Csak a hallottakra tudtam támaszkodni, hogy a lezárások előtti utolsó koncertek egyikét képező Five Finger Death Punch-koncert (amiről itt írtunk), közel kétórás műsor volt, monumentális pirotechnikával, óriási látvánnyal, és hangulattal, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam a mostanira.
Egy FFDP-koncert Magyarországon mindenképp óriási élmény, és nagy kuriózum (legalábbis két évvel ezelőttig az volt), nem csak a rajongóknak, hanem a zenekarnak is, és ennek lett is visszhangja az Arénában. Már csak a Magyarországról kivándorolt Báthory Zoltán alapító-gitáros miatt is, aki a nevének skandálást követően el is ejtett pár magyar szót. A látványra talán az a szó illik legjobban, hogy váratlan. Egy önmagát végtelen alakban lenyelő óriási kígyót egy semmiből jövő robbanás, konfetti, majd egy másik kifeszített kép kísért, meg rengeteg burn motherfucker, burn, ami hol a színpadon, hol a tömegben szólt nagyobbat. A váratlan kifejezés ugyanakkor nem csak az ezekre az elemekre, hanem az egyik előzenekarnak az Ill Ninónak a koncert közbeni felsorakoztatására is ugyanúgy vonatkozik, mint a többször eldörrenő, hangos konfettiágyúra. Ami azonban az elvárthoz hűen ment, az mindenképpen a show-nak a zenei része. A dalválogatás és az előadás mind meghozta a Five Finger Death Punch-hatást, és megmozgatta a kicsit amúgy foghíjasnak tűnő Arénát.
Egyértelműen kár lett volna a második budapesti FFDP-koncertet kihagyni, és ezt a koncert előtt a Lángolónak rövid interjút adó Chris Kael, a zenekar basszusgitárosa is így gondolta, de persze ezen kívül még más dologokra is rákérdeztünk. (Az interjún az eredeti terv szerint Bárthory Zoltán is ott lett volna, de a helyszínen a menedzsment már másképpen akarta.)
Utoljára két éve játszottatok Magyarországon. Hogyhogy két év alatt két Five Finger Death Punch-koncertet lehet megnézni Budapesten, miközben előtte még soha nem voltatok itt?
A tény, hogy az első budapesti koncertünk akkor volt, amikor két éve játszottunk itt, közvetlen a járvány kirobbanása előtt, és most fogunk másodjára. A pandémia előtt nem léptünk fel Budapesten, de most fantasztikus volt újra visszajönni ide. Amennyire az időm engedte, próbáltam megismerni a várost, körbejárni kicsit, és nagyon jó újra itt lenni. Nyilvánvalóan ez Zoltán első otthona, de most már talán azt lehet mondani, hogy a zenekar második otthona.
Turnén kívül voltatok már itt?
Egyetlen egyszer voltam eddig itt, az előző turnén. Budapest nagyon szép, és nagyon szeretem. Jó lenne úszni a Dunában, de nem tudom, hogy az itt mennyire megengedett, eléggé gyors folyású víznek tűnik. Ma voltam a Szent István Bazilikánál, megnéztem a cipőket a Duna parton, tegnap voltam ebédelni a barátnőmmel. Egészen romantikus sétálgatni Budapest utcáin, úgyhogy tegnap próbáltuk kiélvezni Budapest összes adottságát.
Mennyire nehéz neked Budapesten zavartalanul sétálgatni?
Volt pár rajongó, aki odajött hozzám időről időre, de én mindig örülök nekik, szeretek rajongókkal találkozni. De amúgy igen, a szakáll miatt elég felismerhető vagyok, szóval amikor látnak sétálni, akkor oda tudják kötni a zenekarhoz, és odajönnek hozzám. Szeretem az ismertségünknek azt a szintjét, hogy ha elmegyek egy koncertre akkor tudom, hogy az emberek megismernek, de a normál életben ez sokkal kényelmesebb, nem olyan őrült, szóval nekem ez így teljesen megfelel.
A legutóbbi koncertetek egyike volt azoknak, amiket a lezárások előtt még meg lehetett tartani. Éreztek valamilyen különbséget a két koncert között a szervezésben vagy az előkészületekben?
Különösebben nem érzünk különbséget, talán annyiban, hogy több időt fektettünk bele, hogy felkészüljünk a show-ra, mint az ezelőtti turnéinkon, mert több szabadidő állt a rendelkezésünkre, és hosszabb próbákat tudtunk tartani. Mindannyian nagyon hiányoztunk egymásnak ezalatt az idő alatt, jól volt újra összejönni a próbaterembe, és nagyon izgalmas újra színpadra lépni.
Láttok valamilyen változást a közönségeteken a járvány óta?
Talán azt lehet mondani, hogy mindenki izgatottabb, mint ezelőtt. Visszatérni két év kihagyás után koncertekre egészen más légkört és energiákat hoz. Azt hiszem az emberek lelkesedésében mindenképpen lehet valamilyen különbséget megfigyelni.
A legutóbbi turnétokon két előzenekarral játszottatok, és most újból két zenekarral turnéztok. Bevált ez a hármas felállás?
Egy ilyen hosszú idejű show lebonyolításakor három zenekar nagyon jól tud működni. Az Ill Ninóval jó barátok vagyunk, nagyon jó őket újra színpadon látni. Próbálunk kicsit különböző zenei vibe-okat összepakolni, kicsit megpezsgetni az embereket. Mindenki ugyanúgy teljes műsoridőt kap, ugyanazt a hangzást, mindig biztatjuk az együtteseket, hogy jöjjenek és csinálják, amit csinálnak. Mindig király ilyen jó zenekarokkal fellépni, mint az Ill Nino, vagy mint az előző turnén a Megadeth. Te jó ég, utánuk játszani nem volt semmi!
A turnéállomásaitok között nagyon kevés idő telik el, majdnem naponta utaztok új országba. Hogyan lehet ezt a rengeteget koncertet és utazást ilyen rövid idő alatt kipihenni?
Nagyon kemény, ez a legdurvább része a melónak. Kis időket kell találni a nap folyamán, amikor tud az ember egy keveset aludni kis felosztásokban. Én már tizenkét éve csinálom ezt ebben a zenekarban, személy szerint én egy félórás alvással szoktam feltöltődni mielőtt felmegyek a színpadra, ami elég merész, de működik. Nagyon nehéz energiát gyűjteni ilyen elszórt lehetőségekből, pihentnek maradni és normálisan enni, de már három hete tart a turné, azóta csináljuk, és amúgy egész jól megy.
Ősszel lesz a premierje a The Retaliators című filmnek, amiben szerepet kaptatok ti is. Milyen volt a forgatás?
Őszintén szólva nagyon nyújtózkodnom kellett ehhez a szerephez. Az a rész, ami a legjobban inspirált engem, az volt, hogy mi zenészek vagyunk, és zenészként úgy színészkedtünk, hogy bevittük a személyiségünket a szerepekbe. Volt egy pont, ahol Zoltán és én egy részben voltunk a főszereplőkkel, és csak néztük, ahogy dolgoznak. Az érzelmek, amiket meg tudtak jeleníteni az arcukon. Csak figyeltem és el voltam képedve, hogy te jó ég, mit művelnek! Fantasztikus volt belelátni az egész folyamatba.
