Hirdetés
Hirdetés

Ütembiztos polírozás – a future garage ezer éve

future.jpgA trap hódítása úgy néz ki, lassan véget ér, már öreganyáink sem tudnak egy-egy ernyedt félmosolyt elereszteni a legújabb Harlem Shake-videóra, máris itt egy új, feltörekvő EDM-zsáner, mely joggal pályázik arra, hogy a fősodor részévé váljon. A future garage kifejezés (melyben a „future” előtag elsőre legalább olyan hülyén hangzik, mint az intelligent dance music sablon, vagy mondjuk a progresszív-címke) a dubstep végleges mainstreambe ágyazódását követően ragadt meg a nagyközönség fejében. Arról viszont, hogy mit is takar valójában, tulajdonképpen minden elektronikus zene-rajongó máshogy vélekedik. Sokan a Burial által gerjesztett garage-revival feltörekvő trónörököseit látják benne, de vannak, akik szerint nem egy stílus definíciója, hanem sokkal mélyebb annál. Egy azonban biztos, a future garage mára az egyik legnépszerűbb elektronikus zenei közlési formula, jelentőségét akkor sem tudnánk megkerülni, ha egy évig becsukott füllel mászkálnánk a brit klubokban, és közben azon meditálnánk, hogy szottyadt testű lónak vagy Pókembernek öltözzünk a következő Harlem Shake-flashmobon. De indítsuk egy kicsit messzebbről a vizsgálatot, rövid történelemlecke következik.

A garage szócskát, ha önmagában nézzük, nem egyértelmű, mely műfajra szokták rá aggatni. Minket most ennek a New York-i érdekeltségű house ágazata érdekel, ami a ’80-as évek eleje-közepe felé kezdte szárnyait bontogatni a különféle helyi klubokban. A stílusra természetesen az addigra ugyan némiképp kifutott, de azért még minden jóérzésű kóborló partilélekbe beleivódott disco-véna volt a legnagyobb ráhatással, gyakorlatilag a garage vette fel azt a fonalat, amit kollégája a ’70-es hőskorszakban valahol a csillogó selyemruhák, afrofrizurák és villódzó alugömbök sűrűjében elveszített. Ám a recept így még nem tökéletes: végy egy csipetnyi női vokállal megfűszerezett soul-beütést, és kész is van a tradicionális garage-hangzás, mely aztán az öreg kontinensre, azon belül Nagy-Britanniába is beszivárgott. Ők meg, ahogy az lenni szokott, természetesen kifejlesztették belőle a saját interpretációjukat.

A termékeny ’90-es évek

Először a jungle-formulákkal teletűzdelt, kétes fogadtatású speed garage indult hódító útjára valamikor a ’90-es évek közepén, ebből már sikeresen kiölték annyira a soult és azzal átitatott zenékre jellemző letisztult hangzásvilágot, hogy a tradicionális garage abszolút a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, cserébe viszont előbukkant a XXI. század legismertebb hangjának, a híres-hírhedt wobbler-effektnek a kezdetleges változata. És már meg is érkeztünk a szóban forgó évtized végére, amikor is a brokenbeat-forradalom egyik nagy nyertese, a 2-step ütem és garage-hangzás frigyre lépett, házasságukból pedig megszületett a vegytiszta, sallangmentes UK-garage, mely a mai napig az e-zenei élet egyik legnagyobb befolyású műfajaként került be a jegyzőkönyvekbe. Erős nu-soul és r’n’b hatások, önmagukat jócskán visszafogó speed-törtek, egy-egy kihagyott ütem és Craig David (vagy valami random, legalább közepes hajlításokra képes énekesnő), egy tökéletes UK-garage szám. Valahogy ezen szisztéma mentén épült fel, ezt az alapsablont a kor nagyjai, mint például az Artful Dodger, a So Solid Crew vagy M.J. Cole pedig saját szájuk íze szerint alakították. Egyvalami azonban közös volt megközelítésükben: egyéni nyelvükön a nagyvárosi létet, az urbánus életforma mindennapi kihívásait szerették volna visszaadni. Nem csoda tehát, hogy a dalokban szinte a teljes londoni underground megszólítva érezte magát, a láz tehát sokakat érintett.

Azonban egyik csoda sem tarthat örökké, egy időre ez a vonal is jobbára parkolópályára került és széthordták a menekülési útvonalakat serényen kitapogató verebek: a legjelentősebb mozgalom, amely a stílusból fakadt, a dubstep-szcéna ébredése volt, élén többek között Skreammel, a Digital Mystikzzel és természetesen Buriallel (polgári nevén Will Bevan), akinek debütáló albuma (ami a ma már a szűk elithez tartozó Hyperdub kiadó első nagylemezmegjelenése volt) elsöprő kritikai- és közönségsikert aratott. Burial volt az, aki az újkori dubstep-úttörők közül (tehát pl. El-B és Zed Bias kizárva, még mielőtt) talán a leginkább magába integrálta a garage-hangzást, mindezt pedig olyan mocskos-sáros mélyekkel felvértezett köntösbe bújtatott atmoszferikus, utaztató háttérvilággal adta elő, hogy akár a békés, mezei hallgató is egy csapásra az esős-szeles londoni éjszakában találta magát (legjobb példa erre a Unite c. szerzemény, igaz kicsit későbbről, vagy a Jamie Woon karrierjét beindító Wayfaring Stranger-remix). A dubstep (egész pontosan annak elkorcsosult féltestvére) viszont pár év alatt szépen lassan a mainstreambe lavírozott, a régi arcok is már inkább a kiutat keresgélik a stílusból, a brit hallgatóságnak pedig instant szüksége volt egy új játékszerre, amivel pótolhatták a frissen keletkezett űrt. Így jöttek létre a különböző posztdubstepvariánsok (melyek részletes taglalásába itt most nem mennék bele), ezek egyike a future garage-ként számon tartott eklektikus massza.

Merthogy az irányzat leginkább egy gigantikus olvasztótégelyre hasonlít, itt remekül megfér egymás mellett a techno és house, valamint a dubstepgyökerek, némi chillstep is belefér, ezt az egészet pedig a néhai UK garage szelleme fogja össze, egyfajta univerzális kapcsolódási pontként felügyelve és korlátozva a komolyabb kilengéseket. A future garage-t a kortárs műfajmegjelölések közül leginkább a liquidnek a drum’n’bassben betöltött szerepével lehetne legpontosabban leírni (persze jóval nagyobb léptékben mérve): a felmenőnél jóval gazdagabb, tisztább, kerekebbre csiszolt, egyszóval kevésbé puritán, gyakorta különféle ambienttekervényekre felhúzott koncepciók, karácsonyfaként kidíszített ütemfutamok jellemzik. Egészen másfajta befogadói feltételeket kíván meg a hallgatótól, mint a szikárabb előd, mivel nagyrészt nem tánczene, hanem sokkal inkább otthoni elmélyülésre való. Magát a kifejezést a műfaj alfája és omegája, Whistla alkotta meg, aki sokkal inkább DJ-k és producerek közösségeként, semmintpuszta stílusinterpretációként tekint rá, akik zenéjükkel kifejezik mindazt, amit a garage jelent számukra.

Több, mint csak egy zenei műfaj

Tehát nem valamilyen túlmisztifikált újjászületésről van itt szó, hanem sokkal inkább újragondolásról, hogy milyennek is kellene lennie a korunk követelményeit nem csak hogy teljesítő, de azokat bőven meg is ugró garage-nak, ami nem téveszti szem elől a klasszikus gyökereket sem. Whistla 2009-ben kezdi meg saját birodalmának kiépítését, ahol a Halálcsillag a L2S Recordings lesz, errefelé kezdenek el tömörülni azok az arcok, akik fel szeretnének pattanni az egyelőre ismeretlenbe zötykölődő garázsvonatra. Létrejön az ugyancsak ebbe a holdudvarba tartozó Sub FM is (ahol Whistla műsora keddenként hallható), amely nem kizárólag future garage cuccokat tart a repertoárjában, hanem a dubstepvihar elvonulta után gombamód megszaporodó poszt-irányzatokat is, a széles célcsoport miatt pedig egy-kettőre igencsak nagy számú és sokszínű rajongótábor gyűlik köréjük, akik a FutureGarageForum-on szervezgetnek maguknak bulikat és egyéb eseményeket, valamint ujjukat szorosan a szcéna pulzusán tartják új megjelenésekre és tehetségekre vadászva.

Azonban hiba lenne azt feltételezni, hogy pusztán 2009 és a L2S indulása számít a folyamat origószerű kezdetének. Ez csupán a keresztelő szertartásának, a terminológia nevesítésének és kontextualizálásának időpontja, a tág értelemben vett future garage ennél már kicsivel korábban elkezdi bontogatni a szárnyait. Burial sikerét látva sok szobaproducer döntött úgy, hogy hasonló szellemben fog garage-orientált dubstepet alkotni (ami költségekben sem túl megterhelő, hiszen akár már nettó egy darab szoftverrel is remekül lehet ilyeneket összebűvészkedni). Több tucatnyi előadó gondolkodott tehát hasonlóan, egyre-másra kerültek elő a hangzást a lehető legautentikusabban reprodukálni kívánó arcok, élükön mondjuk a klasszikus dubstepben is alkotó Synkro-val, vagy a vokális csavargatásokkal elég jó barátságban álló Kerogennel. Burial zenéjét egyébként a techno-neoklasszikus nagymester Sven Weisemann is méltatta egy side-projekttel (ő lenne Desolate), ami jóval életképesebbnek bizonyult a vártnál és már két albumnál tart, és melynek motívumain (például jelen esetben féltávnál az ütemek közül nagyvonalúan kiemelt pisztolyfelhúzásnál) azért jóval inkább érezni a tiszteletet, mint az előző két süvölvény esetében.

Burial szelleme

Az Oroszországból két-három éve berobbant, eleinte a Youtube-on vitézkedő Volor Flex viszont nemcsak hogy megidézi, de egyenesen le is másolja a tipikus Burial bassline-okat (mondjuk Tramp vs. Prayer), beszédes, hogy a Dubstepforumon létrehozott topikját a „Burial 2.0” alcímmel illették meg, az egyértelmű plágiumgyanú ellenére viszont rajongótábora nem is oly’ csekély. Marha nehéz feladatra vállalkoztak ezek a srácok, amikor úgy döntöttek, hogy kopipésztelik Bevan diszkográfiáját, hallgatás közben ugyanis elkerülhetetlen az összehasonlítás, és hát mondanom sem kell, melyik fél marad alul. A reprodukciók túl tisztának hatnak, hiányzik belőlük az a mocsok, ami Burialnél az autentikusság képviselőjének számít, a művész egyéni stílusvilágának a gyors népszerűség oltárán való totális feláldozását érhetjük nála tetten. És az utánpótláscsatornát még nem zárták el: többek között TOTTE, Jernalism és Gasface is hasonló formanyelvben gondolkodik, de a terjengősebb ambienttémákra felfűzött garage-zsal hasító Submerse és Zaika rokoni szálait sem tagadhatjuk le. Ezen kategóriába tartozó producerek munkássága nagy százalékban ingyenesen hozzáférhető, a borsos ár tehát nem szab gátat a láz gond nélküli terjedésének.

Később olyan kiadók is elkezdtek future cuccokat a piacra dobálgatni, mint a Hotflush vagy a Fabric, valamint természetesen a posztdubstep egyik vezető fazonszabásza, a Hyperdub sem maradhatott ki a buliból. Nem állt le a kimondottan future-specifikus labelek szaporodása sem (a Night Slugs felemelkedése egészen figyelemre méltó), de a hagyományosan dubsteporientált címkék is beszorítottak a repertoárba egy-két ilyen megjelenést. Felfutott a 2007-ben alapított Hessle Audio pályája olyan nevekkel, mint Pangaea, Cosmin TRG, vagy Ramadanman, de akár a Planet Mun vagy a Keysoundon is belebotolhattunk egy-egy erősebb korongba (utóbbin Sully debütáló lemeze, a Carrier korrekt példa).

A fő katalizátort egyetlen mérföldkőben is meg szokás adni, ez pediglen Joy Orbison 2009-ben becsapódott Hyph Mngója (Hotflush), amely minden valamire való éves slágerlistán tarolt, vagy legalábbis előkelő helyezést ért el. Új alapokkal prezentált vokálszeletkéiben és az azokat kitöltő és összeboronáló egyéb auditív finomságaiban nem csoda, hogy csomóan a jövőt látták, gyakorlatilag egy csapásra mindenki elismerte, hogy a dubstepből az egyik kiút ebbe az irányba vezet.

Gyülekezik a garázssereg

A garage tehát egész könnyedén fuzionál más irányból érkező műfajokkal, a legerősebb kapocs persze a house-szal tartja egyben, és most nem a Mosca/Roska-féle teljesen más eszközkészletet felvonultató esszenciális uk garage-utánérzésre gondolok elsősorban, hanem például Zomby Natalia’s Songjára (ami egyébként nem kicsit lóg ki a szerző eddigi pályafutásából, mégis a hyperdubos bemutatkozás mellett ez a trekk hozta meg neki a népszerűséget, az hogy nyúlta az egészet, már más kérdés) és további hasonló költeményekre. Ott van például ReSketch, aki szintén elég tágan értelmezi a future-világot, néha a végletekig a ház irányába tolódik el, néha meg ilyenekre képes, vagy a Henry Krinkle érdemeit dícsérő, elsöprő népszerűségű Stay c. nóta, amely már közel 5 milliós nézettségnél tart, de az alapvetően house-producer Ejeca is érinti pár szám erejéig ezt a világot.

Említettük már a technót is, mint közkedvelt kontaktmechanizmust, erről a vonalról elsőre talán 2562 beborult világára és Blawan darkos lazulásaira (a Getting Me Downt remélem, senkinek nem kell bemutatni) kapják fel sokan a fejüket (ha már a sötétebb tónusoknál tartunk, Egyptrixxet is érdemes csekkolni). Vagy éppen a törzsimaszkfétises SBTRKT megjelenéseire, melyek változatossága azért bebizonyítja, hogy Aaron Jerome-nak nem csak a techy oldala erős, kiváló érzékkel sűríti egybe a pop-, soul- és bass-elemeket. De akár Joy Orbison is belesimul ebbe a kategóriába, már amikor éppen nem egyik kedvenc kollégájával, Boddikával vadul, mert az elég keményen koncentrált (jelen esetben acid felhangú) tech-house-kisüléseket eredményez.

A legnagyobb neveket 2010 körül kezdte el kitermelni a szakma, erre az időpontra datálódik a Sepalcure első kislemezmegjelenése, Phaeleh debütkorongja, a Fallen Light, valamint Pariah Safehouses EP-je (melyről külön kiemelendő a Crossed Out és a Railroad c. felvétel, nos, nehéz eldönteni melyik a gyönyörűbb), továbbá részben a három szerzői albumának szóló kritika által joggal méltatott Clubroot is ezidőtájt kezdi bontogatni szárnyait. Nem esett még szó két hagyományorientált srácról sem, az egyikük Deadboy, akinél a csúcs valahol a Foals – Spanish Sahara remix és az If You Want Me kislemez környékén manifesztálódott, viszont a múlt hónapban kiadott, jungle-be itt-ott belenyaló négytrekkes Blaquewerkre sem lehet egy szál panaszunk sem. Valamint FaltyDL, talán cuccaiban van a legkevesebb future, az ő dalait jobbára a túláradó, eklektikus kísérletezések jellemzik, viszont a garage-közeli szerzeményei (egy Mount Kimbie-remix plusz a Phreqaflex) miatt mindenképp érdemel minimum egy rövidke jegyzetet.

És itt tartunk most, a future garage-mánia epicentrumában, az ambienttel teleaggatott 2-step ütemek sűrűjében, ahol ember legyen a talpán, aki képes navigálni. Érdekes lehet megfigyelni az alapvetően otthoni hallgatásra kitalált műfaj elképesztő ütemű térhódítását, az elektronikus zene legutóbbi trendjei ezzel ellenkezőleg éppen arról voltak híresek, hogy ami a mainstreambe ment, az egytől egyig tánczene volt. Nagyszerűen látható, hogy a zsáner és az azt körülvevő tág spektrumú színtér nem centralizált többé, noha a bázis még mindig valahol az Egyesült Királyság korlátain belül keresendő, viszont a művészek nemzetisége elég szerteágazó. A rajongótáborról az ingyenesen letölthető, megosztható, átdolgozható muzsikáknak köszönhetően nagyjából elmondható ugyanez a jelenség: a Youtube-on mindenkiből hamar felfedezett válhat, ha rendelkezik egy minimális zeneszerkesztési ismerettel, valamint az ahhoz szükséges szerszámokkal. Ami jelen esetben egy laptop és valami üzemképes célszoftver.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló