A szépség útjai kifürkészhetetlenek. Van-e lényegi különbség a puszta funkciót tekintve egyetlen jól irányzott, akár az egész küzdelmet eldöntő ütés, vagy egy, a darab megfelelő pontján avatott kézzel megszólaltatott hang között? Felfedezhetünk-e zenei darabokra, irodalmi művekre jellemző hangulati ívet egy harcművészeti bemutató láttán? Mi a különbség egy táncszínházi előadás és bármilyen formagyakorlat között egy olyan képzeletbeli néző számára, aki mindkettőt először látja, és egyikről sem rendelkezik előzetes információkkal? És ha nem foglalkozunk azzal, hol vannak a határok, ki mondja meg, mikor léptük át őket?
Nem véletlenül jutott eszembe ez a gondolatmenet Nik Bärtsch zenéjét hallgatva, hiszen a svájci zongorista, zeneszerző és producer sok tekintetben első látásra különböző világokat nyit egymásra. És bár általában, valószínűleg az egyszerűség kedvéért a modern jazz képviselői közé sorolják, kompozícióiban ugyanúgy fellelhetők kortárs komolyzenei hatások, mint a tradicionális japán shakuhachi darabok meditatív eszköztelensége. Ha innen nézem, jazz, ha amonnan, valami egész más. Saját meghatározása szerint „ritual groove music”, ahogyan első, 2001-ben megjelent szólólemezének címe is mondja.
Ő maga így beszélt erről egy interjúban, amit első könyve, a tavalyelőtt megjelent Listening – Music, Movement, Mind (Hallgatás – Zene, mozgás, értelem) című kötet kapcsán adott:
„Gyerekkoromban rengeteg zenét hallgattam mindenféle stílusból. Amikor megtaláltam, mi az, amire koncentrálni szeretnék, észrevettem, hogy nincs értelme annak, hogy a zeném stílusát meghatározzam. Helyette inkább egy perspektívába helyeztem mindezt, ahogyan dolgozunk, a zene szellemiségét és annak eredményeit. A Ritual Groove Music tehát egyfajta munkamódszer, a zenei látásmód, és a zenei előadás és kifejezés stratégiáinak megalkotása.
A rituálé, ahogy ezt a japán esztétika is tartja, a fontos dolgok gondozásának egy módja. Nagy szerepet játszik benne az ismétlés, hiszen ez a tanulás és a dolgok elmélyítésének egyik formája. Ez az elv ott van a spirituális tradíciókban, de a kézműves és művészeti hagyományokban is, még ha csak egy csészéről van szó, vagy valamiről, amit a mindennapi életben használunk. Az ismétlés tulajdonképpen az a pillanat, amikor jólesik valamit folytatni ahelyett, hogy abbahagynád. Tehát ez a mozgás kinetikus pillanata, ami növeli az energiádat. Ez az, amit a groove jelent számomra. Benne vagy és úton vagy; nem tudsz kiugrani. A zene egy mód arra, hogy meghalljuk és megtapasztaljuk az életet. Így találtam rá a Ritual Groove Musicra, mint egy olyan áramlásra, ami elég precíz, ugyanakkor elég nyitott is.”
Az igazi egyéniségek számára minden inspiráció és lehetséges alapanyag. Ugyanannak a fának az ágai a zen meditáció, a harcművészet, Bach, John Cage, Steve Reich, Brian Eno, vagy épp James Brown. A művészet filozófia, a zene nyelv, a filozófia művészet és a minden nyelv zene. Lehet egy billentyűs ütőhangszer? A tízéves kora óta zongorázó Bärtsch szerint biztosan, hiszen legyen szó zenekari vagy szólódarabjairól, előszeretettel alkalmaz olyan játéktechnikát, amikor a hangszer húrjait a zongora belsejébe nyúlva tompítja, vagy azokat közvetlenül megpengetve kelt furcsa, effektszerű hangokat. Az általában csak sorszámmal jelzett kompozíciók első hallásra minimalista, mégis folyamatosan változó alapelemekből épülnek, akár perceken át tartó, meditatív repetíciókkal megalapozva a hangulatot, hogy aztán a legváratlanabb pillanatban forduljon ki önmagából a zene, és a hallgató csak nézzen maga elé látszólag pillanatok alatt eltelt bő negyedórával később, hogy mégis honnan és hogyan jutottunk oda, ahol most járunk?
Nik Bärtsch egyaránt aktív szólóban, illetve az 1998 óta működő Mobile és a 2001-ben alapított Ronin zenekarok vezetőjeként, olyan zenésztársakkal, mint a mindkét formációban érintett Sha (teljes nevén Stefan Haslebacher, altszaxofon, basszus- és kontrabasszus clarinét), Nicolas Stocker (ütősök, Mobile), Kaspar Rast (jelenleg a Ronin dobosa, de tíz éven át a Mobile-ban is játszott) és Jeremias Keller (basszusgitáros, Ronin). A különböző inkarnációk sokféle hatást egyesítő, a lehető legkevesebb eszközzel a lehető legnagyobb hatást kiváltó, de sosem szándékoltan hatásvadász zenei kerete és alapgondolata ugyanaz, a megvalósítás azonban a személyi és hangszerelésbeli különbségek miatt kicsit más, ráadásul a Mobile-nak létezik egy vonósnégyessel kiegészülő Mobile Extended felállása is.
Bärtsch célkitűzése, hogy a zenekari produkciókban a világos szerzői elképzelések és az együttműködés természetes egyensúlyba kerüljenek, anélkül, hogy választani kelljen közülük. Erről így beszélt:
„Úgy fogalmaznám meg ezt, hogy minden érdek, igény és elképzelés egyensúlyban van. Azt is gondolhatnánk, hogy az ilyesmi nem túl célravezető, ha egy tiszta vízió a cél, de én ezt nem így tapasztaltam. Akár egy demokráciában, itt is vannak emberek, akik nagyobb felelősséget vállalnak, és bizonyos energiával, és talán bizonyos képességekkel is rendelkeznek. A zenekarainkban természetesen szükségem van arra, hogy a kompetenciáimért tiszteljenek. Ennek természetesen kell kialakulnia, hiszen ha megpróbálom becsapni kényszeríteni, vagy bizonyos értelemben megvenni a zenésztársaimat, az nem működik.
Vannak zenekarok, akik a fellépések után alaposan kivesézik a koncert egyes részleteit, mi működött, mi nem, és néha még vitatkoznak is. Mi megállapodtunk, hogy nem hozzuk szóba a hibákat közvetlenül a koncert után. Ezeket a dolgokat a havi találkozókon beszéljük meg, hogy konstruktív módon tanulhassunk belőlük. A koncert egyfajta szent dolog, hogy akkor is értékelni kell, ha valami rosszul sikerült, különösen közvetlenül utána, amikor még mindig a hatása alatt vagy.”
Új darabjait nem végleges kompozícióknak tekinti, inkább kereteknek, mintáknak, melyek sokféle módon töltődhetnek fel, és sokféleképpen értelmezhetők, akár egy-egy harcművészeti formagyakorlat. A párhuzam persze nem véletlen.
„Főleg az aikido edzéseken tanultam meg, hogy a »most« megváltozik előadás közben. (…) Nem magadnak adsz elő. Együtt játszol azzal és annak, aki hallgat téged az adott pillanatban. Ez az, amit a meditáció gyakorlati eszméje tanít, ezt tanuljuk a harcművészetekben is, de megtalálhatjuk a sportban és a színházban, vagy akár egy cirkuszi előadásban is. Egy csomó most-előadás pillanatában. A sport világában az embereknek edzőik vannak ezekre a dolgokra. De zeneiskolákban ritkán. A harcművészetek és a zen meditáció nélkül nem tudnék így fellépni. Meg kell tanulni kezelni a különböző energiákat, hogy végre élvezni tudd az előadást! És csak a saját stressz kezelése fontos, hanem az képesség, hogy kapcsolódni tudjunk a színpadon lévő zenésztársakhoz és velünk egy térben lévő közönséghez. Számomra a közönség az előadás szerves része, a közönség a barátom, és nem ellenség. A koncert energia, egy pozitív kihívás, amit értékelnünk kell. És kapcsolatban kell maradnunk az egész előadás alatt.”
Minderre kitűnő alkalom kínálkozik a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek során, április 5-én, szerdán, a Magyar Zene Házában, ugyanis Nik Bärtsch ezen az estén magyar zenésztársakkal együtt lép színpadra, hogy Bartók zenéje felől közelítve jussanak el ehhez az élményhez. A koncerten közreműködik Várallyay Petra, Krulik Eszter – hegedű, Jobbágy Andor – brácsa, Zétényi Tamás – cselló, Palojtay János – cseleszta, Janca Dániel – ütőhangszerek.
További információk a Bartók Tavasz weboldalán, valamint a koncert Facebook-eseményén! A rendezvénysorozattal kapcsolatos korábbi cikkeink itt olvashatók!
Források: Nik Baertsch weboldala, Wikipedia.org, The Guardian
