Mint azt a T-Home és a T-Mobile korábban bejelentette, a két márka Paletta kampányának keretében 29 kiválasztott magyarországi rajongó is részt vehet az egyik legismertebb fiatal amerikai popsztár szeptember végi videoklip-forgatásán. A nemzetközi produkcióban megvalósuló esemény nyilvános szereplőválogatása 2010. augusztus 29-én, vasárnap lesz a Casa de la Musica (1088 Budapest, Vas utca 16.) helyszínen 10.00 – 20.00 óra között. A meghallgatás részt vevőknek önmagukról, a bennük rejlő tehetségről, leginkább érdekes, értékes képességeikről kell tanúbizonyságot tenniük. A válogatásra mindenkinek magával kell hoznia a bemutatkozásodhoz szükséges kellékeket (hangszer, ruha, zene stb.). Jelentkezni augusztus 28-án (szombat) 12.00 óráig a katyklipje@katyklipje.hu címen lehet, telefonszám és e-mail cím megadásával.
Természetesen azoknak is marad esélyük a klipforgatáson részt venni, akik nem tudnak személyesen részt venni az eseményen: a www.katyklipje.hu oldalra 2010. szeptember 12-ig feltölthetik saját videójukat. A szereplőválogatáson készült és a megadott website-ra feltöltött videók alapján neves zsűri – Harsányi Levente, Hámori Barbara, Lakatos Márk és Lilu – választja ki azokat a szerencséseket, akik részt vehetnek Katy Perry videoklipjének forgatásán.