A MY BABY egyedi, pszichedelikus, blues, sámán dallamaival már többször transzba ejtette a budapesti közönséget, november 5-én pedig nyáron érkező új, Echo című lemezükkel érkeznek a Turbina Kulturális Központba.
A MY BABY áprilisban jelentette meg hamarosan érkező új albuma címadó dalát, az Echo-t, ami Echo és Narcisszusz történetét meséli újra a szereplők nézőpontjából. A dal az árnyékok és visszhangok világát közvetíti, az elveszett és visszaadott szavakat, egy szerelmet, amelyet soha nem lehetett viszonozni. A MY BABY jellegzetes groove-ja és élő megszólalása mindvégig tetten érhető, miközben a hetvenes évek souljának stúdióhangzását csatornázza a számban. A zenekar Martijn Groeneveld producerrel épp az utolsó simításokat végzi új stúdióalbumán, amely még a nyár folyamán megjelenik, így a budapesti koncerten már ismerősek lehetnek a dalok.
A MY BABY 2010 óta varázsolja el rajongóit blues rockos, törzsi ritmusaival, amelyet némi pszichedeliával és funkkal ütnek fel. A zenekar hipnotikus, magával ragadó koncertjeivel ránt be mindenkit örvénylő világába, dalaikat eddig öt stúdióalbum őrzi, amelyek gyakran szólnak társadalmi és politikai kérdésekről. Sajátságos univerzumuk középpontjában Cato Van Dyck áll, aki kifejező hangjával és gitárjátékával köti össze testvére, Joost van Dyck ritmusait és Daniel „Dafreeze” Johnston virtuóz gitárjátékát.
Az Amszterdam és Új-Zéland tengelyen alkotó zenekar olyan helyeken táncoltatta meg a közönséget, mint a Glastonbury, a Lowlands, a Pinkpop, az Exit Festival vagy éppen a Sziget, de sokféleségükről árulkodik, hogy neves jazz fesztiválokon is koncerteztek. Most pedig ismét Magyarországra érkeznek, hogy bemutassák Echo című lemezüket november 5-én a Turbinában.
A koncertre jegyek már kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.