Hirdetés

A galaktikus hétköznapok – Galaxis Őrzői képregényeket olvastunk

A 2014-es Galaxis Őrzői film óta felettébb nagy a sürgés a kozmoszban, és immáron az MCU mozgóképek is visszahatnak a képregényekre, a kétezres évek közepi Őrzők 3.0-nak tekinthető felállása/újjászületése csont nélkül bebetonozódott a legszélesebben értelmezett popkultúrába éppúgy, mint a geek-világ hétköznapjaiba. Vonatkozó képregények hazánkban mondhatni némileg megcsúszva, főleg a trilógiazáró mozifilmhez igazítva jönnek ki sorban, igaz, most azonban csőstül, több kiadó is rámozdult az adódó lehetőségre.

A Vad Virágok Könyvműhely annak a francia Marvel szériának a magyar kiadását vette vállára, ami kötetenként egy-egy adott karakter vagy társaság teljes történetét igyekszik felgöngyölíteni a (jellemzően hatvanas évekbeli) kezdetektől a legfrissebb eseményekig – ennek nyitódarabja az Őrzők válogatás. Aki követi a hazai képregénykiadást, ismerheti a Marvel Legnagyobb Hősei gyűjteményre keresztelt „piros sort”, aminek kötetei némileg hasonló koncepcióval készülnek, ám míg abba jellemzően csak egy-egy lezártabb sztori (jó esetben önálló mini) kerül, ez a francia sok száz oldalra rúg, és rövidebb, egy-két füzetnyi szemelvények hosszú sorával vezeti végig a karaktereket/szuperhőscsapatokat a biográfikus íven, a menetek közé alapos magyarázatokat szúrva. A Mi vagyunk a Galaxis Őrzői tizenhat fejezetben szemlélteti az egyébként konzekvensen építkezőnek nem igazán nevezhető színes társaság mindennapjait, és ha nem olvashatnánk a dolog hátteréről semmit, csupán a válogatásból kéne összefüggő képet alkossunk, eléggé bajban lennénk. Az 1968-as kezdetekkor még egy egészen másik társaság vette föl az ismert nevet, legkorábbra, 1960-ra Groot eredete tehető, és nagyjából ki is merül a későbbi figurával a hasonlóság az űrből jött „beszélő fa” toposzban. Valójában évtizedekig nem akaródzott beindulni rendesen a szekér, karakterek jöttek-mentek, a siker rendre elmaradt, így többször le is állt a széria, hogy aztán évekkel később valakik újramelegítsék, részben vagy egészében megújuló felállással. A kezdeti retró sci-fi kaland, amit a zömök Jupiter-katona, Charlie-27 pöccint be, ma már persze özönvíz előttiként hat, de bája vitathatatlan, és meglepetésre nem csak kortörténetisége okán élvezhető: mellékzöngéktől mentes csupasz történései, kopogósan zakatoló tempója, és főleg vizuális világa kifejezetten megkapó, amibe a korra jellemző kvázi-pszichedelikus rétegek is kenődtek, mind formaalakítói mind narratív értelemben. Charlie-27 és társai, Vance Astro őrnagy, az ezeréves pilóta, aki még háttérsztorit is kap, és Martinex, a plútói kristályember simán felveszik a küzdelmet az elemi hódítói ösztönökkel terhelt badoonokkal, a sci-fik hőskorát idéző gyíklényekkel, akik a későbbiekben már ritkábban bukkannak ugyan fel, de nem íródtak ki végleg a Marvel világából. Nyilvánvalóan már csak epizodisták lehetnek, mivel az egyre táguló kozmikus kalandok során náluk jóval érdekesebb és összetettebb galaxislakók kerültek előtérbe.

Az Őrzők kalandjai közti sokéves vagy akár évtizedes ugrások hátterében általában a gyenge eladások álltak, egészen a kétezres évekig nem ütött be igazán még megújult felállásokkal sem az értékelhető siker, és bár némelyik reboot eldöcögött pár tucat lapszámig, de aztán csak elhalt, pedig néha olyan klasszikus figurákkal is össze lettek hozva rövidebb közös kalandok erejéig, mint Lény (és az egész F4 család), Amerika Kapitány, majd Thanos. Mai szemmel persze igazi csemege például a betépett fabulaparódiának tűnő Félvilági mesék Bill Mantlotól, amit egyébként Mike Mignola rajzolt (itt még nem alakította ki a későbbiekből ismert stilizáltabb formavilágát), de megértem, hogy az effélékkel a mainstream képregényekhez szokott rajongói bázis nem nagyon tudott mit kezdeni 85-ben. A kilencvenes években aztán képbe került Gamora (és vele együtt Pip a troll, az ő felbukkanásait az akkori Thanos-hirigekben is nagyon bírtam), és ezek a Jim Starlinos históriák a jobbak közül valók a korai érából. A kétezres években, Drax, Peter Quill (vagyis Űrlord, aki a Bendis féle Genezisben eredetsztoriját is megkapja), majd Mordály és Groot felbukkanásával kialakult a mai ismert csapat, de a képregényes vonal a filmekhez képest persze népesebb gárdát mozgat, többen megfordultak már a bandában, ha csak időlegesen is. Mordályékkal persze a humorfaktor is szintet lépett, az egészen szürreális kifutású 2014-es Honvágy című záróakkordban például Marvel Kapitány (azaz Carol Danvers) hazaüzenő videója Mordály kibicelésével még a James Gunn filmekben is a legjobb pillanatok közé tartozna – úgy tűnik, Bendisnek is megy a mókázás. Mindent összevetve, ez a hosszasan bogarászható és újralapozgatásokra csábító mozaikszerű tabló annak ellenére kihagyhatatlan, hogy alig visz végig valamit, ám ezekből az ízes jutalomfalatkákból egyrészt úgysem jönnek ki magyarul a teljes történetek, másrészt képbe kerüléshez és többestés szórakozáshoz így is kiváló.

A Galaxis Őrzői – A teljes gyűjtemény (Fumax, 2023) szintén vaskos kötet, de egészen más tészta: Donny Cates eredetileg 2019-ben kijött 12 füzete teljes sztori, és mivel a fél galaxis bekapcsolódik a történésekbe, és még idősíkot is többször vált, így körpanorámás léptéket kínál. Donny Cates fantáziadús sorozatai közül kijött korábban magyarul néhány, és azért is érdemes felidézni őket, mert Thanos és Szellemlovas most is részesei a bulinak, éppenséggel szemben álló felekként: lángolófejű barátunk morcos-vigyori koponyaképe és korábbi csatlóssága ellenére jóakaratú srác, Thanos azonban továbbra is velejéig az, aki. Viszont őt meg pont megátalkodott ön-azonosságáért kedveljük, amin az sem változtat, ha épp világmentő szerepben tetszeleg – de ilyen esetben is csak akkor szabad bevenni a buliba, amikor a világmentés és Thanos érdekei pár pillanatig egy irányba haladnak. Na, ilyesmiről éppenséggel most szó nincs, a Titan szülött ebben a körben csak afféle háttérmogul, igaz, cserébe titkon úgy kanyarodik nagyjából minden, ahogy ő szeretné. (És ez még csak nem is spoiler, mert amikor neki is osztanak lapot – azaz oszt ő magának -, akkor minden esetben úgy kanyarodnak.)

De ennyire ne sodródjunk odébb, a kötet főszereplői maguk az Őrzők, még ha némileg gyengélkedve, sőt, haldokolva is, az újkori csapatmagot leszámítva egészen népessé duzzadnak )a számunkra is érthetően beszélő Groot ebben a főszervező), befut többek közt a kalapácsot forgató Beta Ray Bill, a lófejű asgardi, aztán Szájzár, a lelkes és mindig segítőkész, tér-ugrálni képes nemeberféle óriáskutya, és ugye a jóindulatúvá nemesült Frank Castle, azaz Szellemlovas is velük ügyködik, merthogy ki a fene akarja elhinni, hogy Thanos valóban meghalt – egyébként lánya, Gamora intézte el –, és nem szervezkedik a síron túlról is. Már csak azért is gyanakszanak hőseink effélére, mert ugyebár a titán örök szerelme maga a nagybetűs Halál. Akiről például, hogy tovább csomózzuk az indítékok hálóját, azon felül nem sokat tudni, amit maga a nagyfiú olvas ki szótlan imádottja szándékaiból. Szóval Thanos halála szerfelett nyomasztólag hat hőseinkre, és a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy nem csak Thanos Fekete Rendjével kell lefolytatni egy kiadósabb csörtét, de harmadik pólusként bekapcsolódik a buliba az Egyetemes Igazság Egyháza is, aki semmivel sem jelent kisebb fenyegetést, mivel magát Halált akarják a létezésből kitörölni, hogy a galaxis végre felszabadulhasson igája alól. Viszont számukra simán belefér, hogy a mi jelenünkből (ami az egyház számára egyfajta múlt) elszívják az emberiség életenergiáját a nagyobb cél érdekében, mondván ez csekély ár a kozmikus célért. A csapatkapitány Peter Quill, azaz Űrlord persze érthető okokból akadékoskodni kezd, és az sem nyugtatja meg, amikor a mindent felülíró hitre hivatkozó agymosott apja megnyugtatásként odaveti, hogy talán két kontinensnyi adag is elég lesz a nagy munkához. Peternek egyébként sincs könnyű dolga, mert eddigre már a banda nagyját beszippantotta az egyház, és nagyon úgy néz ki, hogy a szőrehullott, csonttá aszott, haldokló Mordály az utolsó szalmaszál, akibe a galaxis kapaszkodhat…

Sokadjára megkérdőjelezni a marveli meghalás, univerzumból kiírás témáját gondolom nem szükséges, a kérdés inkább az, hogy az állandó feltámadások és multiverzum átjárhatóságok érdektelenségbe fullasztják-e az adott történetet, vagy van annyira jól megírt, drámai, vicces vagy mondjuk sötéten nyomasztó, hogy mindez semmit se számítson. Donny Cates megugorja, amit csak lehet, egyszerre vicces és komolyan vehető, és a morális mélyfúrásokat is elvégzi, akár helyettünk is. Ráadásul nem tudom, hogyan sikerült alapból ilyen valóságosra formálni Mordályt, nagyon úgy néz ki, hogy bármelyik író kaparintja meg, mintha egy ténylegesen létező lénnyel szöszölnének, az ismert karakterjegyek, a vicces beszólások, a karcos modor, a fegyvermánia és a mérnöki zsenialitás mellett rendkívül fejlett csapatszelleme és morális énje is rendre ugyanazokat a kontúrokat kapja, ott van a legszilárdabb személyiségjegyekkel bíró figurák közt a Marvel univerzumban.

A mű két nagy részre oszlik, A végső próbatétel alcímű első hat füzet rajzolója Geoff Shaw, az ugyanilyen terjedelmű Elveszett hité pedig Cory Smith, és vagy annyira vitt magával, hogy fel sem tűnt a váltás, vagy tényleg nagyon összecseng a stílusuk, mindenesetre utólag bőszen lapozgattam oda-vissza, hogy képbe kerüljek. Valószínűsíthető azonban, hogy a népes utórajzoló, színező, és kihúzó sereglet is oroszlánrészt tett a végtermék összesimításáért. Mindenesetre a kötet vizuális világa perfekt, hibátlanok a karakterállandóságok, a szereplők színészi játéka, az egész hermetikusan illeszkedik az eddig taglalt hangulatokhoz, az akciódús, sok figurát mozgató tömegjelenetekhez éppúgy, mint a személyesebb, drámai beállításokhoz. Egyébként pedig Donny Catestől jöhet bármi.

Mi vagyunk a Galaxis Őrzői beleolvasó és rendelés.

Donny Cates: a Galaxis Őrzői – A teljes gyűjtemény beleolvasó és rendelés.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,994KedvelőTetszik
3,061KövetőKövetés
3,850FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés