Hirdetés
Hirdetés

VINYL’S NOT DEAD – Beszélgetés a Trottel Records és a Budapest Vinyl főnökeivel

Hosszú, tetszhalott állapotot követően az elmúlt években világszerte alaposan felvirágzott a lemezkultúra, és rengeteg új kiadó alakult Magyarországon is. Az egykori fesztiválszervező Kovács Tamás (Budapest Vinyl) és a punkzenészből lett lemezkiadó Rupaszov Tamás (Trottel Records) segítségével bekukkantunk a kulisszák mögé, a mozgatórugók és a bűvös számjegyek világába.

Hirdetés

Hogy kezdtetek bele a lemezkiadásba?

RT: A történet ’86-ban kezdődött, mint úgymond szamizdat-kazettakiadó. Nagy lelkesedéssel, Hitachi magnóval másoltuk, magunk ragasztgattuk, fénymásoltuk a borítót. Trottel Recordsként 1992-től működtünk, vinylből ’94-ben gyártottuk az utolsó darabot. Később még megjelent egy Trottel kislemez, de az nem a mi kiadványunk volt, és utána én már nem mertem vinylt gyártani, így ki is ment a látókörömből. De azt láttam turnékon, hogy a bevállalósabb zenekarok meg a kis kiadók, leginkább azok, akik nagy piacon dolgoznak, németek, lengyelek, franciák, azért csinálgatják megállás nélkül. A 7 inchesek nem álltak meg, és persze az LP is létezett, de nem olyan mennyiségben. Nem is tudom, mikor fordult meg, csak arra emlékszem, hogy évek óta viszketett a kezem, hogy vinylt gyártsak, de nem mertem.

Rupaszov Tamás

KT: Nekem is ugyanez az időszak volt, amikor elkezdett birizgálni, 2016 őszén, Tamás egy-két hónappal előzött meg. Pár évvel korábban volt, hogy elmentem egy barátomhoz, aki egy Revox hifi-toronyra feltette a Pink Floyd Dark Side Of The Moon-ját, amit már ezerszer hallottam korábban, és akkor, ott megjelentek olyan hangtartományok, hogy a fal adta a másikat. Gyorsan összeraktam otthon egy cuccot, hogy vinylt kell hallgatni! Elkezdtem járni lemezbörzékre, és azt láttam, egyre több új ember, egyre több új arc van, valahogy elkezdett növekedni egy olyan piac, ami azelőtt nem létezett, vagy 25 éve volt utoljára. Aztán annyira beleszerelmesedtem a dologba, hogy azt mondtam, ezt kell csinálni, mert ez analóg, ez érték! Nagyon érdekes, most, öt év távlatából megnézve, valahogy azt a vákuumot be lehetett tölteni. Amikor belevágtam, saját magam ellen biztosítéknak azt találtam ki, hogy a cég neve legyen Budapest Vinyl, nehogy kiadjunk CD-t, vagy digitális formátumokkal foglalkozzunk. Én alapvetően a Korai Öröm első, még a Trottel által megjelentetett kazettáját szerettem volna kiadni lemezen, el is kezdtem beszélgetni Kilián Zolival ’16 őszén. Mondta, őt már nem érdekli a múlt, csak az új dolgok, mint például a Korai Trancemission. Tapogatóztam, hogyan lehetne, hogy ők lennének az első kiadvány, erre két nap múlva hív Zoli, hogy „Tizenötödikén megyünk Válik Lacihoz a stúdióba, analóg, két colra felvesszük az egészet.” Köpni, nyelni nem tudtam, én csak egy kérdést tettem fel, és megkaptam, hogy mikor indul a keverés, aztán a vinyl-mastering… Emlékszem, Tamás még ki is nevetett, amikor egy kockás füzettel elmentem hozzá, hogy tanítson meg, hogy kell vinylt kiadni, mert ilyet nem csináltam még. Más formátumokban közel húsz évig csináltam a kiadózást, még a Crossroad Recordsszal, de az azért más volt.

Megéri a lemezkiadás ma, Magyarországon?

KT: Minden lemeznek két dimenziója van nálunk, egy esztétikai, művészi és egy gazdasági. Én minden kiadványunknak örültem, mert a független kiadózásban az az egyik legnagyobb szabadságfok, hogy azt adhatom ki, amit szeretek és nekem tetszik. Egy majornél nem ez van: belerakunk húszezer dollárt, ki kell venni belőle ötvenezret. Azt gondolom, hogy a mai magyar piacon független vinylkiadó profitorientáltan nem tud működni. Piaci alapon ilyet normális ember nem csinál, mert aki alapvető közgazdasági ismeretekkel bír, az tudja, ez a kutya vacsorája igazából. A kilencvenes években szinte bármiből el tudtam adni ötszáz CD-t vagy kazettát egy év alatt, de amire kicsit jobban odafigyeltem és a zenekar is elvitte magával, azokból több ezret lehetett értékesíteni. Ma ez egyszerűen nem működik. Nincs a sajtóban sem felület, egyesével kell megfognunk szinte minden vásárlót. Egymillió forint alatt semmilyen vinylt nem tudsz kiadni, ugyanakkor az, hogy el tudsz-e adni annyit belőle, hogy a következőt meg tudd finanszírozni, az nagy rizikó. De ez az egyik szépsége ennek a sztorinak.

Hogy néz ki a matek?

KT: Gyártásban általában háromszáz a legalja, illetve, kaptam olyan ajánlatot, hogy valaki legyárt százötvenet, de eurocentre ugyanannyiba került, mint a háromszáz. Amikor elindult a Budapest Vinyl, osztottam, szoroztam, azt gondoltam, hogy ötszáz darabnál még néhány százezer forintot keresni is lehet a dolgon. De idealista vagyok, azt gondoltam, nézzük meg! És kiderült, kevés olyan produkció van mára, amiből az ötszáz darabot el lehet adni, viszont minél kevesebbet gyártasz, a fajlagos költsége annál nagyobb, egyre rosszabb helyen van a megtérülés. A másik, hogy amikor én ezt elkezdtem, 306 forint volt egy euro, most 363. Úgy, hogy közben lassan, ahogy telítődik a piac, a gyárak is emelik az árakat, ha picit is. És azt gondolom, ezt az árváltozást nem lehet realizálni a kiadványokon, vagy ha van is egy-két kitüntetett produkció, ahol igen, ott nem a zenehallgatásról van szó, hanem a fanatikus gyűjtésről.

Kovács Tamás

RT: Azért az elég markáns mindkettőnk esetében, hogy nagy része annak, amit kiadunk, archív anyag. Ez jellemző a helyzetre szerintem. Én, a magam részéről a legritkább esetben adtam ki az elmúlt négy évben működő zenekar vinyljét…

KT: Nálam mondjuk több mint a fele létező, sőt, például a Korai Electric az itt és most pillanata.

Milyen csatornán éritek el az érdeklődőket? Azzal, hogy a nyomtatott zenei sajtó gyakorlatilag eltűnt a palettáról, gondolom, nincs könnyű dolgotok a promócióval…

RT: Én nem gondolom azt, hogy ne lenne felület a promócióra, de az tény, hogy össze sem lehet hasonlítani a húsz évvel ezelőttivel. És minden kiadvány más: más egy metál, más egy punk és más egy autentikus folk. Más 2020 és más 2019, más felületek vannak 2021 márciusában, mint 2020 decemberében, ezért mondom azt, hogy a terjesztésnél meg a promóciónál is külön-külön aknamunkát kell, vagy kellene végezni minden kiadványhoz. És ez egyszerre a kurva fárasztó meg a kurva érdekes is az egészben.

KT: Mi a legelejétől azt mondtuk, nem akarunk beszállni a hagyományos nagyker−kisker disztribúcióba, egyrészt, mert nincs, másrészt azt gondoltuk, ez egy csináld magad!-történet, nézzük meg, mi mint Budapest Vinyl utol tudjuk-e érni azokat, akik nyitottak erre. Tizenöt éve volt mondjuk tíz olyan nagyker, amelyik országos lefedettséget tudott biztosítani. Ezek voltak a komolyak, tehát, akik legalább száz darabot rendeltek valamiből, 8-14 napra fizettek, utánrendeltek, volt egy élő kapcsolat. Ma egyetlen nagykerről tudok, az sem valódi országos terjesztés, hanem a Media Marktba tudja eljuttatni a kiadványokat. Mi most, öt év után eljutottunk odáig, hogy van egy közel nyolcezres Facebook-bázisunk, tavaly év végén elindult a webshopunk, és azt tudom mondani, 90 százalékban direktben értékesítünk. De ehhez az kell, hogy felkelek hajnalban, elmegyek a börzére, megyek a koncertekre, ott meg örülök, amikor eladok három vagy öt lemezt. És a lelkes vásárlók azok, akik ezt az egészet életben tudják tartani, ha ők nincsenek, akkor egy idő után lehúzzuk a rolót…

RT: Azért a kilencvenes évek elején, a Magyar Könyvterjesztővel még volt négyszázvalahány bolt Magyarországon, ahol zenét lehetett árulni, undergroundként is. Aztán, amikor a bizományosi rendszer bedőlt, annak a nagy vesztesei a kis kiadók voltak. Mert utána az volt, hogy bement a boltos a nagykerbe, felpakolta a Hupikék törpikéket, a Zámbó Jimmyt, a Kispált meg a Tankcsapdát, és utána vett mellé egy-egy underground kiadványt.

A Record Store Day segít Nektek az értékesítésben?

RT: Szerintem undergroundban, itt Magyarországon ez nem jelentős. Én nem követem egyáltalán, soha nem is követtem.

KT: Amikor a Record Store Day elindult Amerikából, az volt a lényeg, hogy a független, kicsi boltok, amikből ott több ezer van, kitalálták, legyen az évben egy olyan nap, amikor saját magukat ünneplik, hírt adnak magukról, és elkezdtek ezekre a napokra koncentrálni kiadványokat. Aztán, úgy hét-nyolc éve a majorök ráültek erre, és mára szerintem 95 százalékban lenyúlták a függetlenek által létrehozott, függetleneknek szóló kommunikációs platformot. És a mai napig zseniálisan csinálják, én csak kapkodom a fejem, hogy mik azok, amiket én meg szeretnék venni. Ráadásul ezek mind olyan kiadványok a majoröknél, amikből a hetvenes, nyolcvanas években már szénné árulták magukat, utána jött a kazetta, a CD, abból is eladtak milliós példányszámokat, és most megint elkezdi a történelem ismételni magát és jönnek ki…

Milyen a közönségetek, kik vesznek vinylt 2021-ben?

RT: Szerintem a mostani vinylvásárló kicsit hasonlít a kilencvenes évek elejére, akkor mindenféle emberek vettek mindenféle zenéket, és a vinylnél most talán kicsit ez van. Mert aztán jött egy olyan időszak, amikor az underground közönség az izotópjaira szakadt, mindenki csak a „saját” stílusát hallgatta, és az én ars poeticám, ami maga az eklektika, akkoriban nem is működött. És lehetett látni, hogy egész Európában azok a kis kiadók, akik egyetlen stílusra álltak rá, legyen az punk vagy autentikus népzene, sokkal jobban elkaristoltak a kétezres években is, mint az olyanok, mint én, akik koncepció nélkül, mindenféle hülyeséget kiadtak, ami tetszett nekik.

KT: Becsült számot mondok, Magyarországon szerintem van tizenöt-húszezer ember, aki valamilyen rendszerességgel vinylt vehet. Az elmúlt egy évben ezeknek mondjuk a 25-30 százaléka kiesett egzisztenciális okokból, viszont akik megmaradtak, azok többet vásároltak a piacon a fennmaradó kiadóktól, mert ezelőtt százhetven tételből kellett válogatni, most meg mondjuk ötvenből. És azt láttam a börzéken, hogy sok húszéves is jön, ami jó dolog, ott is van, aki most száll bele ebbe a történetbe. Én azt gondolom, ez nem olyan, mint a skandináv krimi, most olvasom, aztán megunom és fél év múlva nem veszek többet, mert ha megvan hozzá a hardverem, az kívánja, hogy folyamatosan szerezzek hozzá valamit.

RT: És akkor még az olyan vásárlóról nem beszéltünk, aki vásárol, de nem hallgatja. Gyűjti, és hallgatja online.

KT: Én is láttam ilyet, a Busa-sorozatnál, kérdezem, „Tök jó, hogy idejössz és megveszed, min hallgatod?”, mire mondja, hogy „Nincs lemezjátszóm”, és hozzáteszi, neki a magyar underground hiphopból megvan az összes kazetta, amit kiadtak, és nincs már kazettás magnója sem. Az egyik oldalról ez nagyon jó, a másikról meg kicsit furcsának találom, hogy olyan dolgokat halmozok fel, aminél nem a hallgatás, hanem a birtoklás adja meg az örömet.

Másodlagos piac létezik ezen a szinten?

KT: ’17-18-ban láttuk talán ezt, valaki megvett kettőt vagy hármat azért, hogy egyet hallgat, a másik meg befektetés, így lett az öt évvel ezelőtti, ötezer forintos vinylekből húsz- vagy huszonötezer forintos lemez. De itt is benne volt, hogy kevés kiadvány jelent meg, a felhalmozás és a várható nyereség miatt beruháztak. Ma látom a börzéken az arcokat: aki annak idején vett egy kiadványból hármat, az ma már csak egyet vesz. Valószínűleg ez egy kicsit olyan, mint a műkincspiac, csak némileg kevesebb a nulla. Én most felfedezem Gipsz Jakabot, aki neorealista kockákat fest, most meg lehet venni százezer forintért. Viszont, ha befut, akkor három év múlva egymilliót fog érni egy kép. A vinylnél is van egy ilyen, alapvetően a világpiacon, de kicsiben nálunk is elindult.

Hogy látjátok, milyen kifutása van ennek a sztorinak?

KT: Én egy picit optimista vagyok, azt gondolom, hogy nem egy pillanatnyi hype-ról van szó, amit a marketing fűt. Európában az elmúlt három évben legalább három gyárról tudok, ami megnyílt, a hardveroldalon új lemezjátszók jelentek meg, az Abbey Road stúdió szárnyra kapott azáltal, hogy a vinyl-masteringek miatt tele van megrendeléssel. Párhuzamosan megy a retro, és az új fejlesztések is. Azt gondolom, ha a nagytőke ennyi pénzt beleforgat, akkor többre számítanak, mint, hogy esetleg egy-két évnyi hype benne van.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,004KedvelőTetszik
3,066KövetőKövetés
4,640FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók