Hirdetés
Hirdetés

Végre megtartják a Wolves In The Throne Room-koncertet

Október 23-án végre eljut ismét Magyarországra a Wolves In The Throne Room, most már a Covid ezt nem akadályozza meg. Az amerikai black metal zenekar a 2021-ben megjelent Primordial Arcana lemezét turnéztatja most, de természetesen a korábbi lemezekről is játszanak majd dalokat. Jó, spoilerezni nem akarunk, de az összesen ötdalos setlist három ötöde régebbi szám lesz. Arra ugyan nem számítunk, hogy olyan autentikus előadást kapunk, mint az első budapesti koncertjükön a Dürer Kert egykori kistermében, már csak azért sem, mert annál már jóval népszerűbb a csapat, de kiváló koncertzenekar lettek, szóval a csalódás kizárt.

Hirdetés

Vendégük lesz a szintén amerikai Incantation, akik viszont nem black metalt játszanak, de azt 1989 óta, és az egyik vezetői a New York-i death metal színtérnek az olyan csapatok mellett, mint a a Suffocation, a Mortician vagy az Immolation.

Szintén előzenekar lesz még a Stygian Bough, ami a Bell Witch és az Aerial Ruin közös projektje, lassú, hangulatos doommal.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,160KedvelőTetszik
3,116KövetőKövetés
5,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók