Hirdetés

Helyben toporogva, néha visszalépve

In Flames – Sounds Of Playground Fading
(Nuclear Blast)

Az In Flames karrierjét azóta követem nagyobb figyelemmel, amióta szembesültem a lehengerlő élő teljesítményükkel. Ez kb. a 2000-ben megjelent Clayman idején volt. Sokan éppen ezt az időszakot tartják vízválasztónak az In Flames életében, és valóban az is. A zenekar addigi koncepciójából kifacsartak mindent a Clayman számaival. Tradicionális metal és a death metal töménytelen skandináv dallammal, ikerszólókkal – 2002-ig ez volt a recept. A Reroute To Remain egy változásban gondolkozó zenekar lemeze lett, ahol a gitárokról átpakolták a hangsúlyt a groove-okra. A legtöbben ekkor fordultak el tőlük, de többen ekkor találtak rájuk. Azóta az In Flames megint megtorpant, hol bátortalanul, hol merészebben gyúrják a 2002-es lemez alapjait, és közben önismétlővé váltak.

Hirdetés

Volt egy kicsit csörömpölős (Soundtrack To Your Escape), egy kicsit múltidéző (Come Clarity) és egy kicsit tanácstalan album (A Sense Of Purpose), és most itt van a Sounds Of Playground Fading, ami újra tanácstalan. A szándékok amúgy érezhetők. Dallamokat akartak, nagyon sokat, főleg az éneken. Na most, Anders Fridén keretei nagyon szűkösek, így a hangját úgy próbálja felerősíteni, hogy a vékony dallamai alá rekesztést pakol. Szinte az egész lemezt ez a megoldás uralja, a károgó vokál alapvetően eltűnt. Az éneken túl vendéghangszerekkel is szeretnének díszíteni, ami egyébként nem új az In Flames eszköztárában, de a különféle effektszőnyegeket nem nevezném vendéghangszernek. Mivel most leginkább külön dalokba pakoltak meglepő dolgokat (harmonika például), és nem beleépítve a számokba, így ezek is jelentőségüket veszítik. Egyedül az A New Dawn kellően drámai a vonósokkal. A Come Clarity óta újra vannak szólók, és itt is beleerőltetik a dalokba, akkor is, amikor nem kéne. A produkció végül így lesz lapos és iránytalan.

Pedig az In Flames tehetséges zenekar. Nem véletlenül másolják a (tini)metalcore vonalon az ő megoldásaikat. A szikrát persze itt is érezni, az első két számban príma főriffek vannak, és van néhány jó refrén is (Enter Tragedy és Where The Dead Sips Dwell, utóbbiban a bridge szintén fogós), ahol talán nem annyira bosszantó, hogy nincs igazi énekes a zenekarban, csak egy jellegzetes hangú frontember. A záró Liberation is jó dal, csak nem Fridénnek kéne énekelnie, és nem ezen a lemezen kéne lennie. Ezen túl egyébként a számoknak kifejezetten egységes a hangulata, amolyan sötét romantikus, befelé forduló. Visszafogták magukat, letompították a zenéjük élét.

Ezzel talán végre eljutnak oda, hogy felfogják: valami Reroute To Remain méretű új kártyát kéne előhúzni, hogy ne aludjon el a közönség. A zenekar manapság sajnos élőben sem üt akkorát, és még az azóta alkoholproblémák miatt kilépett alapító gitáros, Jesper Strömblad agonizálása közben megtartott magyar koncerten is vitákról pletykáltak a zenekaron belül, szóval valami biztosan nincs rendben. Ahogy ez a lemez sincs.

A lemez megvásárolható a Bookline hálózatában is.

 

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
827FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló