Wednesday táncától teljesen megőrült a világ

Idén már két régi sláger járt úgy, hogy egy sorozatnak köszönhetően milliók kezdték el felfedezni maguknak, és újra a listákra került. Az első volt Kate Bush dala, a Runing Up That Hill, ami a Stranger Things legutóbbi évadának egyik leghatásosabb kulcsjelentében szerepel. A másik, ami szintén ebben a sorozatban, és szintén egy fontos résznél bukkant fel, a Metallica Master Of Puppets című száma volt. Az utóéletet tekintve Bush mérsékelten, a Metallica erőteljesen ült fel a hipe-vonatra.

Most egy újabb dal kergeti őrületbe a nézőket, ami megint egy netflixes sorozatban látható: Wednesday Addams táncáról van szó, aki egy iskolai bálon ropja nagyon egyedien a Goo Goo Muck című The Cramps-dalra. Így:

A táncot annyira felkapta most a világ, hogy mindenhonnan ez folyik, a TikTokon is terjed, mint a vírus, és Jenna Ortega is kilőtte a szupersztárok közé. A most 20 éves Ortega játssza ugyanis a 16 éves Wednesday Addamset, aki a kitaszítottak középiskolájában keveredik egyik kalamajkából a másikba. Nem mellékesen a sorozat is a Netflix legnézettebbjei közé került, visszarakva a producert és az első négy rész rendezőjét, Tim Burtont a térképre.

És hát persze a The Cramps is kapott a Goo Goo Muck című dala miatt egy hatalmas reflektorfényt. A Cramps egy 1976-ban alakult, leginkább a psychobillyben és a punkban mozgó zenekar volt, aminek a rendkívül extravagáns frontember, Lux Interior 2009-es halála vetett véget.

Maga a Goo Goo Muck a zenekar 1981-es, Psychedelic Jungle című lemezén szerepel, és eredetileg a Ronnie Cook and the Gaylads játszotta még 1962-ben, a szövege pedig arról szól, hogy egy tinédzser éjjelente a Goo Goo Muck nevű szörnyeteggé változik, és kóborol a városban:

A dal nagy hatással volt Erick Lee Purkhiserre, aki később Lux Interior művésznéven alapította meg a Crampset. Magára a zenekar szörnyes imidzsére is nagyban hatott a szerzemény, mert Purkhiser pont ilyesmit keresett, mikor barátnőjével, a Poison Ivy néven gitározó Kristy Marlana Wallace-szel összehozta a csapatot. A dalt amúgy sokkal vészjóslóbbá, horrorszerűbbé tették, amihez a szöveget is átírták véresebbre.

Wednesday táncára visszatérve még annyit, hogy a koreográfiát maga Jenna Ortega találta ki, és saját bevallása szerint ezért is lett ilyen furcsa. Bárhogy is van, nagyon betalált mindenhol.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés