A 2018-ban induló Lezser Garbó Bajza Olivér egyszemélyes projektje, ami az elmúlt bő húsz évben érintett zenei stílusok és lerakódott tapasztalatok összefoglalása. Rövid, zongorára írt dalok, rengeteg elektronikai hangszereléssel és ironikus/önironikus szövegekkel, amik az underground és a mainstream pop között egyensúlyoznak.
A 2020-as Minden Héten Szivárvány című debütáló lemeze után Veszendő címmel érkezett meg a Lezser Garbó második EP-je, az ezen szereplő tételekről pedig dalról dalra is mesélt Bajza Olivér.
A lemez az elmúlás, öregedés témáját vesézi ki. A címben szereplő “Veszendő” egy félig valóságos félig képzeletbeli helyként jelenik meg ahová a meg nem történt dolgok csúsznak át, egyfajta limbó vagy párhuzamos művészi dimenzió. A dalok őszintén beszélnek olyan témákról is, amikről dalok ritkán tesznek említést. A kapuzárási pánikról, a széteső testről és lélekről, megbánásokról illetve a pozitív oldalon az idővel érkező felszabadulásról is. A dalok most is zongorára íródtak, majd rengeteg elektronikus sound design-nal lettek nyakon öntve, illetve helyenként élő gitár, basszus és cselló is felfedezhető.
Veszendő
A címadó dal pont azt a pillanatot próbálja megragadni, amiben a ‘hajnali fényről’ átcsúsznak a számba vett dolgok a ‘veszendőbe’ és egyfajta leltárt készít a szerző azokról a dolgokról, amik ide vezettek, de elmúlnak, illetve azokról a dolgokról, amik majd jönnek helyette. A dal hangszerelése a klasszikus Lezser Garbó recept alapján készült: lágy zongora, súlyos basszusok, minimális dob és a végén egy zakatoló, zajos absztrakt gitárszóló.
Ördögvonzó
Az ördögűzőnek az ikertestvére az ‘ördögvonzó’, az a démon, aki mindig bevonzza a negatívumot az ember életébe, pedig tudja, hogy nem kellene, aztán persze reggel mindig jön a megbánás. Ahogy idősödik az ember ez egyre tudatosabb lesz, de ettől függetlenül ugyanúgy megtörténik néha. A dalt Czidor Gergő gitárszólója zárja, miközben a dobgép hangjai szépen lassan megőrülnek.
Torz
A dal egyfajta vallomás, kifakadás. Bármennyit is fejlődik az ember és idővel bölcsebb lesz, mindig lesznek pillanatok, amikor úgy tűnik hogy a kép még mindig ‘Torz’ és az igazán fontos dolgok még mindig rejtve vannak. A hangszerelés itt a legkarakteresebb, sűrű szintetizátorok, vészjósló dobok és Rektenvald Gábor nehéz basszusgitárja.
Folyamatábrák
A dal egy rövid gondolatmenetet ábrázol, mint egyfajta folyamatábrát arról, hogyan megy keresztül a főhős, az idő múlásával egy régi szerelem különböző fázisain. Először még ‘naponta százszor gondol rá’, majd évek múltán az utcán összefutva csak annyit mondana, hogy ‘sajnálom’, de már ez is késő lenne. A hangszerelés és az akkordmenet is követi a folyamatos fejlődést, ahogy a minimális szintetizátorhangokból lassan kiteljesedik a dal, a kattogó zongoraakkordokban és a súlyos basszusban.
A világűr szélén
A lemez legszomorúbb dala, de ugyanakkor felemelő és reményteli is. Szépen lefesti azokat a szürke hétköznapokat, amikor minden, mintha az ember ellen dolgozna és nem lenne fény az alagút végén, de ugyanakkor reményt is ad a kreatív művészi álmodozásban, ahogy az ember felemelkedik és ingázik a világűr szélén. A dalban Friderikusz Péter játszik csellón, amihez Czidor Gergő készített egy szívből jövő animációs videoklipet.
