Hirdetés
Hirdetés

Vasárnapi istentisztelet és más érdekes programok a Megadeth-táborban

megadethbootcamp.jpg

Vajon adunk-e újabb gumicsontot azok szájába, akik tavaly nyár óta egy alkalmat sem mulasztanak el egy jó kis avokádózásra, ha meghallják a Megadeth nevét? Na mindegy! A lényeg, hogy március második hétvégéjén lezajlott az első Megadeth Kiképzőtábor, ahol a zenekar életre szóló élményt kínált a legelszántabb rajongóknak. Hogy milyen programokból lehetett választani, és hogy ez mennyibe fájt a résztvevőknek, az a folytatásban kiderül! Nincs is izgalmasabb annál, mint amikor mások zsebében turkálhatunk, pláne egy zenei oldalon.

A tábor maga a kaliforniai Fallbrookban lett megrendezve, Dave Mustaine saját birtokán, amit egyébként az utóbbi években már többször is el akart adni, de erről majd később. A résztvevők számos érdekes programon vehettek részt, és ha lehet hinni a programfüzetnek, tényleg egyfajta kiképzés folyt, hiszen az ilyen rendezvényeken szokásos zsákban futás, erotikus banánevés, fekvehányás helyett egy rakás hangszerbemutatót tartottak a zenekar tagjai a házban berendezett stúdióban, amelyek közül mi leginkább a dalszerző és szövegíró klinikára lettünk volna kíváncsiak. Játékos kedvű grafikusunk el is képzelte, hogyan mehetett ez a gyakorlatban. 

megadeth_clinic_1.jpg

Emellett volt még kávézás Dave Ellefsonnal, sör- és borkóstoló Dave Mustaine-nel, utóbbi egyenesen a frontember saját borászatában, tábortűz melletti sztorizgatással egybekötött akusztikus Megadeth-koncert, valamint vasárnap reggeli Megadeth istentisztelet, amelyet viszont nem a közismerten újjászületett keresztény Mustaine celebrált, hanem a basszusgitáros, aki egyébként evangélikus lelkésszé avanzsált az elmúlt években.

És hogy mennyibe került ez? Nos, a látogatók különböző élménycsomagok közül választhattak, 1999 és 5499 dollár között, ami napi középárfolyamon átszámítva 577 711 és 1 589 211 forint körüli összeget jelent.
Akik nem akartak a tábori ágyakban senyvedni, azok plusz 2000 dollárért, negyedórányi buszozás után alhattak a közeli Pala Resort hotelben is. A hülyének is megéri! 

megadethbootcampschedule.jpg

És most a poén. Dave Mustaine a házat és a birtokot, ahol a tábort megrendezték, 2015 októbere
óta kínálja eladásra. Az ár először 5 millió 375 ezer dollár volt, körülbelül ötször annyi, mint amennyiért vette – mondjuk biztosan nem volt benne stúdió gyárilag -, aztán tavaly júniusban ezt az összeget leengedte 3 millió 895 ezer dollárra. A legfrissebb hírek szerint a napokban még lejjebb ment, most már csak 3 millió 195 ezer dollárt kér érte. Valószínűleg túl jól sikerülhetett a borkóstoló a táborban. (Beütés.) A szórványos taps után folytatjuk a legfrissebb hírekkel, addig is hallgassunk meg egy olyan dalt, amit valószínűleg nem játszottak a fiúk a tábortűz mellett!

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló