Hirdetés
Hirdetés

Zeneiskolásoknak és zenetanároknak sikerült megmenekülni Afganisztánból

Több heti sikertelen próbálkozás után 101 diáknak, tanárnak és zenésznek sikerült elmenekülnie Afganisztánból. Az Afganisztáni Nemzeti Zenei Intézet (ANIM) diákjai, oktatói, valamint a Zohra együttes zenészei Dohában landoltak.

Száz életet mentettünk meg, száz álmot mentettünk meg

– mondta Dr. Ahmad Sarmast, az intézet alapítója és vezetője.

Tilos az önkifejezés bármilyen formája

Afganisztánban a tálibok hatalomátvétele óta a művészeteknek nincs helye. Tilos az önkifejezés bármilyen formája, a zenehallgatás is. A nemzetközi közösség az esetleges retorziók miatt szeretne minél több művészt kimenekíteni az országból, az ANIM zenészeinek és diákjainak hetek óta próbálnak zenészek és politikusok segíteni. Szeptemberben a csak nőkből álló Zohra együttest már a reptérről fordították vissza, mert a szolgálatot teljesítő tálib őrök nem akarták felébreszteni a parancsnokukat.

Újra betiltják a zenét Afganisztánban

Samrast, aki jelenleg Ausztráliában van a családjával, azt mondja, hogy sírt, amikor megtudta, hogy a repülő, fedélzetén a zenészekkel felszállt Kabulból, és köszönetet mondott mindenkinek, aki a menekítésben szerepet vállalat. Nagyon hosszú és kemény tárgyalások előzték meg az akciót, amiben a katari nagykövetség és külügyminiszter, valamint több külföldi támogató segített.

Kinyílt a világ, majd bezárult

A zenei intézet alapítása és működése a 2010-es évek egyik legnagyobb afganisztáni sikersztorija volt, ami megújította az ország kulturális és művészeti életét. Fiúk és lányok zenét tanultak egymás mellett, az iskola zenekarai, köztük a már említett Zohra világszerte fellépett. Otthon azonban továbbra is veszélyben voltak, 2014-ben az Intézet egyik koncertjén öngyilkos merénylő robbantott. Sarmast, az intézet alapítója a támadás után ideiglenesen elvesztette a hallását, illetve több műtéten kellett átesnie, mert a repeszek szétroncsolták az arcát és a testét. A hatalomátvétel után egyértelművé vált számára, hogy az Intézet munkatársai és diákjai veszélyben vannak.

A menekítési akciónak nincs vége, szeretnének még 180 embert kihozni Afganisztánból, akik szintén a zenei közösség részesei, diákok, oktatók és az ő családtagjaik.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók