A Maluridé legújabb magyar nyelvű dalában nem könnyű témát feszeget, mindezt stílusában is újító hatásokkal. A lágy, melankólikus, Malu-s hangzásból – és a komfortzónájukból is – kicsit kilépve, dark fordulatot vesz a dal, mely váltást maga a szöveg is igencsak megköveteli.
Kérést szólok, kígyót hall hangzik el az egyik átvezetőben, ezt az érzést sokan átélhették, akik voltak olyan kapcsolatban, melyben egy ponton túl nem tudták kifejezni, őszintén megfogalmazni érzéseiket, mert ezek a gondolatok nem úgy találtak nyitott fülekre, ahogy nekik szükségük lett volna rá. Viszkeleti Júlia, a dal szerzője így mesél a dal hátteréről.
Muszáj kiírnunk, kibeszélnünk magunkból a az érzéseinket, és különösképp azokat, amik olyan döntésre juttattak minket, amik életünk bizonyos pontjait megváltoztatják, vagy épp lezárják. Nem könnyű ezeket a tapasztalásokat szavakba önteni, de a kifejezésük nélkül egy olyan, elfojtott, és a saját gondolataikba tekeredett valóságot teremtünk magunknak, amiben már nem látjuk tisztán a miérteket. Először ezt a számot is egy lassú, melankólikus hangvételű hangszerelésben képzeltük el, majd egy alkotótábor során elkezdtük kibontani a refrént, és rájöttünk, hogy ezt nem lehet finoman és türelmesen mondani, ki kell kiabálni magunkból, ha valami fáj. És normális, ha fáj valami, normális mindezt megélni.
A Kígyó a Maluridé hangzásvilágának új arcát mutatja meg, és talán azokban a hallgatókban is megnyitja a változtatni akarás ajtaját, akik épp hasonló élethelyzetben találják magukat.
