Így indítottuk egy éve a 2019-et lezáró összegzésünket: „Erős év volt a 2019-es a hazai világzenében, megjelenésekben legalábbis biztosan”. Ezt most újra elsüthetjük, talán még inkább, idén a zeneipar ugyan erős megrázkódtatásokkal lett terhelve, de egy biztos, a pandémia a (gyakran home office-ban elkövetett) zeneszerzést és albumkészítést nem vetette vissza, sőt! Most ez a sőt a mi terepünk, lássuk ábécésorban a 2020-as hazai világzenei felhozatal színe-javát – a végén pedig autentikus folklemezekre is kitérünk.
AZNAP Projekt: Számtalan (Mana Mana)
A „dunakanyari néprajztransz”-ban érdekelt AZNAP az a fajta folyamatzene, amibe úgy olvadnak bele folk és jazz elemek, hogy sem kiszálazni, sőt, egyáltalán felfejteni sem szükséges, és persze a nagyszerű lemezt hallgatva kedv sem kerekedik hozzá, csakis egy jó röpüléshez. Mi ugyan pszichedelikus folk-jazznek hívtuk, de annak sincs semmi jelentősége.
Bahorka Társulat: Pletykázó asszonyok (Fonó)
Magyar és balkáni népzene és persze népdalok a lelke a Bahorkának, valamint mesék, Weöres Sándor versek és némi jazz is, pedig dehogy: valójában Bahorka lelkén három pletykázó asszony osztozik: Balogh Melinda, Kaszai Lili és Horváth Sára. Vagy ezért vagy másért, de inkább ezért állandóan hallgatni érdemes…
Besh o droM: 20 (Fonó)
Kilenc év után jött ki ennek az energikus, sokat tapasztalt és hallomásra kicsit sem öregedő bandának egy koncertfotókkal telepakolt új albuma – ami teljesen megérdemelten került fel a World Music Chart Europe 2020-as év végi összegző toplistájára. Ezt írtuk róla tavasszal: „Céltudatossága és a maximumra csavart hatásfokozások mellett kifejezetten fantáziadús; tele van mosolyfakasztó apróságokkal, különböző műfaji utalásokkal, édes-bús dallamokkal, simogató pillanatokkal éppúgy, mint elsöprő vágtákkal.”
Cimbaliband: Gipsy Fushion (Fonó)
Méltó tisztelgés ez a lemez olyan nagy roma elődök előtt, akik nem csak szerzők voltak, de az összeurópai kultúra emblematikus figuráivá váltak. Munkásságuk, zenéjük, szakmai tartásuk sok egyéb területre is kihatott a színpadi-zenei élet mellett, miközben – Django Reinhardt kivételével – mindannyian Közép-Kelet-Európából származtak. A Cimbaliband most az őrkői Horváth Alexandra énekesnővel hozta össze ezt szédületes poplemezt, mert autentikus alapok, veretes cigányzenék, sűrű folkszövetek ide vagy oda, ezt még úgy is ajánljuk szinte bárkinek, hogy tisztában vagyunk vele, nem mindenki képes befogadni a népzenéket. Aki tehát rámerészkedik, erre számítson: eszementen csúszós tempók, vérsűrű hangulat, szívbéli kiszakadások, minden dalban egyszer-kétszer pedig a fal adja a másikat…
Cserepes Remix: The Big Slalom (Fonó)
Cserepes Károly új lemeze sajátos kárpát-medencei utazás bartóki felütéssel, azaz onnan indít, ahol a nagy előd is belefogott népzenekutatásaiba. Ez a hangmintavarázs-kör most minden korábbi Cserepes albumnál alaposabban térképezi fel a környéki muzsikákat, miközben az eredeti felvételeket nem manipuláló, azokat csak új kontextusba helyező technikája és elektronikus, néha egészen dubos lüktetéssel felsrófolt hangképei egyszerre mutatnak rá gyökereinkre és további lehetőségeinkre. (Csak súgni merem: számomra még ebből a veszedelmesen erős felhozatalból is az év lemeze.)
Dalinda: Átjárók (Fonó)
A Dalinda énektrióban az a jó, hogy nem lehet fejjel megérteni. Így tehát elő kell vegyük a szívgondolkodásunkat, ha pedig azt hinnénk, hogy olyan nekünk nincs, vagy ha sejtjük, miről van szó, de csökevényesnek, érzékszervként alkalmatlannak hisszük a letapogatásra, akkor itt a megfejtés: Dalinda! Az Átjárók pont olyan jó lemez, mint a debütálás volt két éve, csak még jobb.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák: Rackák a Zűrben (Gryllus)
Bár mindig az aktuális a kedvenc Rackalemezem, de a jó hír, hogy ezt vállalom, sőt, még jobb hír, hogy tényleg mindig az aktuális az ász. Meg is tudjuk indokolni: éppen benne van minden, ami szükséges muníció a hétköznapi túléléshez, ráadásul méltó hangulatban. Most éppen egy kisebb apokalipszis közepén vagyunk, és ha már mi is zűrbe kerültünk, nemcsak ők, akár el is fogadhatjuk a felkínált lehetőséget a komaságra.
Guessous Mesi: Átváltozás – Sorsok & Dalok (Tom-Tom)
Mesi ezzel a lemezével olyan világba invitál, ahol az emberek meghallgatják egymást és képesek azt értékelni a másikban, ami bennük talán nincs meg. Erről a magyar, török és marokkói népzenét ötvöző csodás albumról többek közt ezt írtuk: „Először pillangó szárnypor finomságú éteri szintje hatol be a szívbe, és onnan materializálódik vissza a fizikai test azon részeibe, amik érzékszervként próbálják dekódolni”.
Kollár-Klemencz Kamarazenekar: Ég az erdő (Gryllus)
Folk és zeneköltészet egy olyan világértelmezésű kamara-pop lazán körvonalazott keretei közt, ami közben a hallgató megkapja az összes értelmes lehetőséget magába nézni, érzelmeit kikiabálni és vigyorogva nagyokat bólogatni, hogy: na ugye, éppen így megy ez minálunk is. Az Ég az erdő hallgatása közben jön rá az ember, hogy milyen nagy szüksége is van az efféle hasonulásokra és azonosságpontokra. És ha ilyen jó muzsikába van mindez öntve, akkor ki ellenünk, ha ők velünk?
Lajkó Félix & Band: Start (Fonó)
Lajkó Félix új bandát gründolt maga köré és jól tette. Egyrészt mert így a hallgatónak is ad némi fogódzkodót, és lehetőséget, hogy kövesse őt úttalan útjain, és az ilyen-olyan tempóban elkövetett kószálások közben több felület is kínálkozik így a dekódolásra. Nem beszélve arról, hogy van olyan intelligens ez a banda mind zenei, mint pedig tudati értelemben, hogy ne fékezzék a mestert ha szaladni támad kedve, így megkapjuk az összes legyet egy csapásra.
Makám Műhely (Krubavi Trio): Eladó a hajó (Z Paraván)
A Makám (de leginkább egy személyben a zenekarvezető-szerző Krulik Zoltán) az instrumentális évek, a dalos-népzenei éra, és a rockot is magába fogadó csehtamási folk összegző és megvilágosító erejű átélései után képessé vált ilyen korszakos albumot életre hívni, mint például ezt, amin Ady, Somlyó Zoltán és saját verseket zenget meg a Krubavi Trio álnevű Makám minimalista eszköztárral, de érzelmileg csúcsra tolva.
Ötödik Évszak: Ne rejtsd el (Fonó)
Ez az „akusztikus városi zene” igazi kulturális összefoglaló: éppannyira európai, mint magyar, és nem csak azért, mert francia és magyar nyelvű a dalszövegeiben, de az alapok a huszadik században, sőt, némileg a tizenkilencedikben gyökereznek – amikor is a korábbiaknál jobban összecsúsztak és egymásra rímeltek kontinensünk közös ügyei, és az efölötti örömet és egymástól befogadást még kevéssé mérgezte politika és közélet, szóval mindezt egy olyan szabadságeszmény szülte, ami ezek szerint máig ható. Az Ötödik Évszak mindenesetre rátalált erre a feszültségektől és fellelt örömöktől vibráló formára, amiben népzene és tangó, korhangulatok és érzelmi tartalmak élhetők át szégyentelenül. Igen megnyerő debütálás.
Poklade: Balkántransz (Fonó)
A délszláv muzsikában érdekelt mohácsi bandáról nehezen hisszük el, hogy fiatal muzsikusok a tagjai, rendkívül sűrű atmoszférájú és magába szippantó zenéjük az autentikus elemek ellenére abszolút jelenidejű, miközben valamiféle párhuzamos, lakható világban zajlik mégis, egyszerűen nem jó kiszakadni belőle. Megkockáztatom: a Balkántransz új időszámítás nyitánya a műfajban.
+ Utolsó pillanatos befutók, amiknek viszont mindenképpen itt a helyük:
Lakatos Mónika és a Cigány Hangok: Hangszín (Folk Európa/Hangvető)
Lakatos Mónika, a Romengo énekesnője idén megkapta a WOMEX életműdíját, második magyar előadóként a Muzsikást követően, és a világon első cigány művészként. Ez roppant megtisztelő, de őszintén hozzátehetjük, amit Mónika (és férje, Rostás Mihály „Mazsi”) az oláh cigányzenéért és kultúráért megtesz az valóban tiszteletre- és elismerésreméltó. Mónika ahol csak tudja, ki is hangsúlyozza Mazsi szerepét, aki szerző-muzsikusként mindhárom projektben társa, így a Romengo mellett duójukban, és a Cigány Hangokban is, aminek most jött ki a debütálása. Három évvel ezelőtt Lakatos Mónika kizárólag cigány hallgatókat tartalmazó lemezéről itt írtunk, az azt megelőző Romengo albumról pedig itt. Ez a mostani produkció nyilvánvalóan egy adott felállásban készült (heten alkotják, közülük hárman hangszeresek is, de mindannyian énekelnek, a vezető pároson kívüli tagok: Balogh Andrea, Balogh Ildikó Krisztina, Kovács A. Máté, Lakatos Róbert és Rostás Dzsenifer), de a jövőre nézve tervbe vették a gyakori változtatást a tagságot illetően, hogy minél több „cigány hang” szólalhasson meg.
Bár ezen a lemezen is akad hallgató, de a pergetők vannak többségben, a ritmushangszerekre és gitárokra épülő vokális sokszínűség egészen magnetikus és igéző. Amikor pedig egy-egy dalban szinte a csendből indítanak, hogy a felfokozást követően oda húzzanak, ahol addig még sosem jártunk, valamiféle szívbéli magas-fennsíkra, ott aztán egyszerre történik kiáradás és mély belső megrázkódtatás. Lenyűgöző ez a dallam- és hangzásszínpompa, de a szaggatott esztam-ritmizálás és a folyékony megoldások is ugyanoda vezetnek: kiszakítanak a hétköznapi taposómalomból, hogy egyrészt gyógyító örömérzettel ajándékozzanak meg szélsebes energiáik szárnyán, másrészt bevilágítanak olyan területeket kívül-belül, amik hozzásegítenek a kulturális ébredéshez a különböző minőségek hangsúlyba hozásával. Ami megszólalásban jellemző volt a Romengora, az most is itt van: olyan élő hangulat, amibe ágyazva minden hangszer és énekhang egyazon intenzitással szól, és nemcsak hangerőben, de a hangszínek tisztaságban is, ráadásul nyoma sincs kilúgozott műviségnek, a csillanó összkép miatt sem esett áldozatul az elevenség és természetesség. Cigányzenében ez most a zsinórmérték.
Tímár Sára: Feljött immár az a csillag (Gryllus)
Tímár Sára nem megkerülhető, nem feledhető, mi több, bármihez is nyúl, nekünk ott a helyünk, az időfaktor sem számít. Ha csak közreműködik, odadalol valamicskét, az is kell, amikor pedig szólólemezzel ajándékoz meg, vagy épp Dalindával (feljebb ők is itt vannak), olyankor felettébb jó nekünk. Ebben a 24 perces karácsonyi félalbumnyiban (amiben hét népzenész a partnere) varázslat történik, és nem csak azért, mert siker koronázta alapszándékát: „a hagyományos karácsonyi énekek tisztaságát megőrizve, egy új zenei hangzást hívtunk életre, ami kilép a hagyományos karácsonyi énekekhez illő, kategorizált hangzásból”, hanem a borúsabb hangulattól a fénylő világosságig felfestett ív olyan elementáris energiákat pendít meg a lélekben, ami végre tényleg ki tud mozdítani a világi lét elviselhetetlen tapadásából, így valamicskével közelebb léphetünk a megnevezhetetlen csodákhoz. Mestermű.
+ Népzenei lemezek:
Az autentikus népzenei, vagyis leginkább annak tartható bandákat külön vesszük, és bár ebben nincs semmi hátsó szándék – már azon felül, hogy kidomborítsuk: a legtisztább eredeti formák és még a ma emberének is zsigeri élményt adó muzsikák valahol mégis csak egy külön világ. Talán pont ezért az eredendő tisztaságért, ami képes a modern ember túlterhelt és sebzett lelkét adalékanyagok felhasználása nélkül gyógyítani és új erőkkel megtölteni.
Berka Együttes: Csángó négy évszak (Fonó)
A kísérőfüzetben olvashatjuk: „A Csángó négy évszak című harmadik Berka lemez egy csángó kaleidoszkóp. Ha beletekintünk, színesen csillognak benne a különböző hangszerelésben, sőt akár kis kórusműben feldolgozott gyűjtések, dallamok. Ezek nemcsak egy egyházi év jeles eseményeit idézik fel, hanem a természet és életünk múlásának legfontosabb állomásait is egyben. A lemezen szereplő 12 dal, melyek a hónapokat szimbolizálják, egy-egy ilyen stáció.” Elég ennyit hozzáfűznünk: úgy játszanak, ahogy azt szeretjük, elevenen, tisztán, csukló-lazán, bátran és felfokozódó hangulatban, így egyszerre szellős és magához igazító.
Békés Banda: 40+ (Szerzői)
Most sokadjára újrahallgatva sem tudunk mást mondani, mint amit a megjelenéskor írtunk róla: „…a Békés Banda frenetikusan megszólaló, sűrű hangulatot teremtő zenekar, itt nincsenek sem hosszan kitartott unalmas megoldások, sem muzeológus porosság, van ellenben élet, energia és lényegre törő hangszerelés. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy ez igenis nagyon távol áll a mai popzene leegyszerűsített világától, ez a zene abban a már rég elillant korban, amikor tökéletesre csiszolódott, mindenkihez szólt.”
Hungarian FolkEmbassy & Barátai: Báthory-Balassi-Bem-Balatonboglár (Fonó)
Van még egy alcíme is: Népzenével és régizenével a magyar-lengyel barátságról. Két nyelven elregélt és eldalolt, magyar és lengyel népzenéket váltakoztató albumszerkezetével olyan utazásra hív, amilyenben eddig nem volt részünk, és ha vállaljuk, hogy ez a nagyívű anyag részben közelebb áll a hangjátékokhoz, mint a klasszikus népzenelemezekhez, akkor mélyen átélhető impressziók és új gondolatok a jutalmunk. Nem beszélve arról, hogy messze érdekesebb és érzékletesebb, mint bármiféle dokumentumfilm vagy könyv a témában.
Korpás Éva: Szívharang (Music Hungary Zeneműkiadó/Hangvető)
A nagyszerű komáromi népdalénekesnő hetedik sorlemezéről ezt írtuk: „Sokféle a zeneiség megformálása is az album folyamatában, az egymás társaságában hallhatóan felszabadult lányok kórusa és a lassú balladák éppúgy elsodornak, mint a pörgős vonószenés lakodalmas dalok; a megszólalás, a keverés pedig vastag kontúrokkal lett testesre húzva, jócskán rásegítve az érzésbeli megélés lehetőségére. Minden ízében kivételes intenzitású ez az érzelmi húrokat érzékenyen, de kicsit sem visszafogottan rezgető, és így azokat szinte láthatóvá varázsoló muzsika, óriási hiba lenne kihagyni.”
Pendely: Debrecenbe’ nyílik a virág… (Fonó)
A Debreceni Zenede két évtizednyi munkásságának összefoglalása az album, középpontjában elsősorban énekkórusok állnak, de a tizenkét dal felében hangszerek is megszólalnak, a zárószámban pedig egy komplett vonósbanda. Repertoárjában: gyimesi táncdallam, bakonyi dudanóta, buzai, bodrogközi, balázstelki, és persze bihari népdalok. De hallgatóként ezeknél is fontosabb, „hogy az egésznek atmoszférája van, élő lélegzése, sebes sodrása és drámaisága.”
Pengetős Trió: Este nálunk (Fonó)
A Pengetős Trió teljesen saját utat választott: a citera, a koboz és a tambura a legkülönbözőbb kárpát-medencei népzenékben ugyan rendre megszólalt korábban is, de együtt a hagyományos kultúrák és faluközösségek mindennapjaiban mondhatni soha. A Pengetős Trió viszont sikeresen összehozta őket, és így össze is foglaltak sok olyan zeneiséget, ami eddig inkább párhuzamosan létezett, ám kiderült, hogy dolguk van egymással, mi pedig beljebb kerültünk egy élvezetes körrel. Bár a különbözőségek összeboronálása miatt a világzenei blokkba is rakhattuk volna őket, a tradíciókra helyezett nagy hangsúlyok okán mégis inkább idekerültek.
