Hirdetés
Hirdetés

Ziskó Olivér – Videók a vulkán kráteréből

Lángoló Premier

Harmadik, Global Warning című albumán dolgozik Ziskó Olivér, melyről most egy olyan dalhoz készült videó, ami a számos formációból ismert, kísérletezésre mindig nyitott dobos elmondása szerint a könnyen emészthető, fülbemászó harmóniákra koncentrál. Viszont azok, akik ismerik eddigi munkásságát, már sejthetik, hogy ez a megközelítés távolról sem jelent kiszámítható, sablonos zenei megoldásokat. A White Keys videóklipje mellé mai premierünkben egy dobszóló is érkezik, melyben ismét előkerülnek a korábbi interjúnkban szóba került lángoló dobverők.

Olivér a következőket mesélte el a lemez megszületésének körülményeiről, mit kell tudni a lemezről, és arról, hol tart jelenleg a projekt.

Kisebb-nagyobb megszakításokkal egy ideje dolgozom a harmadik lemezemen, aminek a Global Warning címet adtam. A limitált szabadidő miatt – az előzőekhez hasonlóan – nálam sajnos több év, mire egy-egy szólóalbum elkészül. A pandémia ráadásul, úgy néz ki, hogy kedvező a stúdiómunkák szempontjából. Tavaly december óta már az ötödik album dobfelvételén dolgozom, ezek mellett két kislemezt is feljátszottam, pedig még csak április eleje van. Ennek ellenére az elmúlt hónapokban kijött néhány klip ízelítőként a Global Warningról a Rise and Fall, illetve a Carnival of Abundance és a Ghost Notes című dalokhoz.

Az album koncepciója zenei szempontból a modern fúziós zene és a programozott elektronikus zene keveréke. A dalok nagy részének ritmikai alapjait a modern elektronikus zenék ritmusai ihlették, a mondanivalót pedig a XXI. század eseményei és jelenségei inspirálták. Remélem, hogy az élet nagyon hamar visszatér a normális kerékvágásba, és nemsokára újra beszélhetünk koncertezésről, mert szeretném megfűszerezni az album élő változatát néhány látványelemmel, vizuális kiegészítéssel. Az egyes daloknak más-más üzenete lesz. Mivel ez egy instrumentális album, ezért dalszövegek nélkül ezt a színpad hátterében vetítendő filmmel oldottam meg. Semmi okosság, csak kiragadok néhány elgondolkodtató dolgot a jelenlegi világunkból.

Néhány dalban dobverő-trükkök is szerepelnek majd, lángoló verőkkel, ami egyben a műsor másik vizuális eszköze. Egyes helyszíneken ezt – tűzvédelmi okokból – majd UV dobverőkkel helyettesítem.

Addig is, amíg erre lehetőség nyílik, készült egy újabb klip, ezúttal az album White Keys című dalához, és egy kapcsolódó dobszólós videó, ami szintén tartalmaz tüzes-dobolós részeket.

Szerettem volna egy olyan szabadtéri helyszínt találni, ahol van hely a drónoknak, és használhatóak a tüzes eszközök is. Végül egy gyönyörű helyen, a Ság-hegyen kértem forgatási engedélyt, ahol Hollywood sárkányfilmje, az „Eragon” is készült. Persze az, hogy a helyszín szép, pont nem látszik a videókon, hiszen éjszaka forgattunk. A helyválasztás szempontjai a nagy tér, és a lakott területektől való lehető legnagyobb távolság voltak. Egyébként sem egy olyan viral-videót akartunk forgatni, ahol a zongorista nagy átéléssel játssza a két akkordot a tengerparti sziklákon, természetesen duóban egy hegedűssel.

A White Keys végleges verziója körülbelül két héttel a forgatási engedély lejárta előtt készült el. A harmadik változat kerül a lemezre, mivel az első kettővel nem voltam elégedett, ezért néhány héttel a forgatás előtt elkezdtem újraírni az egészet. Egy olyan dalt szerettem volna, ami könnyen emészthető, fülbemászó, egyszerű harmóniákkal. A cím egyébként pont erre utal. Tehát csak néhány napom volt az új dal gyakorlására, de szeretem a kihívásokat, ezért azt mondtam: „Oké, csináljuk!” Amikor megérkeztünk a helyszínre, kiderült, hogy nem lehet lemenni autóval a völgybe. Mindent a két kezünkben kellett levinni – a dobokat, a videó- és hangfelvételi eszközöket, a lámpákat, az állványokat és az áramfejlesztőket. Az egyik videós srác, Tamás és a fénytechnikusok, Carlo – akinek nem sokkal korábban volt infarktusa – és Péter – akinek porckorongsérve van – segítettek mindent levinni és beállítani. Rettenetesen fáradtak voltunk, amikor elkezdtük a felvételeket. Remélem, hogy sokaknak tetszik majd, mert megérdemeljük! Nagyon hálás vagyok a stáb segítségéért.

Sok nagyszerű zenész közreműködik az albumon. Három további videó már majdnem elkészült: egy duó Kaltenecker Zsolttal, egy trió darab Papesch Péterrel és Gotthard Misivel, és egy progos dal, amire sikerült összehoznom egy igazi szupergroup felállást, melyben Anthony Crawford basszusgitározik, Marius Pop gitározik, a billentyűs hangszereken pedig Derek Sherinian, akit legtöbben a Dream Theaterből ismernek, jelenleg pedig többek között a Sons of Apollo tagja.

Nincs más hátra, jöjjön a White Keys, és a már említett dobszóló a vulkán kráterében!

További információk Ziskó Olivér Facebook-oldalán, valamint a Bandcampen.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók