Hirdetés

Yeah, kill, love, blood – Kiderült, milyen szavakat ismételgetnek rogyásig a zenekarok

Elég jó időtöltés megnézni, hogy melyik zenekar milyen szavakat használ a legtöbbet, például olyan dolgok derülnek ki, hogy mondjuk a Manowar esetében a három legtöbbet használt szó a „die”, a „fight” és a „metal”, ami akár a jelmondatuk is lehetne, míg a Rage Against The Machine esetében a „now”, „yeah” és az „ignite” szavak a leggyakoribbak.


A Repeteed oldal készítői a programozói ismeretüket hívták segítségül, hogy rengeteg zenekar dalszövegét elemezzék, és kigyűjtsék az életművükre legjellemzőbb szavakat. Több mint 22 ezer előadó közel egymillió dalát vizsgálták meg. Az egész kicsit olyan, mintha valami szabad vers születne a végére, ami egyébként abszolút jellemző az előadóra és a mondanivalójára. Nicki Minaj esetében a leggyakoribb három szó például a „bitch” a „yeah” és a „bitches”, míg Ed Sheeran kissé már kellemetlenül sokszor, egészen pontosan 464 alkalommal énekli azt, hogy „love”, míg a második helyezett szava, a „now” 289 alkalommal hangzik el.

Összességében egyébként talán a „now”, vagyis a most és a „yeah” a legnépszerűbb szavak, ha a zenetörténelem egészét nézzük, de „see”, vagyis a lát és a „time” mint idő is előkelő helyen állnak a listában.

Sajnos magyar előadókat nem elemez az oldal.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,144KedvelőTetszik
3,137KövetőKövetés
7,160FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek