Hirdetés

Világzenétől a punkig – Anima Sound System-interjú és klippremier

Az elmúlt pár évben nem bővelkedtünk Anima Sound System-koncertekben, idén viszont már nem csak a színpadon lehet őket többet látni, hanem új nagylemez is készül, amihez természetesen új felállás is jár, ahogy ez náluk már csak lenni szokott. Jelenleg Prieger Fanni énekel a csapatban, viszont az alábbi nagyinterjút nem vele, hanem az édesapjával, a zenekart vezető Prieger Zsolttal készítettük. Természetesen a sok olvasás után exkluzív ajándék is jár, ugyanis legalul a Switch On Me-re készült klip ősbemutatóját tartjuk.

Az utóbbi időben jelentősen átalakult az Anima felállása. Mesélj ennek okairól, és a hogyanjáról.
Szerintem elsősorban mindig is az "előállított" zene a lényeg, de az is 16 éve állandó, hogy az Animában, ami amúgy egy folyamatosan változó összetételű műhely, van egy nagyon szűk mag, ami Németh Gergőből, a néha el-, néha feltűnő öcsémből, Szabolcsból és belőlem áll. Mi írjuk a zenét, a szöveget és mi állítjuk össze az aktuális kocepciót, ami soha nem tudatos tervezés, hanem vetülete az éppen aktuális zenei lelkesedésünknek. Ezeket a váltásokat nem érdemes túlzottan komolyan venni, ettől persze a közönség még ezt teszi, és elvárásai is vannak. Ezekkel viszont akárhogy is, de együtt jár, hogy bár a tizenhat évből hét évig egy viszonylag állandó zenekar formáját mutattuk, a gyakorlatban sosem voltak a tagok a helyükre betonozva. Azzal a felállással a népzene, a reggae után magyar nyelvű popdalokkal kísérleteztünk, amelyeket pillanatok alatt százezrek ismertek meg, e stratégia gyökeres megváltoztatását persze akár meg is bánhattuk volna, de nem vagyunk azok a fajták, akik utólag bánkódnak bármin is. Az Animának nagyon sok korszaka van, ebből ez a kaland csak egy volt, a mostani is egy kaland és még rengeteg kaland jön ezután is, úgyhogy nincs hova sietni, 20 év múlva is itt leszünk, amikor valószínűleg azon fogunk majd mosolyogni, hogy 2009-ben mi történt velünk.

Mennyire fájdalommentes egy-egy ilyen váltás? Nyitva maradnak a kapuk azelőző zenészekkel?
Mindig nyitva maradnak. És nemcsak a zenészek, hanem a "stílusokkal" is. Régen például sok népzenét applikáltunk be a zenénkbe, most meg éppen globalekektro-setre készülünk dj-ként, ami szintén tele van népzenével, csak teljesen más dimenzióban, grime-mal meg dubsteppel keverve. Ami a tagokat illeti, több volt közreműködővel jó a kapcsolat, de hogy ha nem működik már a közös munka, az előbb-utóbb mindkét fél számára világos lesz, és ez hálistennek a tapasztalat szerint nem feltétlenül jelent mindig személyes összezördülést. Ezek szakmai és persze nagyon is szubjektív döntések. Logikus, hogy ha például el akarsz egy kicsit merülni a hiphopban vagy a dub-ban, akkor nem a 16. kerületből importálsz mc-t, hanem ha megtehed, olyan valakivel dolgozol, akinek ott szerepel a szakmai előéletében Ty vagy a Roots Manuva, mert vele izgalmasabb a munka és ráadásul többet tanulhatsz belőle. Amikor roma zenével kísérleteztünk, a lakótelepi roma haverjaink énekeltek nekünk és akkor az úgy volt jó. Most hogy primitív punk-rock-projekten töröm a fejem, pl. biztosan nem népzenészeket fogok keresni.

Mennyire érzed úgy, hogy a közönség tisztában van a személyeddel kapcsolatban úgy, hogy nem tartózkodsz a színpadon?
Szerintem egyáltalán nincs, illetve 90%-ban nincs. De ez engem nem zavar, sőt, tök jó, hogy így van. Ha akarnék, persze lehetnék a színpadon, de minek tenném, nekem mániám, hogy szeretem a produkciót látni abban a formájában, amit a közönség is kap. A DJ-zés más, ott imádok Németh Gergővel "ravelni" a színpadon, mert ott péládul 3 centiről látom Gergő mixeit, és miközben őrjöngünk, boldoggá tesz, hogy milyen fasza zenésszel és emberrel dolgozom együtt.

Van egy elég ellentmondásos viszonyotok a világzenének nevezett színtérrel kapcsolatban. Most milyen szinten lelhető fel a zenétekben, vagy egyáltalán mit gondolsz a műfaj, ha lehet így nevezni, létjogosultságáról 2009-ben?
Huszonhárom éve, még az Anima előtt az öcsémmel ketten alakítottuk az ÉV nevű formációt, ahol szalagokról játszottam be tradícionális zsidó zenéket kísérleti, cirpegős elektronikus alapokra, mert leküzdhetetlen vágyat éreztem arra, hogy a népzenét valamilyen módon beolvasszam a kurrens zenékbe, aztán ez több-kisebb sikerrel be is vált. Ma már viszont nem vagyok nagy híve az ilyen jellegű fúzióknak – akkor már inkább eredeti, higítatlan népzenét hallgatok. Nagyon sokan kötnek vagy kötöttek össze minket a világzenével, de én például sosem voltam nagy barátja a dolognak, a Szigeten is a legkevesebb időt rendre a világzenei színpad előtt töltöm. Az originális népzenének vagy pedig elektronikával kevert, már az imént is említett globalelektronak vagy a Fela Kuti-féle afro-funknak persze továbbra is nagy híve vagyok.

Az utóbbi időben már-már pejoratív is lett ez a jelző, hogy világzene. Elhasználódott, a közönség is ráunt, vagy csak a szakma fintorog?
A közönség nem unt rá, zenekarok is pörögnek folyton, roma crossover dolgok születnek, az emberek pedig kajálják. Vannak ismerőseim és kedves barátaim is bőven, akik ilyesmit játszanak, de ettől még ez a fajta zene hozzánk már nem áll közel. Nem jelent olyan izgalmat, mint régen, nincs már benne olyan erős impulzus, mint a kezdetekkor. Hiába volt tizennégy éve egészen más a szituáció, én kritikával gondolok vissza arra is, amikor mi dolgoztunk hasonló dolgokon. Ami pedig most történik, szerintem túl direkt. Nem a népdalénekestől lesz valami folkos, vagy gyökerekhez visszanyúló, számomra egy-egy minimal techno-rendezvény elemibb élmény mint egy úgynevezett world music-koncert.

Távolodva ettől a szcénától, nekem az utóbbi koncerteken inkább egy agresszívabb, elektronikus pop-rock hangzás tűnik leírónak. Ebbe a zenei közegbe mennyire lehet, vagy szándékoztok beleilleszteni azt a globálpolitikai tartalmat, ami az Animának mindig sajátja volt?
A dolog ideológiai része mindig az én nyughatatlanságomból fakadt, és sokszor el sem jut a célközönségig, viszont néhány médiamunkás felkapta, hogy megint pörgök valami témán vagy éppen hülyeségeket beszélek. A droglegalizálás terén terjesztett nézeteink a maguk idejében szerintem úttörőek voltak, és bár például a Kendermag Egyesület tagjaival jóban vagyok és tisztelem a munkájukat, már nem vagyunk ott minden rendezvényükön. Ennek az oka egyszerű: gyakorlatilag legális lett a dolog, szerintem pedig addig érdemes rágódni valamin, amíg az tabu. A "liberalizmus" mindig jelen volt nálunk, bár mai állapotáról nem tudok pozitívan nyilatkozni, az emberjogi nézeteink pedig számunkra annyira axiómaszerűek, hogy nincs is rajta mit beszélni, pedig sajnos ez is átpolitizálódott, a PC-beszédből meg mára vicc lett. Hozzáteszem: jogosan, annyira túl lett hajtva a politikai korrektség látszata, hogy nem is lehetett belőle más, mint poén. A Sziget nulladik napján tartott antirasszista rendezvény is egy alapvetően jószándékú, politikai gesztus-szerű izé volt a maga módján a magát baloldalinak hazudó, eltűnőfélben lévő liberális közeg részéről, akik addig dumáltak, hogy itt vannak a nácik a bokorban, amíg tényleg itt nem lettek. A mi ügyünk a zene, de sokakat intenzíven érintett annak idején, hogy olyan dolgokról beszéltünk régen, amikről addig más hasonló formáció nem, legyen az a nemzeti hagyományok átértékelése, a "csinálj gyereket!-program", vagy bármi más a múltból, amiket persze később már mi is megmosolygunk. Egy biztos, mi ironizálunk magunkon a legtöbbet.

Tehát a direkt politizálás már nem a ti ügyetek?
Az új számokban azért bőven akad úgymond társadalomkritikai él, de ez inkább egy ironikus köntöst kapott. Nem akarok megmondóember lenni, ha tudnám a tutit, politikai mozgalmár lennék és nem próbateremben tölteném az időm nagy részét, noha persze az ember időről-időre belecsúszik bizonyos politikai állásfoglalásokba. De sok szerencsét annak, aki kiismeri magát ezen a terepen, főleg azok után, hogy egy antirasszista rendezvényen szerencséje adatik együttjátszani olyan előadókkal, akik másnap indulnak a Magyar Szigetre vagy Magozott Cseresznye-felvétel készül a stúdióikban.

Mint beszéltél róla, régóta jelen vagytok a színtéren, és több önálló korszakot is megéltetek. Hogyan értékeled azt a fiatalságot, aki az elmúlt húsz év alatt nőtt fel, vagy tért észhez? Miben más a mentalitásuk, mint az ún. régieknek?
A saját lányom is ebbe a generációba tartozik, aki nemcsak a lányom, hanem a legjobb haverom is, és az ő barátain keresztül elég erős elsőkézbeni információt, élményt kapok, emellett szerintem egy jó alkotó megmarad gyogyósnak bizonyos szempontból, és a húsz körüli közönségünk köreiben sem bácsikként mozgunk. Persze az emberekben fogalmazódik meg kritika, de minden generációnak mások a problémái. Trendek jönnek mennek, az aktuális legfiatalabb korosztály mindig másért lelkesedik, de mi Gergővel hiába nyomjuk ezt húsz éve, nemigen figyeltünk oda erre soha. Az persze feltűnt, hogy bizonyos rétegek eltűntek, mások pedig megjelentek a koncertjeinken. A legviccesebb az, amikor valaki ma eljön Animára, és fogalma sincs arról, hogy mi volt az első, mondjuk tizenkét évben. Ez számomra sokkal érdekesebb, mintha egy olyan zenekarban lennék, akinek még a lemezei is felcserélhetőek sorrendben. A fiatalokban viszont mindig az a jó, hogy lelkesednek, csillog a szemük. Ha dj-zünk, például legutóbb Győrben, tizenhat-tizenhét évesek vannak jelen, kívülről fújják az összes aktuális veretős rave slágert. Más kérdés, hogy mással meg rohadtul nincsenek képben, de ez nekik rossz, nem nekem. Sokat veszítenek.

Mit gondolsz arról a lassan két éve folyamatos vitákat generáló dologról, ami a Nagy Radiohead Svindli után jött, amiben az egyik állásfoglalás, hogy pont egy olyan zenekar mutatja ki az irányt az ingyenzene felé, aki egyébként már szénné kereste magát a lemezeivel?
Talán a kényszeres szembenálló magatartásunk, talán más miatt, nekünk most az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy rendes hanghordozón is meg fog jelenni a következő lemez. Elsősorban a zene számít úgyis, ebben az egész hisztériában pedig, ami kialakult, még korábban az lehetett volna az egyetlen működő opció, hogy az elmebeteg lemezkiadók a fejükhöz kapnak, hogy profi terméket kell előállítaniuk nagyon olcsón. Ehhez képest nagyon drágán adtak szart, az emberiség meg naná, hogy kitalálja, hogy hogyan ússza meg olcsón, és ez azért kicsit más, mint leakasztani egy képet a Louvre-ban. Mindig elöl jártunk az ingyenes zene pártolásában, de hát ez hasonló a spangli-kérdéshez, annyira triviális az egész, hogy feleslegesnek érezzük tépni a szánkat. Meg ebben is elég nagy a manipuláció és az összevisszaság – egy sokszor kétes értékű élő produkcióért kiad az ember fesztiválbelépő kapcsán tizenezreket, aztán meg ciki megvenni háromezerért egy albumot? De a lemezkiadók valóban drámaian viselkednek. Jobb esetben komoly pénzeket kellett az asztalra tennünk, hogy távozhassunk, de volt olyan is, hogy egy neves, komoly előadóparkkal rendelkező külföldi multi behajtókon keresztül elhordta az összes hangszerünket. Szóval vannak sztorik, de nem haragszom a kiadókra – a butaságuk jelentősebb, mint a rosszindulatuk.

Mi az, gondolva elsősorban az újonnan felbukkantakra, ami, a mostani zenék közül lázba hoz? Vagy például ha most lennél a pályád elején, szerinted merre indulnál?
Eleve a véletlennek köszönhető, hogy zenei projekteken kezdtem el törni a fejem, bár világ életemben nagy zenebuzi voltam, a második megszületésem volt, amikor belemerültem az akkor undergroundnak nevezett zenei világba, Iggyvel, a Talking Heads-szel, a Cabaret Voltaire-rel, a Psyschic TV-vel meg a Velvet Underground-dal. Talán emiatt csodálkozom, amikor néhány mostani, agyonstylingolt zenekar rockról alkotott elképzeléseivel szembesülök, mert ezt az egészet a dédapáik férfiasabban csinálták régen. Visszatérve, engem ugyanúgy izgatott a film, az irodalom, újságírás is, de mint a közhely is tartja, a zene a legdemokratikusabb műfaj. Ha megtalálod hozzá a társakat, viszonylag olcsó, kreatív szórakozás. Nem is akartunk koncertezni eleinte. Két éve zenéltünk együtt, amikor felmerült, hogy nem kéne esetleg felvenni valamit, vagy koncertezni és nemcsak Gergőék sufnijában ölöndülni. Meg így a filmezéstől sem estem el, ami a régi vágyam volt. Ha zenét csinálsz, filmet csinálsz. Ezen kívűl mindig a hangerő és a sok ember volt a lényeg gyermeki módon, focimeccsen is nagyon jól érzem magam. Ha most kezdeném, akkor is arra törekednék, amire ma: sokszínűségre. De vannak projektek most is, újra lesz Dubcity Fanatikz, ahol teljesen élő hangszerekkel játszunk afrikai és funk ízekkel vegyített minimal technot, és lassan létrejön a Spartacus nevű kétakkordos noise-punk-rock zenekar-álmom is, ami szintén régi vágyam volt. Dj-ként pedig nyomjuk a rock-riffes-technot, finom utalásokkal a hatvanas évekre, ugrással a CBGB-be, 15 évvel későbbre. Ez a tizenhat éves korosztálynak nyilván nem különösebben jön át, de azért élvezzük, ha elkapjuk a ritmusukat. A mai zenék közül még mindig a hardcore az, ami felizgat, a Social Free Face például, Pándi Balázs ügyei, a Chief Rebel Angel, Kevin remixei, a Kollektivások dolgai és Tigrics szerzeményei vagy Cop dub-stepjei és rengeteg fiatal dj és zenekar, akik rajongóiként ott vagyok a bulijaikban.

Hogyan alakul a közeljövő?
Van egy csomó nagy élmény a nyárról, ami éppen feldolgozás alatt van: DJ Krush-sal turnéztunk Csehországban, szerepelt betétdalunk a  legújabb Kevin McDonald-filmben, együtt dolgozom Fannival, a lányommal, ami szintén nagy élmény, hiszen egy éve ő az énekes nálunk és ez egy különösen csodás dolog, főleg, ha nyári fesztiválok közönségvisszajelzéseire gondolok. Ősszel turnézunk, az első budapesti koncert a Corvintetőn október 16-án, Budapesten és Szombathelyen rendszeresen lesznek Sweetbeat Partyk, ahol mi vagyunk a házigazdák, dj-zünk hazai és külföldi vendégekkel közösen, aztán új lemezünk is megjelenik az idén, ráadásul ez lesz a tizedik album, utána egy remixlemezt tervezünk, amin viszonylag ismeretlen hazai zenekaroktól Adam Freelandig remixelünk sokakat. Aztán egy komolyabb turné, valószínűleg tavasszal, ami egészen nagy volumenű lesz a terveink szerint, több zenekarral, gyakorlatilag minden állomáson minifesztivál formájában, közben meg dj-zünk a Punk Goes To Disco-val elég sok helyen itthon és külföldön.

Directed by Kostil Danila & Luka
D.O.P.:
Garay Gabor
Animation: Ghyczy Dia
Art Director: Kiss Heni
Costumes: Petneházy Eszter
Production manager: Ausztrics Andrea
Animator assistant: Halasi Rita
Make-up artist: Kovalik Natasha & Tégely Laura
Szereplők: Prieger Fanni, Ghyczy Dénes, Nevigyánszky Márton, Swarowsky Misi, Fábry Dénes, Bihari Zoltán,  Ágoston Iván, FeriGeri, PapaGeriFlex

Kommentek

Teljes bizonytalanságban tart, majd letaglóz – Ilyen volt a Tudhattad volna sorozat

Az HBO minisorozata tele van fordulatokkal, és végre egy olyan krimi, amiben a a legvégéig lehet találgatni, hogy ki tette. De nem biztos, hogy ez az előnyére válik.

Wanted Podcast #21 // Isten keze – Szily Lászlóval Maradonáról

Itt még csak az argentin zseni, minden idők egyik legnagyobb labdarúgójának hatvanadik születésnapja alkalmából ültek le beszélgetni.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
705FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Veretes hard rock – P. Box-koncertalbum jön ki LP-n, itt egy dal róla

Most először jelenik meg koncertalbum a korai korszakból.

Tomboló gyerekek az YZZO új klipjében

Mindössze egyetlen dal jelent meg korábban az Yzzo-tól, de most itt a második, klippel együtt.

What’s Mine Is Mine – Premieren a The Anahit új dala

Dal a test és a lélek szabadságáról.

Az idő drog – Premieren a colorStar új videója

A colorStar tavaly megjelent új lemeze, a Time is The Drug címadó dala kapott ezúttal látványos szöveges videót.

Érzelmek és küzdelmek – Premieren Debby May bemutatkozó dala

Debby May bemutatkozó dala, a Tell me Vroom Vroom, egy többéves alkotófolyamat első gyümölcse.
Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló

Az élet kiteljesedése – Meghallgattuk a Makám, a Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák és Guessous Mesi új albumát

Olyan lemezekkel rukkoltak elő, amik önnön létükkel húzzák alá, hogy az élet a költészet tükrében tud igazán kiteljesedni.
02:26:53

Így játszik Alice In Chainst a Metallica, a Korn, a Mastodon, Corey Taylor, a Soundgarden tagjai meg még egy rakás zenész

Idén lett 20 éves a seattle-i Museum Of Pop Culture, illetve idén lett 30 az Alice In Chains első nagylemeze. Nem emiatt, de ilyen...

A Spotifyon hamarosan kiderül, hogy melyik dal honnan nyúlta a témáit

Mesterséges intelligencia mondja majd meg, hogy nem is olyan egyedi az a dal, ahogyan azt a szerzője gondolta.