Hirdetés
Hirdetés

Veszprém a Hősök városa – Red Bull Mixtúra (első nap)

A Red Bull már tavaly is érdekes bulikkal promotálta magát, mikor is két egymással szemben lévő színpadon kellett egymással megküzdenie az épp kiválasztott zenekaroknak, de idén, elsőre még hülyébben hangzó turnét szervezett: Négy egészen eltérő stílusban mozgó zenekart trombitáltak össze, akik gyakorlatilag átszerelés nélkül lépnek fel egymás után, néha belenyúlva egymás dalaiba is. A buliban a Folkfree – Hősök – Superbutt – PASO négyes vesz részt. Biztos nem csak nekem vannak általános iskolai élményeim a rokker – repper – popper trió szembenállásáról. Ez később ugyan elmúlt, de egymásba nem integrálódott: az acélbetétes bakancstól csak rohadás úton megváló metálosok kicsit sem érdeklődnek a wannabe-afroamerikai hiphoposok zenéje iránt, és természetesen az MR2-n szocializálódott bölcsészek sem tudják, milyen jó mulatság is a torzított gitár. A Mixtúra épp ezért nem is csak a zenekarok miatt érdekes, hanem az egész eltérő zenei preferenciákkal dolgozó közönség miatt.

Első állomásunk Veszprém volt. A fellépők közül páran még csak látásból ismerték egymást, minek eredményeképp a Budapesttől tartó buszozás diszkrét ismerkedéssel telt. Gyanítom, az senkit nem lep meg, hogy ebben az országban a koncertezés nem a hotelek szétveréséről, és a töménytelen mennyiségű groupie-ről szólt, de az útközben zavartalanul alvó tagok még engem is megleptek. Azért Veszprémig szép lassan összemelegedett a társaság, hogy aztán ott a helyi illetőségű Hősökkel kiegészülve magáévá tegye a mit sem sejtő várost. Veszprém amúgy szép hely, barátságos lejtős utcákkal, egy a többségtől eltérően egész elfogadhatóan kinéző bevásárlóközponttal, és ami a négy zenekar számára a legérdekesebb, egy nagyon szép, és sok embert foglalkoztató egyetemmel – ennek az intézménynek a „kijelölt” szórakozóhelyén, az igazán fennkölten csak Diák Centrumnak elnevezett intézményben lett megtartva az első dátum. A hely maga az egyetem nemrég felépített kollégiumai mellett található közvetlenül, és ennek megfelelően úgy néz ki, mint ahogy az ember szeretné, hogy kinézzen egy egyetemi klub: nem csicsás rönk-burkolat a falakon, kellő mennyiségű pad, és egy pont akkora méretű színpad, amin lehet tartani komolyabb koncerteket is. A vécé kissé gusztustalan, de egyrészt mindannyian ismerjük a felsőoktatásban okuló diákság ilyen téren felmutatott igényeit, másrészt pedig cserébe az árak is emberi szférában mozognak, ami simán még lejjebb szorítja ezeket az igényeket. A lehetőségekhez képest ráadásul jól is szólt.

Az már a próba alatt is nyilvánvalóvá vált, hogy igazából a négy zenekar sem tudja, hogy fog elsülni a formabontó mulatság, de pár botladozás után mindenki rájött, hogy itt bizony fasza dolog készül, viszont ez ténylegesen csak a koncerten derült ki. Az épp egyre népszerűbbé váló Folkfree szépen megcsinálta a hangulatot. A teljesen addiktív hangzású tekerőlant köré épített, amúgy sok törtütemet, és hasonló épp menő dolgokat felvonultató zenekart sokadszor láttam már, de igazából mostanra állt össze az élő produkciójuk, amit az addig összegyűlt nem túl népes, közönség nagyjából kellően értékelt, de azért az nem meglepetés, hogy az elsőként fellépők mindenhol szopnak ezen a téren. A zenekarral magával nekem még mindig ugyanaz a gondom, mint ami eddig: magát a hangzást remekül kitalálták, de emellé nem hallok olyan dalokat, ami miatt akár otthon is hallgatnám a lemezüket. A közös zenélést a Hősökkel tudták le, ami viszonylag logikus döntés volt, működött is. Pláne azért, mert mint később kiderült, a közönség komoly része rájuk várt.

REDBULL MIXTURA

A Hősöknek Veszprém hazai pálya, és ennek megfelelően kezelték őket. Továbbmennék, Veszprém a Hősök városa. Az egészen váratlanul nagy, és lelkes tömeget vonzó zenekar pedig megmutatta, hogy lehet jó hip hop-bulit csinálni. A tagság megállás nélkül mozog, mutogat, ugráltat, és ehhez sikerült jó szövegkörnyezetet, és ami élőben még fontosabb, jó zenei alapokat találni. A helyi népszerűségről az mond el sokat, hogy még a hátsó sorok komoly része is kívülről fújta a szövegeket. Remek ötlet volt a PASO-s Krsa-t felhívni raggázni. Hallottunk már ilyet, de megunni nem fogjuk, pláne mert Krsa kurva jól csinálja.

A metál felől a Superbutt érkezett, és annak ellenére, hogy talán ők lógnak ki a legjobban a képből, ők vállalták magukra a legtöbbet annak érdekében, hogy a Mixtúra tényleg ne csak négy más stílusban mozgó zenekar egymás után történő fellépését jelentse. A vérprofi, már tényleg minden koncerten ugyanazt hozni tudó zenekar a saját dalparkjába beépítette a visszatérő Hősöket egy Cypress Hill-klasszikussal. Ezzel természetesen nem lehet hibázni, de az igazi meglepetést a József Attila-versadaptáció A Hetedik jelentette, amit a Folkfree tekerőlantosa színesített. Ezek alapján én nem értem, hogy a tekerőlant miért nem számít népszerűbb hangszernek, mert itt például hibátlanul működött.

A végére maradt egy PASO, ami meg az ország azon kevés zenekarainak egyike, akik megérdemlik a státuszukat. Ska-koncertet persze könnyűnek tűnhet jól csinálni, hiszen vidám zene, táncos, csak simán ugrálni is jó rá, de amellett a tény mellett nem lehet elmenni, hogy Krsa az ország legstílusosabb frontembere. Minden mozdulata jól néz ki, pont annyit kommunikál a közönséggel, amennyi nem zavaró, és a rajongólányok véleménye szerint jól is néz ki. Az addig is jó hangulatban telő buliból igazi koncert lett, annak minden előnyével (elégedettség) és hátrányával (tolongás) együtt.

A végére maradt a „népünnepély”, mikor az összes zenekar képviselői felmentek egy közös zenélésre. Hát… ez a következő állomásokra biztos összeáll, de most néha kifejezetten értékelhetelten volt az ezerféle hangszer és énekes egyszerre megszólalása. A közönség minden esetre ezt is élvezte, és ami még jobb, hogy a zenekarok is – mindenképp érdemes, de minimum tanulságos megnézni ezt a részt.

Ma megyünk Győrbe, ahol mindenféle izgalmas programokkal várnak, holnap elmondom, mi történt.

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló