Hirdetés
Hirdetés

Visszatért a Strong Deformity

Ez a hír leginkább a harmincas éveiben járó rockereket izgathatja fel igazán. A szombathelyi zenekar két elég jó csapat, a death metal Extreme Deformity és a thrash Jeanne Dark romjain alakult húsz évvel ezelőtt. Az első, magyar nyelven is megjelent nagylemezüket akár lehetne Fear Factory- és Machine Head-tribute-nek is mondani, de aztán az énekesváltással egy időben elmentek egy nu metálosabb, az elektronikát sem nélkülöző irányba, ahol már nem feltétlen a zúzás volt a középpontban, hanem a jó dalok. Az 1998-as Racket lemez deftonesos, a Coal Chamber-es, kornos hatásai a 2002-es Magic Syrupra teljesen eltűntek, ezen már lényegében popzene van, slágerekkel, Anima Sound System-hatásokkal (utóbbi nem csoda, az animás Prieger Zsolt és Németh Gergő voltak a producerek). Ezután pedig a zenekar szép lassan a ködbe veszett. Most viszont nagy lendülettel előkerült. (Fotók: PengeBorisz)

Utoljára 2007-ben lehetett minket látni a Szigeten. Az inaktív évek alatt számtalan levelet és elismerést kaptunk külföldről is és ez a mai napig így van. Sokan vannak, akik mostanában fedezik fel a lemezeinket és aktuálisnak tartják. Olyanok is, akik akkor még kisiskolások voltak. Mostanra ért be az a gondolat, hogy miért is ne folytatnánk. Mindamellett, hogy az énekes-basszusgitáros szerzőpáros és a dobos változatlan maradt, persze történt némi változás a felállásban. Az új gitárosok Sipos András a Nuke-ból es Háni Szabolcs a S.N.O.T.-ból lettek. Az új tagok is bemutatkoznak a május 2-i koncerten ami a Gozsdu Manó klubban, ahol a gyerekkori barátunk vezette Dirty Flow Club is fellép majd. A koncerten felvillantunk pár új ötletet is természetesen, amik elővetítik a lehetséges készülő új anyag hangulatát.

Mindezt Tibby K, a zenekar basszusgitáros-dalszerzője írta nekünk, szóval 13-14 év után lehet, hogy jön egy új Strong Deformity-lemez is. Addig viszont koncertek, például ezzel a dallal is:

strongtibby.JPG

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló