Hirdetés

Farkasok a trónszobában – Ömlesztett anyag #10

Ambientes, poszt rockos black metal zenekar. Zenekarnak álcázott szólóprodukció. Gyakorlatilag tökéletes elektronikus lemez. A világtörténelem egyik legjobban sikerült feldolgozás-zenekara. Huszonéves new-school hippik. Heti ömlesztett kritikáink.

Wolves In The Throne Room – Black Cascade
(Southern Lord)

Alany: meglepő módon felkapott amerikai, ambientes, poszt rockos black metal zenekar.
Pro: meglepő, mert bár a poszt rock nagyon menő lett az utóbbi években, azért ez a black metallal kevert verzió még mindig túl rideg ahhoz, hogy széles kör zenéje legyen. Ennek ellenére utat tört a föld alól a felszínre, talán nem kis mértékben az amerikai Weakling egyetlen, 2000-ben elkövetett remekművének, a Dead As Dreamsnek köszönhetően, amely nyilván sok pályatársnak mutatott utat. A Wolves In The Throne Room két jó lemez után az idén egy kifejezetten „zseniális közeli”, bár kétségtelenül jól fésültebb EP-vel jelentkezett, amelyről mi is megemlékeztünk pár szép mondatban. A Malevolent Grain EP után azonban a Black Cascade kifejezetten rútnak tűnik: négy tíz perc feletti, barátságtalan dal, egybefolyó massza, amely fortyog-kavarog rendületlenül, megközelíthetetlenül, sötéten-fenyegetően. Furcsa, mert az első két lemez is ilyesmi volt (bár több dallammal, néhol női énekkel – most meg női ének mutatóban sincs, és dallam is alig), de az EP fényében sokáig kifejezetten sértésnek vettem, hogy ennyire visszacsúnyultak. Idő kellett, amíg rájöttem: jól van ez így.
Kontra: az ambientet akár el is lehetett volna hagyni az alany bemutatásánál, mert ezúttal háromnegyed órán át csak a gitárok morajlanak, amit végighallgatni komoly erőfeszítést igényel. Az eddigieknél is kevesebb kapaszkodó miatt nehezen megszerethető lemez, sőt, talán inkább csak megszokni és tisztelni lehet, semmint igazán kötődni hozzá.
(Pontszám: 4 az 5-ből; szöveg: SCs) Ezt hallgasd!

Sophia – There Are No Goodbyes
(City Slang)

Alany: Robin Proper-Sheppard zenekarnak álcázott szólóprodukciója. Robin az 1990-es évek elején a San Diegó-i The God Machine-nel készített el két csodálatos lemezt, ám annak a történetnek igazságtalanul hamar véget vetett a basszusgitárosuk hirtelen halála.
Pro: a There Are No Goodbyes immár az ötödik Sophia-soralbum. A első két, döntően akusztikus hangzású lemez után a People Are Like Seasons rockosabb vizekre evezett (ha valaki most kívánna megismerkedni a zenekarral, ezt ajánlanám neki elsőként), majd a Technology Won’t Save Us kicsit zaklatottabb, zajosabb lett. Mostanra azonban a felkorbácsolt tenger kisimult, elcsendesedtek a hullámok, a There… ismét szinte végig akusztikus, a gitár mellett vonósokkal színesített, csendes, szomorkás, esős napon ablakon kibámulós zene Robin fájdalommal teli énekével kísérve.
Kontra: kiváló továbbá a hideg, téli estékhez, amikor a forró kályha mellé kuporodva, egy csésze teát kortyolgatva elmerülhetünk súlyos gondolatainkban. Mivel most éppen debilül meleg nyár van, és normális embernek eszébe nem jut kuporodni, így átmenetileg senki ne hallgasson Sophiát.
(Pontszám: 3,5 az 5-ből; szöveg: SCs)

Bibio – Ambivalence Avenue
(Warp)

Alany: A brit Stephen Wilkinson idei lemeze a Warp Recordsnál jött ki, naivitásomnál fogva erős svunggal vágtam is be az elektronikus zenéket tartalmazó kispolcra, majd amikor tanulmányozás céljából előkerült, bizony elszégyelltem magam. Persze száz százalékban nem nyúltam mellé, de az Ambivalence Avenue olyan széles kanalazással gyűjt össze mindent, ami miatt 2009-ben felkelni érdemes zenei téren, hogy az egyszerűen példátlan. Benne van az utóbbi időben (megint?) szárnyaló barkács-lo-fi, az itthon még mindig túlságosan ismeretlen folk revival (persze nyilván Közép-Európában nehezebb felvenni a ritmust, vegyítve az egész a természetszerűleg visszakúszó kilencvenes évekkel, kevés downtempo, vagdosott bólogatósdi, mintha egy Nightmares On Wax és Fleet Foxes osztott albumot hallgatnál.
Pro: És a csilingelő, Sevrolét és egysávos, messzeségbe nyúló utat követelő gitárok, és a pattogó, idegesen rángatózó vokál-lickeket olya ügyesen szórja szét és mossa egy hangzásba a lemez, hogy nem érzed zavaróan csapongónak. Nagy szavak, de ha ezt kéne hallgatni egész évben, én bizony nem bánnám, előre mutat és össze is foglal, gyakorlatilag tökéletes.
Kontra: Lejár.
(Pontszám: 5 az 5-ből; szöveg: eron) Ezt hallgasd!

Nouvelle Vague – 3
(Peacefrog)

Alany: A Nouvelle Vague valószínűleg a világtörténelem egyik legjobban sikerült feldolgozászenekara. Leírva nem egy nagy etvasz, hogy klasszikus, és kevésbé klasszikus new wave, szintipop, punk, meg mondjuk reggae dalokat ülteti át valaki bossanovába,  szépséges női énekkel, de bárki elhihetni, hogy működik a dolog. A bemutatkozó lemezükön például úgy játszották el a Joy Division – Love Will Tear Us Apartját, hogy bárkinek könnybelábad a szeme, és egészen új értelmet adtak a Specials Friday Night, Saturday Morningjának. Az ötlet egyszerű, de a Nagy Lebowski óta tudjuk, hogy a bonyolult tervek mindig befuccsolnak.
Pro: A 3 című lemez nem újít sokat, csak annyira, hogy ne pukkadjon ki a lufi. Jöttek új hatások, de most is „csak” 16 dal átértelmezéséről van szó. Van megint Depeche Mode (Master and Servant), ismét itt figyel egy klasszikus punk-feldolgozás (God Save the Queen), és még jó pár ismert dal. Lazulásra, borzasztó másnaposságra, kevésbé jó ízlésű barátnők jobb irányba terelgetésére mindenképp alkalmas, a felsorakoztatott számokból meg elég jó esély van új kedvenc zenekarok avatására is – már amikor nem történik meg a bravúr, hogy a franciák többet hoznak ki a témából, mint az eredeti előadók.
Kontra: Lehet fanyalogni, hogy nem is igazi zenekar ez, csak egy haknizó viccbanda, aminek egy tisztességes világban csak kocsmákban szabadna játszania. Ha messziről nézzük, van is ebben valami, de a megvalósítás miatt nem igazán érdekes, ki írja a dalokat. Az 58 perces hossz miatt viszont végképp kap egy masszív odafigyelésre alkalmatlan jelleget a 3, de úgy érzem egy longue lemeztől felesleges mást várni.
(Pontszám: 3 az 5-ből; szöveg: fá)

Sleepy Sun – Embrace
(ATP/R)

Alany: Huszonéves new-school hippik a napfényes Kaliforniából. Debütáló album, ehhez képest feltűnően erős, mégsem arcbamászó promóció, ja és persze gyönyörű broító.
Pro: Mi veszi rá a fiatalokat Santa Cruzban, hogy ne tipikus kaliforniai skate-punkot vagy belezős vegan progresszív grindcore-t csináljanak? A válasz három zenekarral leírható: Can, Black Sabbath és a Creedence Clearwater Revival. Én személy szerint még a Doorst vagy akár a Led Zeppelint simán hozzáírtam volna a listához, na meg a női énekes miatt egyes pillanatokban Janis Joplin is eszembe jutott, de ez így már kicsit sok is lenne a jóból. Mégis, az egyértelmű hatások ellenére megcsinálta a nagy mutatványt a zenekar: míg a szokásos retrospektív értelmezésű pszichedelikus rock általában csak arra szokott elég lenni, hogy az említett (eszembe juttatott) zenekarok nagy és egyedi lemezeit elővegyem, a Sleepy Sun simán önmagában is értelmezhető és szinte kívánja az újrahallgatást, ezért jár az elismerés.
Kontra: nincs sok mindent említeni, talán a stílus hátulütőjeként járó végtelenségig húzott számok (értsd: 8-9 percek), de még éppen az agyrém határán. A másik apróság a Creedence egyértelmű jelenléte, de amíg én agyfaszt kapok a country bármilyen féle megjelenési módjától, hátha másnak tetszeni fog.
(Pontszám: 4,5 az 5-ből; szöveg: BD) Ezt hallgasd!

Kommentek

Két perc a David Bowie életéről szóló filmből

A filmben Johnny Flynn játssza Bowie-t, és egy darab Bowie-dal sem hangzik el benne.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
696FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Audiópartnerünk

Friss Lángoló

Újra a Samsung a világ vezető telefongyártója

De az igazi nyertes a Xiaomi, akik felkerültek a dobogó harmadik fokára.

a Talayapa project – Premieren és dalról dalra a Trottel új lemeze

A Trottel Records a Trottel zenekar klasszikus sorlemezeit (nem feltétlenül időrendben) elkezdte újramasterelve kiadni LP-n, tavaly ősszel a The Same Story Goes On, idén...

Világjárvány idején is lehetnének koncertek a Restart-19 kísérlet eredményei szerint

A kísérletben több ezer önkéntes bevonásával tartottak koncertet a lipcsei Quarterback Immobilien Arenában.

The Triumph Of King Freak (A Crypt Of Preservation And Superstition) – Új dal és klip Rob Zombie-tól, jön a lemez is

The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy címmel február 12-én jelenik majd meg.

A Deftones újragondolta a White Pony-t – Jön a Black Stallion

Olyanok remixelték a dalokat, mint DJ Shadow, Robert Smith vagy Mike Shinoda.