Hirdetés
Hirdetés

Wanted Podcast #15 // „Soha nem utáltam az életemet” – beszélgetés Szabó Benedekkel

Szabó Benedek az elmúlt 10 év egyik legfontosabb figurája a magyar könnyűzenében. Baján született, jó ideje Budapesten él. Sokáig a generációs dalszerző-énekes volt az eposzi állandó jelzője, és hát valóban, történeteivel, dalaival és azoknak fordulataival megtestesítette a húszas éveit taposó nagyvárosi értelmiségi fiatalt. Ettől a skatulyától azonban, nem meglepő módon, szabadulni akart, az utóbbi lemezekre már a korábbiaknál is jóval személyesebb dalokat írt – a most megjelent Történetek mások életéből című dupla albumon pedig, melyet már simán csak Galaxisok néven adtak ki, a címhez méltóan jó pár olyan számot is hallhatunk, amelyben narrátorként mások történeteit mondja el nekünk.

Hirdetés

A műsort az alábbi platformokon tudjátok elérni: anchor.fm

Az 1995-ben indult és egészen 2002 májusáig üzemelő Wanted magazin a magyar könnyűzenetörténet sok szempontból formabontó médiaterméke. A maga idejében kicsit ki is lógott a sorból, mind megjelenésével, mind zenei-kulturális tartalmával. A lap idén lenne 25 éves, ez alkalomból a volt szerkesztőségi tagok több eseményt is terveznek: ennek első ünnepi etapja, hogy a lap néhány egykori szerzője podcast-sorozatot indított.

Bemutatkozó epizódjukban Lovasi Andrással beszélgettek a zeneipar válságáról, aztán Turán Eszterrel filmrendezővel tekintették át a Beastie Boys pályafutását a nemrég bemutatott dokumentumfilm tükrében, a Black Lives Matter mozgalom popkulturális vonatkozásait elemezték Csepelyi Adrienn társaságában, majd Najmányi Lászlóra emlékeztek egy rendkívüli Wanted-értekezlet keretében, Uj Péter és Vályi Gábor közreműködésével. Aztán Demeter Szilárddal interjúztak a hazai zeneipar válságáról és a bevezetésre váró zeneipari programról, Dávid Kornél kosárlabdázóval a The Last Dance című Michael Jordan-dokumentumfilmet értelmezték, majd Pritz Péter volt a Wanted Podcast vendége, akivel Bukowski-fordításairól és legutóbbi munkájáról, az LSD gyerekeknek című Flea-önéletrajzról dumáltak. Beszélgettek Lobenwein Norberttel a kormány zeneipar-támogató csomagjáról és a raktárkoncertekről, majd Vigh Annával és Erdős Vikkivel az elmúlt húsz év női popsztárjairól, különös tekintettel Britney Spearsre. Vendégük volt Zsendovits Ábel, a Szimpla tulajdonosa, akivel a Bulinegyed-kérdést járták körbe, Gerendai Károly, akivel születésnapi életútinterjút készítettek, valamint a Dalfutár alkotói Hajós András és Jeli András. A legutóbbi alkalmakkor Dénes Ferenc sportközgazdásszal a modern foci színéről és visszájáról beszélgettek, valamint a stand-upos Janklovics Péterrel tekintették át eddigi pályáját.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók