Hirdetés
Hirdetés

David Lynch útvesztőjében – Kultikus filmek a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában

david_lynch.jpg

Ha valakire illik az a kifejezés a kortárs filmművészetben, hogy szürrealista, az biztosan David Lynch. Napjaink egyik legeredetibb rendezőjének alkotókedve még 73 évesen is töretlen, a korlátokat pedig hírből sem ismeri: a film mellett zenészként és vizuális művészként is tevékenykedik. Utóbbi területen aktuális magyar vonatkozást is találunk, hiszen a Műcsarnokban jelenleg is látható Kis történetek című fotókiállítása. Ehhez a kiállításhoz kapcsolódik a Budapesti Tavaszi Fesztivál „David Lynch útvesztőjében” című vetítéssorozata, melynek keretében négy ritkán, illetve rég nem vetített, a közelmúltban digitálisan felújított filmjén keresztül nyerhetünk újbóli betekintést a rendező kivételes filmuniverzumába.

Radírfej – 2019. április 5., péntek, 20:30

A David Lynch útvesztőibe bevezető, négyalkalmas vetítéssorozat a rendező első nagyjátékfilmjével indul. Az 1977-es, fekete-fehér Radírfej – szürreális álomképeivel, erős vizualitásával, sötét tónusaival és sajátos humorával – már felvillantja az életmű alapjegyeit. A film hősét, a nyomorúságos körülmények között tengődő Henryt szélsőséges kapcsolat fűzi egy hisztérikus lányhoz. Amikor megtudja, hogy Mary teherbe esett, beleegyezik, hogy elveszi a lányt, aki hozzáköltözik. Hamarosan megszületik gyermekük, egy ocsmány kinézetű, fülsértő hangon síró mutáns, hüllőszerű lény. A rideg valóság elől Henry a fantázia birodalmába menekül. A film előtt Lichter Péter filmesztéta, filmrendező mond bevezetőt.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/637553610009413/

Veszett a világ – 2019. április 8., hétfő, 20:00

David Lynch pályájának fontos állomása az 1990-es Cannes-i Filmfesztivál fődíját kiérdemlő és mára kultuszfilmmé vált Veszett a világ, amely szórakoztató és intellektuálisan felvillanyozó egyszerre. A hagyományos műfajok között lavírozó, kulturális utalásokban gazdag történet a szülői tiltás és a társadalmi korlátok ellen lázadó Sailor (Nicolas Cage) és Lulu (Laura Dern) szerelme körül forog. A fiataloknak menekülniük kell a lány megveszekedett anyja elől, aki olyannyira ellenzi a kapcsolatot, hogy dörzsölt gazembereket bíz meg Sailor kiiktatásával. A filmet Varga Balázs filmtörténész előadása vezeti fel. 

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/241137976836293/

Twin Peaks – Tűz, jöjj velem! – 2019. április 11., csütörtök, 20:00

A televíziós sorozatok történetében mérföldkő a Twin Peaks, amely a kilencvenes évek elején egy csapásra tömegek előtt nyitotta meg David Lynch szürreális világának kapuit, és amelyet máig kultusz övez – folytatását 2017-ben, 25 év után készítettek el az alkotók. Az eredeti két évadhoz kapcsolódóan, 1992-ben készült el a Laura Palmer halála körüli nyomozás előzményeit feldolgozó mozifilm, a Twin Peaks – Tűz jöjj velem!, amelyben megelevenednek a lány életének utolsó napjai. Az ismert szereplőktől és motívumoktól kezdve Angelo Badalamenti fülbemászó zenéjéig számos részlet visszaköszön a mozivászonról. A szerepeket megformáló színészek egy része új – megjelenik David Bowie, Chris Isaak, Harry Dean Stanton és maga David Lynch is. A filmet vetítés előtt Pápai Zsolt filmtörténész mutatja be.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1458533070950377/

Lost Highway – Útvesztőben – 2019. április 14., vasárnap, 20:30

Meddig fokozható a Lynch-rejtély? Eltévedünk-e a titokzatos motívumok és utalások, tükröződések és halmozások erdejében? Avagy sikerül-e benne maradnunk Möbius-szalagként tekeredő, a logika szabályait felülíró történeteiben? Az 1997-es Lost Highway talán a korábbi filmeknél is intenzívebben teszi próbára nézőjét. Fred, a középkorú szaxofonista (Bill Pullman) gyanítja, hogy a felesége megcsalja, Renee (Patricia Arquette) ugyanis elhanyagolja az utóbbi időben. Amikor az asszonyt holtan találják, Fredet gyanúsítják a megölésével. Börtönbe kerül, ám egy nap különös módon eltűnik a cellájából. Egy rémült fiatalember, az autószerelő Pete találja magát a helyén, akinek fogalma sincs, hogyan került oda. A film előtt Varró Attila filmtörténész mond bevezetőt.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/634268160341274/

A David Lynch útvesztőjében sorozat minden vetítése az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében lesz, a jegyár mind a négy filmre egységesen 1800,-Ft.

További információk a Budapesti Tavaszi Fesztivál weboldalán és Facebookján

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló