Hirdetés
Hirdetés

Your Eyes – Premieren a Neverlandings új dala és klipje

Megjelent, és alább mutatkozik be a Neverlandings Your Eyes című dala, ami első hallásra könnyed, „feel-good” hangulatúnak is tűnhet, ám többszöri lejátszás után tisztává válik, hogy a szám vidám első felét egy sötétebb második követi, melyek gyakorlatilag teljesen függetlenek egymástól. A felvétel mély érzéseket közvetít, megidézve a kapcsolat elején tapasztalható örömöket, boncolgatva a múlttal való szembesülés félelmeit és a belső vívódások okozta feszültségeket.

„A dal szerkezetét, akkordjait, szövegét tekintve nagyon gyorsan és önmagától értetődően jött. Úgy vettem észre, hogy az ilyen könnyű szülések sikerülnek a legjobban. Nincs benne sok utólagos okoskodás, gyakorlatilag egyből leírtam a szöveget, az akkordok pedig csak követték egymást, később már semmit sem változtattam rajtuk. A végleges verzió talán annyiban különbözik a demótól, hogy kicsit rövidebb lett a szóló a végén. A hangmérnök-produceri munka Kremán Patrick (Organic Sound) érdeme, a videóklip pedig Németh Máténak és csapatának (NEMINEM) a nevéhez fűződik. Máténak nagyon megtetszett a dalunk, teljesen odavolt érte és szívesen talált ki hozzá egy egyedi történetet és forgatókönyvet. Szabad kezet kapott, így a klip az ő értelmezését tükrözi. Nem akarom lelőni a poént, de annyit talán elmondhatok, hogy egy pszichopata lány a főszereplője, aki mellett természetesen felbukkannak a zenekar tagjai is. A dalhoz tartozó csodaszép borító grafikáját Lahucsky Krisztina, a HolyChicks gitárosa tervezte”

Hirdetés

– fűzte hozzá Kele Sándor, a zenekar alapítója és a dal szerzője.

A The Neverlandings zenekar 2018-ban alakult Budapesten, és az indie, alternatív, rock, pop stílust ötvözik. 2018 decemberében a Bresaola Studiosban Nóniusz Gábor producer közreműködésével rögzítésre került egy 5 számos bemutatkozó EP, a Minutes on Earth, amely 2019-ben jelent meg szerzői kiadásban és elérhető a legnagyobb online zeneszolgáltatóknál (Spotify, Deezer, iTunes), valamint a Wave lemezboltban is. A zenekar 2019-ben több utcazene fesztiválon is fellépett (pl. Tokaji, Szegedi, Veszprémi Utcazene Fesztiválon másodszor), valamint bejutott a Budafoki Pincejárat Zenei Tehetségkutató versenyének döntőjébe is, ahol a szakmai zsűri a Minutes on Earth című dalt választotta a döntő legjobb dalának. A 2020-2021-es covid korlátozások alatt tagcsere történt, Kele Sándor (ének, gitár, zongora), Csaba Tamás (gitár) és Hatvani István (basszusgitár) mellé a dobokhoz Christian Bruni érkezett. Ebben az időszakban számos új dal született, de így is belefért néhány klubkoncert Budapesten, Tokajon, valamint Szegeden, ahol kétszer is játszottak a helyi egyetemisták körében népszerű Nyugi kertben.

A zenekar jelenleg egy magyar nyelvű dalokat tartalmazó műsor kidolgozásán dolgozik, hogy szélesebb körben ismertté válhasson a hazai közönség előtt, és az első, magyar nyelvű albumának felvételére készül.

Facebook

Instagram

Youtube

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók