Hirdetés
Hirdetés

Morrissey teljesen kiborult a róla mintázott Simpsons-karakteren

Vasárnap este mutatták be a Simpson család új részét Amerikában, amiben Lisa Simpson megszállottja lesz egy Quilloughby nevű énekesnek, akinek a hangját Benedict Cumberbatch adja, és akinél egyértelműen az ex Smiths-frontember Morrissey volt az elsődleges ihletforrás, bár a készítők, saját bevallásuk szerint, kevertek bele egy kis Robert Smith-t és Ian Curtist is, de azért a képzeletbeli rajzfilmzenekar The Snuffs neve elég beszédes volt. Szóval a történet szerint Lisa (és itt most kénytelenek vagyunk spoileresen folytatni, mert különben érthetetlen lesz a hír) akkor ábrándul ki Quilloughby-ből, mikor kiderül róla, hogy egy túlsúlyos, húszabáló rasszista lett belőle, miután rájöttek, hogy a veganizmust a külföldiek találták fel.

Hirdetés

Ez így nagyon sok volt a harcos vegán Morrissey-nek, akinek Facebook-oldalát először menedzsere, Peter Katsis árasztotta el bejegyzésekkel, rasszizmussal vádolva a Simpsons alkotóit, illetve jogi lépésekkel fenyegette meg őket és az epizódról beszámoló újságokat is. (Érdekesség, hogy az epizód előtt még büszkén reklámozta a rajzfilmet, hogy a Smiths-re lesz benne utalás.) Plusz Benedict Cumberbatch-nek is nekiment, hogy hogyan adhatta a nevét ehhez a mocsokhoz.

Végül Morrissey maga is kommentelte a rajzfilmepizódot, hosszasan moralizálva rajta. Leírja többek között, hogy neki is eszébe jutott, hogy pereljen, de nagyon sok energia és pénz lenne, ami neki nem áll a rendelkezésére. Aztán próbálja azt is megfejteni, hogy vajon miért támadják őt egyfolytában (gyakorlatilag az egész világ, kivéve a rajongói), és megfejti, hogy azért, mert rendkívül erős érzelmei vannak, és ez nem elfogadott a modern zenében. Felemleget olyan eseteket, amikor a sajtó a Smiths-rajongókat támadta, de a brit média a Morrissey-közösséget is rendszeresen vegzálja, ami miatt már több barátját is elvesztette. Végül elmondja, hogy azért nem viszonozza a rázúduló tüzet, mert egyrészt, ahogy írta, sokba kerülne, másrészt hiába nyerne, az emberi szívet jogi tüzérséggel sem lehet megjavítani.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók