Hirdetés

Magánuniverzum és lefejelt trafóházak – Meghallgattuk az Impaled Nazarene legutóbbi albumát

Az Impaled Nazarene újabb keletű anyagai alapjaiban nem igazán rázzák már meg a metal undergroundot, bár ebben szerepet játszhat az is, hogy az utóbbi tizenegy évben összesen három stúdióalbumra futotta tőlük. A legfrissebb, Eight Headed Serpent címet kapott teljesítmény még május végén jelent meg, viszont mivel a mostani időszak nálam amúgy is a restanciák bepótlásáról szól zenei téren, úgy gondoltam, kitérek kedvenc finn őrültjeimre pár szó erejéig. Utóbbi félmondatból kikövetkeztethető, hogy objektív kritikáról itt szó sem lehet.

Szóval az Impaled Nazarene esetében alapvetően mindegy az aktuális lemez színvonala, már csak azért is, mert Mika Luttinen és barátai évtizedek óta megbízhatóan szállítják az erőteljes punk és d-beat behatású black metalt, meredekebb zenei kísérletek meg úgy a Suomi Finland Perkele óta nem jellemzők rájuk. Nagy meglepetések most sincsenek, talán a záró Foucault Pendulum lassú, kifejezetten hangulatos, fenekedő vánszorgását leszámítva, de ilyesmire is volt már náluk példa olykor.

Kapunk tehát 13 új számot bő 32 percben a szokásos “apokalipszis, embergyűlölet, szexuális perverziók és ezek minden lehetséges permutációja” szövegvilággal, ezúttal a megszokottnál talán kicsit koszosabb, nyersebb, a torzított basszusgitárt most is szépen kiemelő hangzással. Közbevetés: Reima Kellokoski továbbra is a műfaj egyik leginkább alulértékelt dobosa, ezt már nagyon régóta meg akartam említeni valahol, végre megtehettem. Ugyanakkor az Impaled Nazarene – ahogy például a Darkthrone is – szigorúan vett zenei produkció helyett sokkal inkább életérzés, olyan elemekkel, mint hasra festett “Fuck Me!” felirat a színpadon, vödörbe hányós bandafotó, mókás, olykor kifejezetten pityókásan adott nyilatkozatok, sarkos finn akcentus, meg ugye “perkele”, jó erősen megnyomott R-rel.

Ez az egész magánuniverzum a zenével és a szövegekkel együtt összeáll egy önazonos, kellően kifordult ízlésvilággal, és stílszerűen kis perverzitással nagyon szerethető egésszé, aminek hallatán még egy joviális, negyvenes apuka is szívesen feltépne egy üveg Jim Beamet, hogy aztán trafóházakat lefejelve üvöltözze a város utcáin, hogy nincs jövő ebben az emberi emésztőgödörben. A számos önellentmondást tartalmazó történet elemei természetesen kitaláltak, az Eight Headed Serpent viszont egy kitűnő lemez, még akkor is, ha ez nem mindenki számára lesz nyilvánvaló.

Pontszám: 4,5 / 5

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
845FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk