Justice – A Cross The Universe
(Warner)
2008
Justice – A Cross The UniverseMegérkezett a jó előre beharangozott élő Justice felvétel. Afelől ugye nincsen kétség, hogy a duó tömeghisztéria volt nemrég, a 2007-es hype azonban jócskán alábbhagyott, ellenlábasaik száma követőikével veszekszik. Azt azonban nem érdemes vitatni, hogy a tavalyi debütalbum után a mainstream elektronikus popzene legtetejéről nézelődnek.
Részben persze a profi (parasztvakító…) koncepció miatt is történt mindez, de zeneileg is olyat tettek az asztalra, ami nem csak egy szűk réteg számára érdekes. A csapat – amibe most vegyük bele a kiadó Ed Bangert és a designer haverokat is – tisztességesen beletenyerelt a tutiba, a sikersztori viszont könnyen lehet, hogy a csúcsára ért, és innen nézve továbblépni az elektro-kereszteslovasság imázsból nehezebb feladatnak tűnik, mint létrehozni azt. Ez némileg magyarázza azt a meglepő döntést, hogy egy egylemezes csapat élőfelvétellel és turnéfilmmel folytassa a diszkográfiát. Egyrészt van új megjelenés, időt nyernek vele, másrészt még egyszer lehúzzák a bőrt a rókáról, aztán majd lesz, ami lesz.
Mert bár jó, sőt kurva jó album a Cross, egy teljes élő lemezt ráépíteni kockázatos vállalkozás, még akkor is, ha a remixeiről is jól ismert a produkció (vissza is tér a Viárjorfrendsz vagy száznyolcvanszor). Félreértés ne essék: a lemez igen szórakoztató tud lenni egy darabig. Felkapod a fejed a nem várt (dehogynem várt) metáldöngölésekre, a semmiből előbukkanó Franz Ferdinand-, meg Klaxons-kitekintésekre, és arra is, hogy milyen pofátlanul sütögetik a leghuszadrangúbb lakossági trance dj technikákat úgy, hogy tőlük valahogy mégis jól hangzik.
Viszont ezekkel a villogtatásokkal az a gond, hogy hamar elhasználódnak, és ami élőben nagyon hangos, sok pia mellett megismételhetetlennek tűnik (mert hát ki jár hetente Justice-ra?), lemezről hallgatva igen hamar ásítozásra buzdít. Élvezzük, amíg tart, aztán csóváljuk a fejünket, hogy akkor most merre is lehet tovább az út srácok?
