- A Koltay Anna – Turán Eszter alkotópáros 2020-ban készítette el a BP Underground dokumentumfilm-sorozat negyedik epizódját, amely a budapesti rockszínteret mutatja be, és ami március 15-től a nagyközönség számára is látható. Ezen felül a korábbi BP Underground-filmek is elérhetők már a Cinego platformon.
2017-ben indult útjára a BP Underground című dokumentumfilm-sorozat, melynek első része a hardcore-punk színteret mutatja be, ezt követte 2018-ban a budapesti hiphop-közeg története, 2019-ben pedig a Telekom Electronic Beatsen debütált a harmadik epizód, amely az elektronikus zenei szcénába kalauzolta a nézőket. Volt olyan fesztivál, ahol külön színpad viselte a BP Underground nevet, a hiphop film országos moziforgalmazásban volt látható, és a rangos Highlights of Hungary kreatív gyűjtés díjazottja lett, míg az elektronikus zenei rész – amely szintén országosan elérhető volt mozikban – több rangos amerikai filmfesztiválon is díjat nyert.
A BP Underground dokumentumfilm-sorozat tisztelgés a város underground szubkultúrái előtt. A különböző epizódok célja az adott színtér kialakulásának és közösségépítő erejének bemutatása. A filmek a szubkultúrák meghatározó figuráin keresztül kalauzolják el a nézőt a legfontosabb zenéktől a közvetített üzenetig, az ikonikus lemezbolttól a kultikus klubig, a kezdetektől indulva, nagy hangsúllyal a ’90-es évek aranykorára, eljutva a 2000-es évekig, végül kicsit a mára is reflektálva.
Mindegyik epizód sajátos képi világgal és értékes archív felvételek segítségével idézi meg az épp bemutatott közeg kialakulását és virágzását.
A BP Underground Rock epizódja, mint egyfajta korlenyomat, visszahozza a kilencvenes évek életérzését, a nyugati hatások korlátok nélküli beáramlásának korszakát, amikor mindenki az MTV Headbangers Ball-t nézte és kazettákat másolt, miközben a Metal Hammert bújta, vagy a Garázs rádióműsort és benne Ferót hallgatta. A sorozat negyedik része olyan csomópontokat érint többek között, mint az E-klub, a Thrash Mosh Club, a Tüzesvíz, a Petőfi Csarnok, a Total Car, a Süss Fel Nap vagy a legendás Wigwam klub. Bemutatja a kiterjedt zenei színtér irányzatait; hogyan csapódott le itthon a brit heavy metal új hulláma, hogyan létezik 35 éve a Metal Hammer/Hammer World, kiből lett thrasher, grunger, Csihar Attila hogyan lett a black metal színtér hazai megalapítója, vagy épp kik csavarodtak rá a lehangolt gitárra és mi az a nu metal? Fontos szerepet kap a dirty rock a legendás Sex Action-nel és az egész óbudai színtér. Thrash vonalról a Thrash Mosh Club és az ott játszó zenekarok szólalnak meg, mint például a Bedlam. Megtudható, hogy milyen volt itthon a grunge közeg, és ebben hogyan találta meg magát például Kowalsky a Black Out-tal és ahogy a többi epizódban, így ebben a részben is szó lesz vidéki zenekarok fővároshoz való viszonyáról, ebben segít eligazodni mások mellett Lukács és Fejes a Tankcsapdából. Kikerülhetetlen az ikonikus Total Car, elmesélik a Fresh Fabrik történetét, illetve a 2000 körüli nu metal vonulatot többek között a Subscribe-bal, az Insane-nel. Szerepet kap a Junkies és a női zenészek elfogadottsága is. Mások mellett Apey elmondja, mit is jelent rockernek vagy metálosnak lenni, vajon a zene szeretetén túl ez sokaknál egy életre szóló kötelék? Milyen ma az itthoni underground rock-metál közeg, kik az új zászlóvivők, és van-e létjogosultsága, hangja és ereje a kemény műfajoknak a digitális világban?
A stáb 2020 márciusában kezdte forgatni a rock epizódot, melyet a korlátozások miatt nyáron fejeztek be. A rendezők soha ennyi alanyt még nem ültettek kameráik elé: több mint félszázan segítik a nézőt a ’90-es és 2000-es évek underground rock közegének rekonstruálásában. Mindkét rendező számára ez a legszemélyesebb film, ez számukra a legkedvesebb közeg, így már csak a téma szerteágazó jellege miatt is sok a szubjektum és személyes történet az epizódban. Az alkotás életérzés és korlenyomat is egyben, mely a téma gazdagsága miatt két 80 perces részből áll.
A film, mint a BP Underground filmsorozat többi része is a Moviebar Productions gyártásában készült el. A dokumentumfilm-sorozat első három epizódja elérhető a Cinegón 2021. március 11-étől.
A BP Underground – Rock epizódja elérhető a Cinego kínálatában 2021. március 15-étől.