Amikor ezt az adást Szily Lászlóval, a 444 munkatársával felvették, a Wanted Podcast szerkesztői még nem tudták, hogy néhány nap múlva Maradona halálhírével lesz tele a sajtó és hogy ez a műsor most különös és szomorú aktualitást is kap. Itt még csak az argentin zseni, minden idők egyik legnagyobb labdarúgójának hatvanadik születésnapja alkalmából ültek le beszélgetni.
A műsort az alábbi platformokon tudjátok elérni: anchor.fm
Az 1995-ben indult és egészen 2002 májusáig üzemelő Wanted magazin a magyar könnyűzenetörténet sok szempontból formabontó médiaterméke. A maga idejében kicsit ki is lógott a sorból, mind megjelenésével, mind zenei-kulturális tartalmával. A lap idén lenne 25 éves, ez alkalomból a volt szerkesztőségi tagok több eseményt is terveznek: ennek első ünnepi etapja, hogy a lap néhány egykori szerzője podcast-sorozatot indított.
Bemutatkozó epizódjukban Lovasi Andrással beszélgettek a zeneipar válságáról, aztán Turán Eszterrel filmrendezővel tekintették át a Beastie Boys pályafutását a nemrég bemutatott dokumentumfilm tükrében, a Black Lives Matter mozgalom popkulturális vonatkozásait elemezték Csepelyi Adrienn társaságában, majd Najmányi Lászlóra emlékeztek egy rendkívüli Wanted-értekezlet keretében, Uj Péter és Vályi Gábor közreműködésével. Aztán Demeter Szilárddal interjúztak a hazai zeneipar válságáról és a bevezetésre váró zeneipari programról, Dávid Kornél kosárlabdázóval a The Last Dance című Michael Jordan-dokumentumfilmet értelmezték, majd Pritz Péter volt a Wanted Podcast vendége, akivel Bukowski-fordításairól és legutóbbi munkájáról, az LSD gyerekeknek című Flea-önéletrajzról dumáltak. Beszélgettek Lobenwein Norberttel a kormány zeneipar-támogató csomagjáról és a raktárkoncertekről, majd Vigh Annával és Erdős Vikkivel az elmúlt húsz év női popsztárjairól, különös tekintettel Britney Spearsre. Vendégük volt Zsendovits Ábel, a Szimpla tulajdonosa, akivel a Bulinegyed-kérdést járták körbe, Gerendai Károly, akivel születésnapi életútinterjút készítettek, valamint a Dalfutár alkotói Hajós András és Jeli András. Dénes Ferenc sportközgazdásszal a modern foci színéről és visszájáról beszélgettek, a stand-upos Janklovics Péterrel eddigi pályáját tekintették át, Szabó Benedekkel pedig többek közt a Galaxisok új lemezéről beszélgettek. A Holy Duck-blog alapítójával, Mengyán Eszterrel a slow fashiont és az ökodivatot fejtették meg, Lakner Zoltánnal az amerikai választásokat vezették fel Prieger Zsolttal pedig a Clashtől a pápig íveltek. Legutóbb Varró Attilával tekintették át Sean Connery életművét és Dezső Andrással beszélgettek a szerző Magyar kóla című könyvéről.