Ma jelent meg a negyedik Vrag-album, ami az idei hazai blackmetal-szcéna egyik legjobban várt kiadványa. Ennek apropóján beszélgettünk a project kitalálójával, szellemi mindenesével, – dobpergés – Vraggal.
Mennyi ideig dolgoztál az új albumon?
Nálam a lemezkészítés nagyon hosszú folyamat. Szerencsére nem a kreativitás, a motiváció vagy az ihlet hiányzik, egyszerűen nincs több időm rá, így mások munkatempóját látva talán furcsán hangozhat, de a Rendületlenül lemez dalai már 2021-ben összeálltak és 2024 elejére kerültek kiadásra kész állapotba. Szóval akárhogyan is számolok, három évről beszélünk.
Mindent egyedül alkotsz vagy vannak segédek a lemezen?
A Vrag én vagyok, csak és kizárólag én. Az első hangtól az utolsóig én játszottam és én írtam mindent, még az egyik dalban hallható szintetizátor betétet is, pedig ahhoz a hangszerhez nem nagyon értek, illetve meg is könnyíthettem volna a dolgomat, hiszen itt van kéznél Karola (WitcheR), aki a billentyűsök mestere, de ez az ügy túl személyes ahhoz, hogy bárkit bevonjak. A lelkiismeretem persze úgy kívánja, hogy Karola nevét azért mégis megemlítsem, hiszen ő közvetetten segített, hogy ne kerüljenek például hamis hangok az anyagra.
Általános vagy valami konkrét düh jött ki belőled a Rendületlenül dal megalkotásánál?
Nagyon jó a kérdés és el is indított bennem egy gondolatmenetet. Ennek az oka, hogy amikor a dal készült, egészen más állapotban voltam, mint manapság. Ha most születne ez a lemez, talán kevésbé lenne olyan harcias, mint amilyen ez a hat dal lett. Soha nem írtam még ennyire gyors és dühös lemezt, mint most. De vissza a Rendületlenül dalhoz… Személy szerint utálom a változást. Engem az állandóság gyönyörködtet. Nehezen viselem a legapróbb változásokat is, és emiatt az életem egy örök harc – leginkább önmagammal. Az értékrendem, a hitem, az általam vallott eszmék mára vagy háttérbe szorultak a világban, vagy egyenesen üldözötté váltak. Én azonban kitartok amellett, amit képviselek, és az sem érdekel, ha ezért megbélyegeznek. Erről szól a Rendületlenül szövege, hogy történjen bármi, az én hitem nem gyengül, hű maradok önmagamhoz, és nem szégyellem, hogy számomra fontosak a régi értékek, a becsület, a hűség, a család, a vérkötelék, a barátság, a bajtársiasság és nem is tudom elfogadni, ha másnak ezek csak üres szavak. Amikor a dal született, nagyon nem találtam a helyem a világban, mára kicsit megnyugodtam ezen a téren, de nem változtam, inkább kialakítottam a saját világomat, mert ahogyan a lemezről is kiderül majd: „minden változás önmegtagadás”.
Mennyire követed a hazai underground dolgait? Van olyan, akit szeretsz, van olyat, akit utálsz?
Aki jobban ismer, az tudja, hogy közel 25 éve aktív szereplője vagyok a hazai underground mozgalomnak. A kétezres években fanzine-készítőként voltam aktív a színtéren, de az elmúlt 15 esztendőben a zenélés és a kiadózás, amivel kicsit hozzá tudok járulni hazánk hírnevének öregbítéséhez. Ebből következik, hogy még mindig nagyon aktívan követem a hazai underground színteret, minden új anyagot meghallgatok, vagy legalább belefülelek, többségüket be is gyűjtöm, hiszen a hanghordozók gyűjtése szintén fontos számomra. Szóval nagyon is követem a hazai underground alakulását, és azt kell mondanom, hogy nagyon sok kiváló banda működik itthon még mindig. Külön öröm számomra, hogy egyre kevesebb a „rocksztár”, a zenekarok többsége ismeri a szamárlétra fogalmát, élnek a lehetőségekkel és nem csak várják, hogy a szájukba repüljön a sült galamb. Ezen a téren óriásit változott a színtér, és ennek nagyon örülök. Hogy én kit szeretek és kit utálok, az – különösen utóbbi tekintetében – csak rám tartozik. Alapelvem, hogy mindenkihez tisztelettel forduljak, ha én is megkapom a kellő tiszteletet, így számos zenekarral, zenésszel vagy formációval baráti viszonyt ápolok, ha valaki megkeres, annak válaszolok, amennyiben pedig támadás ér, megvédem magamat.
Mi motivál téged 2024-ben arra, hogy black metalt csinálj?
Évek óta azt látom, hogy sokan a black metalt használják fel arra, hogy rocksztárok legyenek. Aztán persze koppannak és örökre eltűnnek a színtérről, de közben akkora kárt csinálnak, hogy azt el sem tudják képzelni. Engem 15 évvel ezelőtt és ma is az önkifejezés motivál, hogy a bennem lakozó sötét ént ki tudjam csatornázni ebben a formában. Ez a műfaj annyit adott nekem az évtizedek alatt, hogy még mindig megborzongok, ha egy jó blackmetal-lemezt hallok – és nagyon sok jót hallok –, még mindig elönt az a földöntúli érzés, amit ez a műfaj sugároz. Ezt számomra nemcsak hallgatni, hanem játszani is óriási élmény, ami éppen elég motiváció, bár a negyedik lemezzel most eljutottam oda, hogy jelen pillanatban nem tudom, hogy milyen irányban folytatódjon a Vrag, egyáltalán folytatódjon-e. Vannak dalkezdemények, de a WitcheR egyre több figyelmet igényel, az a formáció már bőven túlnőtte önmagát, és ott is ki tudom élni azt, amihez korábban még a Vragra is szükségem volt.
Ha egy záró gondolatot még megengedsz, egy friss sztori. Pár nappal ezelőtt megnéztük a Sear Bliss lemezbemutató koncertjét Szombathelyen, ahol odajött hozzám egy fiatalember, aki azt mondta, hogy nagyon köszöni nekem ezt a dalt, mert külföldön dolgozik és hatalmas erőt adott neki odakint. Jöhetnek ezek után 10 pontos ismertetők és dicséretek a legnagyobb szaklapoktól, de ennél nagyobb elismerés nekem nem kell. Na, például ez is nagy motivációt jelent!
Írod, hogy utálod a változást. Ez mennyire igaz a zenédre, a zenekészítési folyamatodra?
Semennyire. A fentiekben főként az értékrendek változásáról beszéltem, nem az „ego” önkifejezéséről vagy a kreativitásról. Annak minden nap változnia kell – bár én inkább fejlődésnek hívnám –, ott folyamatosan keresni kell az újat, mindvégig fejet hajtva a korábbi lépések és döntések előtt, máskülönben az életnek sincs értelme.
A Filosofem kiadód melyik kiadványára vagy a legbüszkébb?
Melyik gyermekemet szeressem jobban? Melyik kezemet vágjam le? Folytassam? Mindegyik kiadvány köthető hozzám, így tényleg nem tudok csak egyet kiválasztani, mindegyikre ugyanannyira büszke vagyok valamiért. Valamelyikre azért, mert az első volt valamiben, a másikra azért, mert elképesztő módon keresik mind a mai napig, valamelyikre pedig csak azért, mert annyira személyes, hogy annál személyesebb már nem is lehetne.
És melyikre a legkevésbé büszke?
Ilyen meg nyilván nincs. Vannak olyan kiadványok, amik nem lettek túl sikeresek annyira, amennyire vártam, de ettől még azokat sem utálom, mert egyedül vagy valaki mással megalkottam őket, és ettől még ugyanolyan fontosak, mint a többi. Mindegyikben volt valami, amit nem szerettem persze. Valahol a borító lett sötétebb, máshol a hangzás nem lett olyan, amilyet akartam, de valahol csak annyi, hogy hetekig kellett non-stop csomagolni és az kicsit azért be tudja árnyékolni a megjelenést, még ha ez nyilván a másik oldalról jó dolog is.
Számít, hogy rentábilis vagy nullás legyen a kiadó vagy a támogatás a lényeg és a respektfaktor?
Számít, mert egyik kiadvány termeli ki a másikat. Minél többet hoz, annál több lehetőség áll utána a másik kiadvány rendelkezésére, legyen szó akár a promócióról, akár a marketingről, mert underground ide vagy oda, ha nem teszel bele pénzt, akkor nem is várhatsz vissza semmit. Szerencsére eddig még a legkevésbé keresett kiadvány is bőven nullás lett, de ezért mondjuk minden megjelenéskor keményen dolgozom is, hiszen nem titok, sőt büszke vagyok rá, hogy mi mindent hivatalosan csinálunk.
Szívesen vagy szükséges rosszból használod a közösségi médiumokat?
A Vrag esetében inkább a szükséges rosszból. A WitcheR kapcsán már más a véleményem, de ott ugye van Karola, akivel meg tudom valósítani az ötleteimet, egy kicsit építeni, erősíteni az általunk felépített univerzumot, van egy arc az egész mögött – és ezt bevallom, nagyon élvezem –, ami a Vrag esetében hiányzik.
Ugyanakkor pontosan tudom, hogy ha el akarom juttatni a zenémet azokhoz, akik értik, akkor elengedhetetlen a közösségi média. Gyakran elhangzik a számból, hogy esetünkben a közösségi média a színpad, a koncerthelyszín. Bár hangsúlyozom, a Vragnál negyedannyira sem tudom kihasználni az ebben lakozó lehetőségeket, mint a WitcheR-nél, de tudom, hogy legalább a megjelenések előtt kellenek a felvezetések és utána néhány hónapig a tartalmak ahhoz, hogy a lemez megkapja a kellő figyelmet.
Az elveim ugyanakkor itt is nagyon szigorúak és ez minden formációmra igaz. Soha nem került még ki a zenekaraim közösségi oldalaira oda nem illő dolog. Nem fogok a magánéletemről posztolni, hogy hol kirándulunk éppen vagy idióta videókat rögzíteni arról, hogy milyen feldolgozást tanultam meg és azt milyen bénán tudom eljátszani, mert az nem kapcsolódik a zenekarhoz, és úgy gondolom, hogy éppen fordítva sülnének el az ilyen próbálkozások. Aki engem bekövet, akit érdekel a munkám, az pont a zenekarhoz vagy a zenekar által megteremtett univerzumhoz köthető posztok miatt jöjjön, nézelődjön és kommenteljen, nem azért, mert bohócot csinálok magamból valami egyáltalán nem odaillő dologgal.
Úgy vettem észre, hogy a közösségi média menedzsment a zenekarok körében nagyon gyenge lábakon áll. Külföldön egyre többször már a kisebb zenekarok is szakembert fogadnak ehhez, fizetnek érte (!) és ez meglátszik az eléréseiken, a követők számán, de itthon egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan vannak, akik valóban professzionálisan kezelik a közösségi oldalaikat. Ez viszont már más téma, megint elkalandoztam…
