Hirdetés

Feloszlott a Daft Punk

Rendkívül stílusosan, a fenti videóval jelentette be a Daft Punk, hogy a csapat nem létezik többé. A szokásosan szűkszavú francia elektronikus duó ezen kívül semmit nem osztott meg, de nehéz másképpen értelmezni, hogy az egyik robot felrobbantja a másikat, majd kiírják, hogy 1993–2021. Plusz, a hírt megerősítette régi publicistájuk, Kathryn Frazier is, de okokat nem mondott. A fenti videó egyes részei amúgy a csapat 2006-os, Electroma című filmjéből lehet ismerős sokaknak.

A Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo alkotta Daft Punk 1993-ban alakult Párizsban, az első lemezük pedig négy évvel később, 1997-ben jelent meg, rajta az Around The World című slágerükkel, amivel gyakorlatilag azonnal világsztárok lettek, és azóta egész egyszerűen megkerülhetetlenek, ha elektronikus zenéről van szó.

Hatásuk úgy is óriási, hogy 28 éves karrierjük alatt összesen négy nagylemezt adtak ki, a legutolsó 2013-ban Random Access Memory címmel, rajta pedig azzal a slágerrel, ami felér simán az Around The World-del is:

A duó egyébként legendásan rejtőzködve működött, a robotmaszkok ugyan az elején még nem voltak rajtuk, de 1996-tól anélkül már nem lehetett őket látni, csak néha, lesifotón. Az utolsó lemez pedig úgy lett világsiker, hogy interjút sem adtak hozzá, és koncert sem volt, mert utóbbit 2007-ben lényegében abbahagyták.

Az utolsó nagylemezük óta dolgoztak Kanye Westtel a Yeezus című, egyébként kiváló albumon (igaz, ez még abban az évben megjelent, mint a Random Access Memory), illetve The Weeknd 2016-os Starboy című nagy sikerű lemezén is dolgoztak, például a címadó dalon, aminek a youtube-os nézettsége csaknem 1,9 milliárd:

2017-ben a Parcells egy dalába is beszálltak, szóval aki úgy érezte a Szigeten, hogy a Parcells egy vég nélküli Gel Lucky-t játszik, az annyira nem volt véletlen:

Tavaly felröppent a pletyka, hogy szeretnének zenét írni az olasz filmrendező, Dario Argento új alkotásához, de végül ez nem valósult meg.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
876FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk