Wanted Podcast #26 // Túléli-e a mozi a pandémiát és a streaminget? Kovács Gellért Filmszerész megmondja

Talán soha ennyien nem féltették még a mozit az elmúlástól, mint 2020-ban, a koronavírus idején. Évindítónkban Kovács Gellért elmondja, szerinte jogos-e a vészharang kongatása. Ráadásként pedig rengeteg érdekes dolgot a Star Wars franchise-ról, az időutazásról, a kivágott csókjelenetekről, a pocakos stúdióvezetőkről vagy éppen a Dűnéről. Csapó!

A műsort az alábbi platformokon tudjátok elérni: anchor.fm

Az 1995-ben indult és egészen 2002 májusáig üzemelő Wanted magazin a magyar könnyűzenetörténet sok szempontból formabontó médiaterméke. A maga idejében kicsit ki is lógott a sorból, mind megjelenésével, mind zenei-kulturális tartalmával. A lap idén lenne 25 éves, ez alkalomból a volt szerkesztőségi tagok több eseményt is terveznek: ennek első ünnepi etapja, hogy a lap néhány egykori szerzője podcast-sorozatot indított.

Bemutatkozó epizódjukban Lovasi Andrással beszélgettek a zeneipar válságáról, aztán Turán Eszterrel filmrendezővel tekintették át a Beastie Boys pályafutását a nemrég bemutatott dokumentumfilm tükrében, a Black Lives Matter mozgalom popkulturális vonatkozásait elemezték Csepelyi Adrienn társaságában, majd Najmányi Lászlóra emlékeztek egy rendkívüli Wanted-értekezlet keretében, Uj Péter és Vályi Gábor közreműködésével. Aztán Demeter Szilárddal interjúztak a hazai zeneipar válságáról és a bevezetésre váró zeneipari programról, Dávid Kornél kosárlabdázóval a The Last Dance című Michael Jordan-dokumentumfilmet értelmezték, majd Pritz Péter volt a Wanted Podcast vendége, akivel Bukowski-fordításairól és legutóbbi munkájáról, az LSD gyerekeknek című Flea-önéletrajzról dumáltak. Beszélgettek Lobenwein Norberttel a kormány zeneipar-támogató csomagjáról és a raktárkoncertekről, majd Vigh Annával és Erdős Vikkivel az elmúlt húsz év női popsztárjairól, különös tekintettel Britney Spearsre. Vendégük volt Zsendovits Ábel, a Szimpla tulajdonosa, akivel a Bulinegyed-kérdést járták körbe, Gerendai Károly, akivel születésnapi életútinterjút készítettek, valamint a Dalfutár alkotói Hajós András és Jeli András. Dénes Ferenc sportközgazdásszal a modern foci színéről és visszájáról beszélgettek, a stand-upos Janklovics Péterrel eddigi pályáját tekintették át, Szabó Benedekkel pedig többek közt a Galaxisok új lemezéről beszélgettek. A Holy Duck-blog alapítójával, Mengyán Eszterrel a slow fashiont és az ökodivatot fejtették meg, Lakner Zoltánnal az amerikai választásokat vezették fel Prieger Zsolttal pedig a Clashtől a pápig íveltek. Varró Attilával Sean Connery életművét tekintették át, Dezső Andrással a szerző Magyar kóla című könyvéről beszélgették, Szily Lászlóval pedig megünnepelték Maradona 60. születésnapját (ám mire az adás megjelent, a műsor szomorú apropót kapott). Nyáry Krisztiánnal mindenről beszélgettek, ami irodalom, majd Henri Gonzóval és Fekete Giorgio-val társalogtak a fiatal hazai zenészek életéről. Karácsony előtt Szőnyei Tamással járták körbe David Byrne és a Talking Heads életművét, az évet pedig a Korai Öröm-könyvvel zárták, Kilián Zoltán és a szerző, Járó György társaságában.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés