Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, új albumon dolgozik William Orbittal a Blur

A legendás britpop zenekar új albumon dolgozik, legalábbis ez szűrhető le az ismert producer, William Orbit twitteres üzeneteit olvasva, aki ezek alapján nagyon úgy tűnik, hogy együtt dolgozik az együttessel az anyagon. Orbit az elmúlt napokban például egyik bejegyzésében megemlítette, hogy napok óta Damon Albarnnal stúdiózik, majd konkrétan Graham Coxonnak küldött üzenetet, amiben gitárjátékát méltatta, és azt is hozzátette, hogy március harmadikán veszik fel az éneksávokat. Az új lemez munkálatainak híre ugye főleg azért nagy szó, mert a Blur a 2003-as Think Tank óta nem adott ki stúdióalbumot.

William Orbitot poprock-körökben főleg Madonnával közös munkái, a Ray Of Light-album kapcsán szokás ismerni, és az énekesnő legújabb, hamarosan megjelenő lemezén is közreműködik, viszont annak idején, 1999-ben egyszer már dolgozott Damon Albarnékkal is, a 13 című lemezükön. Ez volt a zenekar utolsó albuma, amit még teljes egészében Graham Coxon közreműködésével készítettek.

A producer üzenetei azért is érdekesek, mert a 2009 óta időnként újra koncertező együttes tagjai közül korábban Alex James és Graham Coxon is megerősítették, hogy bár rendszeresen találkoznak, zenélnek és beszélnek egymással, egyelőre nem határoztak el semmi komolyabb közös munkát, albumot vagy turnét a jövőben.

A Blur egyébként legközelebb a Brit Awardson fog fellépni február 21-én az O2 Arenában.

Advertisement
38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló