Hirdetés
Hirdetés

Felnőttkori feszültség – Meghallgattuk a Placebo új nagylemezét, és elmondjuk milyen

A Placebo új albumának borítóján lévő digitális ködbe burkolódzó, drágaköveket rejtő, letisztultan kopár tájkép hű vizuális reprezentációja a hozzá tartozó zenei világnak. Brian Molko hagyományokat felrúgó és kísérletező lemezt ígért, és az együttes többnyire tartja is magát ehhez a vállaláshoz. A hosszas kreatív szünet után érkező Never Let Me Go tudatosan és bátran fésületlen lemez, azonban ebben a minőségében végig konzisztens és homogén, szinte hibátlanul megvalósított. Egyértelműen a zenekar késői periódusának legjobb teljesítménye.

Az együttesnek szüksége is volt erre a kreatív újraindításra. A legutóbbi két stúdióalbumon fokozatosan elkopott a Placebo esszenciáját adó kívülálló, hedonisztikus hangzás, életérzés és leginkább a kísérletező kedv. Kaptunk helyette szerethető, de kiszámítható dalszerzést és karikatúrába hajló Placebo-sablonokat. A bombasztikus hangszerelés és a profi, de steril hangzás nem leplezte a tényt, hogy a zenekar egy helyben toporog a komfort zónájában.

Brian Molko és Stefan Olsdal (a Placebo időközben hivatalosan is a két alaptagra redukálódott) szerencsére felismerték ezt a zsákutcát és az új lemezen remekül újradefiniálták a zenéjüket. A Never Let Me Go nem próbál megfelelni se az aktuális piaci elvárásoknak, se a megszokott Placebo-formulának. Ehelyett egy magabiztosan és átgondoltan bizarr albumot kapunk, slágerek, refrének, csinos dalstruktúrák és dallamtapadás nélkül. Ezek a dalok több nekifutást és odafigyelést igényelnek, viszont idővel bemásznak a hallgató bőre alá.

Csakúgy, mint ahogy a borító szürke köveit körülöleli a VHS torzítás, az új dalok többségét átitatja egy 90-es évek alt-rockját idéző csiszolatlan garázs zaj. Ezt okosan megtámogatják előtérbe kevert szintikkel és hangmintákkal, melyek egyszerre kölcsönöznek modern csillogást és ódivatú analóg patinát a felvételeknek. Olyan dalok, mint a recsegő Hugz vagy a sodró Twin Demons rengeteget profitálnak a szándékosan koszos hangzásból. A Try Better Next Time is könnyen kilúgozott slágerré vált volna mondjuk a Loud Like Love lemezen, itt viszont egy elveszett és megtalált 90-es évekbeli dal jól sikerült demójaként hat. Az egész lemezt ebben a hangulatban foglalja keretbe a Nine Inch Nailst a Depeche Mode-dal házasító harapós nyitány, a Forever Chemicals és a Cure Disintegrationjének búskomorságát szintetizáló záródal, a Fix Yourself.

Máshol a zenekar saját képletének ellent mondva kalandozik váratlan területekre. A Surrounded By Spies paranoid szöveg foszlányai és drum and bass hullámai, valamint a Sad White Reggae kristálytiszta pop tündöklése bár két ellentétes pólus, mégis a Sleeping With Ghosts jól sikerült elektronikus kirándulásait juttatják eszünkbe. A lemez végén helyet kapó páros: a zongora által vezérelt This Is What You Wanted és a nagyívű, csodaszép Went Missing még korábbra visznek minket vissza. Ezek a dalok elfértek volna a Without You I’m Nothing vagy a Black Market Music lemezeken is és könnyekig hatottak volna sok rajongót.

És ahogy a borítón felcsillannak drágakövek is a homályban, kapunk néhány desztillált, tökéletes Placebo-dalt. Az első promónak választott Beautiful James hónapokkal a megjelenés után is instant Placebo-klasszikusként szól, gyönyörű nosztalgiát ébresztve. Később a vonósokkal dúsított The Prodigal is magának követel minden figyelmet, csakúgy mint az ellenállhatatlan Chemtrails, amely pont ilyen karcos környezetben csilloghat igazán dallamközpontú csúcspontként.

A Never Let Me Go nem egyszerűen egy lépés a jó irányba a Placebo részéről, hanem egy hatalmas ugrás előre és közben egy sikeres visszafordulás egy ihletett korszakuk felé. Egy olyan jelenben, ahol háborúk és világjárványok, természeti katasztrófák és politikai cirkusz határozzák meg a mindennapjainkat, az együttes újra dicső kirekesztettségbe menekül, de a néhai teenage angstet itt már felváltja az adult angst: katarzis nélküli feszültség, és disszonancia, mint konstans háttérzaj. Régebben szélsőségekkel próbáltuk feltölteni az űrt – most a szélsőségek elhagyásával egy újfajta űrrel találjuk szembe magunkat. A Placebónak ezúttal újra sikerült fontos és izgalmas zenévé konvertálni a világban uralkodó káoszt.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók