Mai délelőtt kezdetét vette és egész hétvégén tart a Budapest Music Expo, Magyarország legnagyobb hangszerkiállítása. A három nap alatt a már megszokott rengeteg hangszer mellett idén igen erős szakmai és oktatási program is várja az érdeklődőket a Hungexpo F és G pavilonjában. A kiállítás előestéjén a főszervező Andrásik Removal beszélgettünk, és bár előzetesen egy ilyenkor szokásos felvezető, beharangozó beszélgetésre készültünk, az eredmény egy igen tartalmas, a magyar zenei műveltség és zenei oktatás problematikáját is boncolgató interjú lett. (Fotók: Budapest Music Expo Facebook)
A jogelőd Hangfoglalásokkal együtt idén már tizenharmadik alkalommal rendezitek meg a Budapest Music Expot. Mi az, ami számodra főszervezőként a legnagyobb különbség a korai időkhöz képest?
Jó a kérdés. A Hangfoglalás örökségét a Budapest Music Expo változatlanul viszi tovább, a rendezvény teljes neve most is Hangfoglalás – Budapest Music Expo, csak az egyszerűség kedvéért rövidítünk. A kezdeti időszaknak is megvolt a maga nehézsége, hiszen igazából semmiféle tapasztalatunk nem volt. Jó értelemben vett amatőr rendezvényszervezők vagyunk a mai napig, tekintve, hogy a HANOSZ fő tevékenysége, amivel a mindennapokban foglalkozunk, nem ez. De mivel itthon mi fogjuk össze a hangszerforgalmazókat és hangtechnikai cégeket, és az induláskor is azt szerettük volna, hogy önköltséges maradjon a rendezvény – amilyen végül maradt is – végül belevágtunk magunk. Kezdetben az okozott nehézséget, hogy nem volt ilyen irányú tapasztalatunk, mostanában egyéb dolgokkal kell megküzdenünk. Jóval nehezebb a mai, sokkal erősebb versenyhelyzetben ott lenni technológiailag az élmezőnyben, és ez, valljuk be, nem is mindig sikerül. Nyilván mindent elkövetünk, hogy az adott év rendezvénye jól sikerüljön, és hozzáadott értékkel próbáljuk ellensúlyozni az esetleges hiányosságokat.
Azt, hogy az élmezőnyben legyetek technológiai szempontból, pontosan mit takar?
A hangszeres zenének azt a kiállításokra kerülő szegmensét, amivel a Budapest Music Expo foglalkozik, óriási technológiai verseny jellemzi. A gyártók minden évben kihoznak világújdonságokat, új szabványokat, eszközöket a januári NAMM Showra. Az európai nagy bemutató Frankfurtban szokott lenni március-áprilisban, mi értelemszerűen csak ezután tudunk labdába rúgni, hiszen mire Magyarországra ezek az eszközök megérkeznek, az általában augusztus vége, szeptember eleje.
Ez magyarázza a rendezvény időzítését is?
Így van, és előtte nincs is nagyon esélyünk arra, hogy igazi újdonságokat mutassunk be. Nem érkeznek ide addig a termékek, ez magyarázza, hogy tizenhárom éve ilyenkor, október első hetében van a Budapest Music Expo. A másik, amit nem is nagyon tudunk áthidalni, hogy világszinten számos gyártó a globalizáció hatására nem hoz már létre nemzeti disztribúciót. Sajnos számos világmárkának nincs reális képe arról, hogy az európai piac másképp működik, mint az Egyesült Államok-beli, és az ottani standardeket akarják itt is alkalmazni.
Ez kicsit megnehezíti az életünket, ahogy az is, hogy a magyar piac enyhén szólva sem a legnagyobb, legfizetőképesebb a világon. Európai viszonylatban is kevesen játszanak általában véve hangszeren Magyarországon. Többek között ez is volt az egyik motivációja a Budapest Music Exponak elindításának tizenhárom éve. Próbáljuk az emberek tudatába bejuttatni azt, hogy aki hangszerrel, hangszeres zenével él, az lényegesen boldogabb életet élhet, mint aki nem teszi ezt.
Látsz változást ezen a téren?
Sajnos az a helyzet, hogy nem igazán számolhatunk be javulásról. Két évvel ezelőtt jött ki a ProArt jelentése arról, ami igazolta a mi korábbi adatainkat: Európában alulról a másodikak vagyunk abban a tekintetben, hogy a lakosság arányában hány ember játszik hangszeren, csak Bulgáriát tudjuk megelőzni. Ettől van rosszabb hír is, egy frissebb kutatás szerint Magyarország ma zenei analfabéta országnak számít. Ez azt jelenti, hogy a népesség több mint fele a hallott zenét objektív módon nem tudja megítélni, tehát nem tudja eldönteni, hogy amit hall, az jó vagy nem jó, csak szubjektív módon képes értékelni, hogy tetszik vagy nem tetszik.
Nincs zeneismeret itthon, amin nem is lehet különösebben csodálkozni, hiszen Magyarországon semmilyen intézményes formája nincs a könnyűzene oktatásának, miközben a gyerekek szabadidejükben leginkább zenét szeretnek hallgatni. Ez egy nagyon furcsa ellentét, mert óriási igény van arra, hogy hallgassuk a zenét, de mivel nem oktatják semmilyen módon, hiányoznak az ismeretek. A közoktatásból ez abszolút hiányzik, kizárólag a komolyzene van jelen, és ugyan egy ideje népzeés egyáltalán könnyűzenei oktatás ma Magyarországon csak egy nagyon szűk réteg számára elérhető, például a Kőbányai Zenei Stúdióban, illetve Debrecenben, Székesfehérváron és Cegléden vannak hasonló intézmények, de ott is feltétel az érettségi. Tehát pont az a korosztály, a 12 – 15 évesek vannak ettől elzárva, ami a leginkább meghatározó életszakasz abban a tekintetben, hogy ki milyen zenét szeret meg. Ez elmondva és pláne leírva elég keményen hangzik, de azon dolgozunk, hogy ne maradjon így.
Én azt veszem észre, hogy egyre kevesebb embert érdekel művészi értelemben, mélységeiben a zene.
Van egy másik, nem reprezentatív felmérés, amely szerint gimnazista diákok a kedvenc zenekarukról nem tudnak egy összetett mondatot megfogalmazni. Ez megint csak folyománya annak, amiről az előbb beszéltünk. Személyes meggyőződésem, hiszen látom azokat a gyerekeket, akik zenét tanulnak, vagy akiket én személyesen tanítottam gitározni, hogy azok, akik hangszeren játsznak, és ismerik a zene univerzális nyelvét, más lelki színvonalon élik az életüket. Az egyénre és a társadalomra is kimutathatóan káros a mostani helyzet.
Mit lehet tenni ez ellen?
Előttünk ezt a problémát senki nem fogalmazta meg nyíltan. Ez meg kell történjen ahhoz, hogy utána tudj képviselni egy álláspontot. Hogy mi a baj, az miért baj, és miért okoz kárt? Nyilván rengeteget elemeztük ezt a helyzetet, és ezek mentén tudunk lépéseket tenni. A mi kereteink a Budapest Music Expora terjednek ki, illetve mióta létezik a Hangfoglaló, vagy korábbi nevén Cseh Tamás Program, azóta lehetőségünk nyílt a Hangszert a kézbe sorozat megszervezésére, amelynek keretében másfél év alatt huszonegy várost látogattunk meg egy-egy hét erejéig egy háromszázötven négyzetméteres hangszerkiállításal, ökomenikus, klasszikus, népzenei és könnyűzenei hangszerekkel, illetve huszonnégy rendhagyó énekórával, összesen mintegy hatvanháromezer látogatóval. Ebből azt szűrtük le, hogy borzasztó nagy érdeklődés van ilyesmire a fiatalok részéről, és azt sem árt tudni, hogy azoknak, akik eljöttek, nyolcvan százaléka itt fogott először a kezébe hangszert, és itt nem csak kisgyerekekről beszélünk, hanem 14-15 évesekről.
Óriási eredménynek tartom ezt, még akkor is, ha mondjuk a szülők kérdésére, hogy hol lehet ebben a városban ilyen hangszeren megtanulni, legtöbbször az a válasz, hogy sehol. Ez az a pillanat, ahol a mi lehetőségeink véget érnek, hiszen jelezhetjük a problémát, javasolhatunk megoldást, ami egyébként magától értetődően a könnyűzenei oktatás integrálása lenne. Ennek meg is vannak a szakmailag tökéletesen felépíthető lépései, tehát tudjuk a receptet, de azt kell mondjam, ez az ügy innentől más szerepvállallást igényel, mint amit magánemberek saját erejükből képesek megvalósítani.
Szerinted miért lenne fontos, hogy ez a fajta műveltség jobban elterjedjen itthon?
Egy olyan nyersanyaghiányos országban az a fajta tehetség, amivel egyébként a magyar emberek zeneileg rendelkeznek – és itt a zenei tudás és ismeret nem párhuzamos a tehetséggel – kiaknázatlan gazdasági felületet jelent, amit nagyon egyszerűen lehet bevétellé változtatni. Erre számtalan példa van Angliában, vagy a skandináv országokban, nem kell újra feltalálnunk a spanyolviaszt. Ha Svédországot vesszük, a kreatív iparág könnyűzenei szegmenséből nagyobb bevétele van az országnak, mint a komplett Saab márkából, ami ugye magában foglalja a Gripent is.
Ha erre vannak példák külföldön is, akkor miért nincs változás?
Az a helyzet, hogy sajnos – bár ne így lenne – mi ennél a pontnál mindig elfogyunk. Mindaddig, amíg Magyarországon a zene a hobbi kategóriába van besorolva, nem a kultúra és művészet címszó alá, addig megfigyelhető az a furcsa hozzáállás a döntéshozók részéről is, hogy ez csak ilyen bohóckodás, miközben valószínűleg itthon is komoly gazdasági bevételeket lehetne ebből produkálni. Egy jól működő könnyűzenei piac, olyan nagyszerű adottságokkal és tehetséggel megáldott zenészekkel, zenetanárokkal, akik ebben az országban dolgoznak, akár európai szintű oktatást is lehetővé tenne. Fontos megérteni, hogy a könnyűzene a kreatív ipar egyik húzóágazata, hiszen rengeteg más tevékenység kapcsolódik hozzá: felvételkészítés, hangutómunka, videóklipkészítés, zenei sajtó, grafika, hogy a film- és reklámzenéket ne is említsem. Ez magával hozza a technológiai rész fejlődését.
Egyre több, egyre magasabb színvonalon dolgozó hangszereket, vagy hangtechnikai eszközöket készítő vállalkozás van itthon, akik világszínvonalú gitárokat, hangszedőket, erősítőket képesek előállítani. Nyilván, ahogy a legtöbb magyar kisvállalkozás, ők is szenvednek a tőkehiánytól, de ez egészen máshogy működne abban a pillanatban, ha lenne egy okosan felépített rendszer.
Ez teljesen logikusan is hangzik.
Nem arról szól ez, hogy legyen Magyarországon kilencmillió szuper zenész, hanem arról, hogy míg az Egyesült Államokban vagy Észak-Európában a lakosság túlnyomó része játszik valamilyen hangszeren, képesek értékelni a jó muzsikát, megbecsülik a saját zenei kultúrájukat, és hajlandók is a minőségi zenéért fizetni. Értő fülek nem egy mobiltelefon hangfalán fognak zenét hallgatni, és nem kell ahhoz sztárságról álmodozni, hogy valakinek örömet okozzon az, amikor eljátssza egy születésnapi zsúron a gyermeke kedvenc dalát. Ez a szemlélet megváltoztathatná azt a helyzetet, hogy sokak szerint a zene csak töltelék, és szinte kizárólag piaci alapon dől el, hogy mi szól a rádiókban.
Kodály azt mondta, hogy a zene a lélek tápláléka, és semmi mással nem pótolható. Ha ennek tükrében nézzük a magyar rádiók, vagy televíziók felhozatalát, akkor elég nagy a baj, mert többségében nagyon szegényes táplálékkal próbálják etetni a magyar emberek lelkét. Ugyanakkor ezt felülről nem lehet megváltoztatni, csak saját igényből fakadhat ilyen igény. Aki nem tudja mit hallgat, az nem vágyik minőségre, ahogany az sem tudja, milyen a szarvasgomba íze, aki egész életében csak zsíroskenyeret evett.
Evezzünk kicsit vidámabb vizekre! Idén számos újdonság várható a Budapest Music Expon. Ezekről mondanál pár szót?
Szorosan összefügg az előbbi témával, hogy idén igyekeztünk összehozni azokat az intézményeket, akik zeneoktatással vagy hangtechnikai képzésekkel foglalkoznak. A mostani hétvégére tizenegy ilyen intézmény jött össze, akiknek köszönhetően összesen 93 ingyenesen látogatható szakmai program várja a látogatókat. A nyitás oka épp az előbb elmondottakban keresendő, és nagyon boldogok vagyunk, hogy ennyi partnert találtunk hozzá, hiszen ez is azt mutatja, hogy van erre igény. A szakmai program nagyon erős idén, kurzusokkal, formabontó énekórákkal, bemutató tanításokkal, olyan témájú előadásokkal, mint hogy „Érték-e a könnyűzene?”. Ilyen nem volt még korábban, Magyarországon sem, nemhogy a Budapest Music Expon.
Ami szintén újdonság, az a Magyar Gitárosok Fala. Arra gondoltunk, ha jó lenne, ha még életükben tisztelegnénk a zenészeinknek, nem csak haláluk után gondolnánk vissza arra, hogy milyen zseniálisak voltak, ezért az idei évben a gitárosokkal kezdtünk, de szeretném, ha jövő évtől kezdve ez szépen kibővülne a többi hangszercsoportra is. Mindenképpen kuriózum lesz ez, hiszen ezeket a gitárokat koncert előtt kis túlzással őrök védik, utána meg testközelből nem láthatók, csak a színpadon a zenész kezében, utána meg azonnal vissza is kerülnek a tokba, ráadásul a legtöbb kiállított hangszert ma már nem tudod boltban megvásárolni.
A Budapest Music Expo a mai naptól ingyenesen látogatható a Hungexpo F és G pavilonjában. További információk a rendezvény Facebook-eseményén, valamint a Budapest Music Expo weboldalán és Facebookján.
