Hirdetés
Hirdetés

Teljes az idei Bear Stone Festival lineupja

Tavaly beszámoltunk róla, hogy mi mindenre számíthat, aki ellátogat a horvát Bear Stone fesztiválra, a most teljessé vált idei lineup pedig hasonló ígéreteket rejt magában. A Bear Stone Fesztivál csapata elmondja, kikkel találkozhatunk idén, a zenekarok bemutatkozása után pedig páros belépőt nyerhetsz az idei fesztiválra.

Hirdetés

Huszonnyolc zenekar, három színpad, és rengeteg meglepetés vár minket, érdemes minél hamarabb beszerezni a jegyeket, ami tartalmazza a parkolást és kempinget is. Most pedig nézzük, kik azok, akik már biztosan ott lesznek a horvát underground fesztiválon Szluin mellett. Az első bejelentést itt olvashatod.

A teljes line up plakáton:

A friss bejelentések

Kadavar (DE)

A 2010-ben alakult hard/psyh-rock trió, Christoph Lindemann, Simon Bouteloup és Christoph Bartelt, a berlini szcénából emelkedett fel, és ötvözik a 70-es évek hard rockját egy jó adag stonerrel és pszichedéliával. Szárnyalásuk egyből a 2012-es debüt albummal kezdődött, majd sorra hozták ki az egyre sikeresebbek. Legfrissebb lemezük megjelenésével, a The Isolation Tapes egyben megalapították saját kiadójukat is Robotor Records néven. Energikus koncertekből, DIY hozzáállásokból és egyedi produkciós megoldásokból fakadó autentikus élmény.

1000mods (GR)

Füstös alagsorból előtörve, ma már arénákat tölt meg Görögország legsikeresebb rockzenekara az elmúlt évtizedekben. 2011-es Super Van Vacation című albumuk forradalmi volt az európai rockszíntéren; a súlyos hangzás és vintage hangulat bebetonozta őket a legfontosabb zenekarok listáján. Későbbi lemezeik, mint a Vultures és a Repeated Exposure To… megmutatta erős zeneszerzési készségüket és kiváló kritikai visszhangot kaptak nemzetközi szinten. 2020-as Youth of Dissent lemezük új magasságokba emelte őket 90-es évekbeli grunge-os ízével.  

Muscle Tribe of Danger and Excellence (HR)

A fura név valójában abszolút nem ismeretlen zenészeket takar a kemény zágrábi színtérről, mondhatni szupergourp, akik nagyon diverz zenei háttérrel találtak egymásra. Két nagy- és egy kislemez után jelent meg új EP-jük Call If You Need Anything Else címmel, három nagyon tüzes dallal, ami abszolút megerősítette a hírnevüket. Frontemberük Domagoj Šimek, Magyarországot is többször megjárta már a She Loves Pablo-val. Itt viszont teljesen új szerepben láthatjuk.

Them Moose Rush (HR)

A Them Moose Rush-t gyakran kötik a Mars Volta-hoz egyedi énektémáik miatt, de szépen kivágták a saját hangzásukat, amiben Mike Patton-tól a Radiohead-ig érezhetőek hatások, és egy egyedi keveréket kaptak valahol a prog, noise, math, pop és stoner metszetében. A DYI művészet mesterei, ezt jól tükrözik a videóik is, és ezt a kritikusok is nagyra értékelik. A fesztiválra új lemezükkel, a Zepaxia-val érkeznek majd. 

Blitzpøp (AT)

A Mother’s Cake tavaly is fellépett a Bear Stone-on, élén Yves Krismerrel. Némileg családi zenekar a Blitzpøp, ami egészen más világba visz, még több erővel és energiával, olyan nyers zenei élményt adnak, élénk filozófiával fűszerezve, ami kiválóan rezonál a minket körülvevő mai világra. Zenéjük intenzitását olyan elődöktől kölcsönzik, mint a Dead Weather vagy a Nirvana, amiknek mentén a saját útjukat járják. 

### (HR)

(kiejtése: egy random tárgy háromszori megkopogtatása) instrumentális gitár-noise pulzáló fényekkel kísérve. A Balkán-régió undergroundjában már nagy hírnévre tettek szert, megjártak jó néhány nemzetközi showcase fesztivált is, és játszottak már elhagyott acélgyárban, háztetőkön, nyilvános vécékben és építettek fel ideiglenes stúdiót elhagyott régi moziban.

Zolle (IT)

Ez az olasz duó kiváló példája annak, hogy a pizza és paszta mellett az olaszok a gitárzenében is igen erősek tudnak lenni. Nyers, intenzív hangzás, ami a lét esszenciáját visszhangozza. Új lemezük, Macello, az emberi létezés komplexitását kutatja a maga ambivalenciájával. 

Kayleth (IT)

A 2005-ben indult, szintén olasz Kayleth a stoner-desert vonalon utazik szép ráérősen, inspirációjuk a Kyuss, a Monster Magnet, a 37005, de ahogy Space Muffin című lemezük címe is sejteti, várható egy kis űrutazás is. Új lemezüket most tavaszra ígérik, amit várhatóan a fesztiválon is bemutatnak majd. 

Stonetree (AT)

A riff-központű heavy rock Stonetree kirobbanó hangszeres zenéjét, dinamikus énektémáit 2016 óta tökéletesítgeti több megjelent albumán át. Az alter-rock, grung, stoner, prog szerelmeseinek igaz csemege. 

Entropist (HR)

A rijekai instrumentális doom trió sújtó zenéjében kellemes space, psych és post-stoner felhangok vannak harmonikusan beolvasztva. Visszafogottságuk és jellemzően robosztus sound-juk élőben is egyedülálló élmény. 

AcidSitter (PL)

Az lengyel zenekar zsizsgő társulása japán zenésztársaikkal Krakkóban, akikkel együtt fejest ugorhatunk a pszichedelikus, a rock’n’roll és a punk kellemesen mély, vegyesvizű medencéjébe. Korábban turnéztak a King Buffalo-val, a fesztiválra pedig Make Acid Great Again című lemezüket hozzák, ami egy vidám utazás rock és fuzz dallamokkal átszőve. 

Misery Crown (BiH)

A Misery Crown a bosznia-hercegovinai Bihać-ban bukkant felszínre 2012-ben, a festői Una folyó partján. Southern/sludge/stoner világukat többek között a Down és a Crowbar inspirálta, és albumról albumra csiszolgatták. Horvát színpadon először lesznek láthatók idén a Bear Stone Fesztiválon. 

Van Manakin (AT)

A Van Manakin duó 2020-ban állt össze Bécsben, de jóval több év van már a hátuk mögött. Katartikus, post-rock, stoner, prog-rock vonalon egy kis metállal és funky-val fűszerezve.

Azutmaga (HU)

A friss stoner-duót Veréb Patrik és Várszegi Martin alkotja, zenéjükben improvizatív hangutazást kínálnak, sziklákon és törzsi rítusokon át, meditatív mészárlás, ami vegyíti a psych, a stoner elemeit nyers energiával. 

A horvát busztársaságok egyelőre még nem frissítették a honlapjukat így a nyári menetrend még nem érhető el, úgy tűnik, mintha nem járnának buszok, de ez nem így lesz. Erről bővebb tájékoztatás a fesztivál honlapján érhető el, illetve a szervezők segítségére is lehet számítani a honlapon található e-mailen keresztül. 

Mielőtt a fesztivál megnyitná kapuit június 7-én Zágrábban a Klub Močvara-ban a Bear Stone Warmup-on fellép az osztrák Mother’s Cake és a hazai Woodstock Barbie is

Az alábbi kérdőív kitöltésével pedig páros belépőt nyerhetsz a fesztiválra:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,092KedvelőTetszik
3,075KövetőKövetés
5,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók