Hirdetés
Hirdetés

Chris Brown most Frank Oceannel verekedett össze

chris_brown002[free].jpgLassan itt lenne az ideje, hogy valaki rendesen helyre tegye Chris Brown fejét, mivel a rapper Rihanna összeverése és a Drake-kel való óriási tömegbunyó után most Frank Oceannel és társaságával kapott össze egy Los Angeles-i stúdióban. A nézeteltérés egy parkolóhely miatt történt, majd a szóváltást tettek követték és Chris Brown – ki más – leütötte az idén öt Grammy-jelölést kapó énekest. Egyelőre több ellentmondás is kering az üggyel kapcsolatban lehet, hogy nem is Brown ütött először, de minden forrás azt írja, hogy az agresszív rapper társasága kezdeményezte a verekedést. Rihanna exe eredetileg egy hozzá közel álló előadó felvételére érkezett a stúdióba, ahol kifelé menet útját állták Ocean emberei, majd fiatal énekes annyit mondott, hogy ez az ő stúdiója, az pedig az ő parkolóhelye. A rendőrség azóta kiérkezett a helyszínre, de csak Frank Ocean és társasága maradt beszélni a hatósággal, akik szeretnék Brownt is kihallgatni az ügyben. Ocean egyébként Twitteren azt is írta, hogy elvágta az egyik ujját, emiatt nem tudja majd rendesen használni mind a két kezét a Grammy-díjátadón.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló