros Levente (dobok/vokál), Hock Ernő (basszusgitár/vokál) és Szőke Barna (gitár/vokál) akkor még úgy gondolta, hogy a zenekar világától kicsit távolabb esik, és egyfajta side projektként tekintettek az ekkor született szerzeményre. Végül az élet úgy hozta, hogy a tavaly decemberben a korábbi billentyűs Menyhei Ádám, valamint a KEXP videóban is szereplő Weil András közreműködésével újjáalakult The Qualitons zenei univerzuma a korábbinál sokkal szélesebbre tágult, ezért újra elővették ezt a dalt is. 

A Lil’ Bonch témája egy kisiklódi ritka magyar melódiára épül. Ahogy Hock Ernő fogalmaz:

A dal többi része kvázi csak egy rím erre a különleges és megindító dallamra.

A szokatlan inspirációk gyűjtése egyébként nem áll messze a Qualitons világától, Szőke Barna szerint:

Rengeteg zenét hallgatunk, ráadásul mindannyian nagyon különféléket. Erre a népzenei világra például Ernő talált rá. Akarva-akaratlanul inspirál minket ezer dolog, vagy az, amiben épp vagyunk.

A Lil’ Bonch ráadásul egy látványos videoklip kíséretében jelent meg – az Éry Franciska rendezésében és Szemerey Bence operatőri munkájával készült kisfilm a régi terhek elengedésére és az új inspirációk befogadására koncentrál. A történet szerint a zenekar öt tagja egy nehéz koporsót cipel, egyre szürreálisabb helyszíneken és egyre nehezebb útvonalon. A közös, szavak nélküli zarándoklat végén elérkezünk a feloldozáshoz, és a gyászt eufória váltja fel.

Az újjáalakult  The Qualitons tehát minden szempontból új fejezetet nyit, amelyet május 10-én a Magyar Zene Házában koronáznak meg egy lemezbemutató koncerttel. Természetesen – ahogy megszokhattuk tőlük – ez sem lesz konvencionális: az új számok mellett sok különlegességgel készülnek.

Az új, Club Eco Vol. I – The Trail című album anyagát először vinyl lemezen jelentetik meg, amihez egy ideig kizárólag a koncerten lehet majd hozzájutni. A lemezboltokban május 20-tól lesz megvásárolható a hanglemez, míg digitálisan a Bandcampen lesz elérhető az album.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,985KedvelőTetszik
3,059KövetőKövetés
3,820FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk