Wanted Podcast #19 // Sean Connery – tejesemberből szuperügynök

Október 31-én hunyt el minden idők egyik legkarakteresebb férfi filmszínésze, Sean Connery. A legtöbben James Bonddal azonosítják, pedig sokféle filmben (sőt, színházi darabokban is) rengetegféle szerepben láthatta a világ. Hogy mik voltak a szuperképességei, hogy hol a helye a filmtörténetben, és persze, hogy mik voltak a legjobb és a legkevésbé jó filmjei – ezekről beszélgetett Varró Attila filmteoretikussal Németh Róbert és Danny Wilde.

Hirdetés

A műsort az alábbi platformokon tudjátok elérni: anchor.fm

Az 1995-ben indult és egészen 2002 májusáig üzemelő Wanted magazin a magyar könnyűzenetörténet sok szempontból formabontó médiaterméke. A maga idejében kicsit ki is lógott a sorból, mind megjelenésével, mind zenei-kulturális tartalmával. A lap idén lenne 25 éves, ez alkalomból a volt szerkesztőségi tagok több eseményt is terveznek: ennek első ünnepi etapja, hogy a lap néhány egykori szerzője podcast-sorozatot indított.

Bemutatkozó epizódjukban Lovasi Andrással beszélgettek a zeneipar válságáról, aztán Turán Eszterrel filmrendezővel tekintették át a Beastie Boys pályafutását a nemrég bemutatott dokumentumfilm tükrében, a Black Lives Matter mozgalom popkulturális vonatkozásait elemezték Csepelyi Adrienn társaságában, majd Najmányi Lászlóra emlékeztek egy rendkívüli Wanted-értekezlet keretében, Uj Péter és Vályi Gábor közreműködésével. Aztán Demeter Szilárddal interjúztak a hazai zeneipar válságáról és a bevezetésre váró zeneipari programról, Dávid Kornél kosárlabdázóval a The Last Dance című Michael Jordan-dokumentumfilmet értelmezték, majd Pritz Péter volt a Wanted Podcast vendége, akivel Bukowski-fordításairól és legutóbbi munkájáról, az LSD gyerekeknek című Flea-önéletrajzról dumáltak. Beszélgettek Lobenwein Norberttel a kormány zeneipar-támogató csomagjáról és a raktárkoncertekről, majd Vigh Annával és Erdős Vikkivel az elmúlt húsz év női popsztárjairól, különös tekintettel Britney Spearsre. Vendégük volt Zsendovits Ábel, a Szimpla tulajdonosa, akivel a Bulinegyed-kérdést járták körbe, Gerendai Károly, akivel születésnapi életútinterjút készítettek, valamint a Dalfutár alkotói Hajós András és Jeli András. Dénes Ferenc sportközgazdásszal a modern foci színéről és visszájáról beszélgettek, a stand-upos Janklovics Péterrel eddigi pályáját tekintették át, Szabó Benedekkel pedig többek közt a Galaxisok új lemezéről beszélgettek. Legutóbb a Holy Duck-blog alapítójával, Mengyán Eszterrel fejtették meg a slow fashiont és az ökodivatot, az amerikai választásokat vezették fel Lakner Zoltánnal, valamint Prieger Zsolttal beszélgettek… mindenféléről.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,142KedvelőTetszik
3,137KövetőKövetés
7,100FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés