Hirdetés
Hirdetés

Vasárnap Fight Night Hungary a Barba Negrában

fight_night_3.jpg

Újra jönnek a pofonok. A Barba Negra mindig is törekedett a műfaji változatosságra, így az sem csoda, hogy immáron harmadik alkalommal avanzsál a zenei klub az igazán kemény harcok helyszínévé, és egy estére a színpad helyett a szorító, a riffek helyett a pofonok kerülnek előtérbe. Az estére három páros belépőt sorsolunk ki, olvassatok tovább!

 

A Fight Night Hungary már több alkalommal is elnyerte a leglátványosabb küzdősport gála címet, így nem véletlen számít kiemelkedő eseménynek a hazai thai box életben. Budapestre, a Barba Negra Music Clubba immáron harmadik alkalommal érkezik a rendezvény szeptember 27-én, és ahogy már megszokhattuk, hazánk legkeményebb bunyósai mellett újra nemzetközi versenyzőket is felvonultat. Ez alkalommal ráadásul az E.M.L.Hungary 2015 három négyes tornájára, valamint egy Muay Thai Magyar Bajnoki Címmérkőzésre is sor kerül.

Az estére most három páros belépőt is kisorsolunk. A játékban mindössze annyit kérünk tőletek, hogy a Lángoló Gitárok Facebookján közzétett cikk alá kommentben postoljátok olyan külföldi vagy magyar zenészek nevét, akik tudomásotok szerint aktívan foglalkoznak harcművészetekkel is. Ha lehet, képpel. és a harcművészeti ág megnevezésével.  Indításnak össze is állítottunk nektek egy kedvcsináló galériát, benne Tom Arayával és komplett családjával, a Five Finger Death Punch gitárosával, Báthory Zoltánnal, valamint magával Dave Mustaine-nel, akinek elmondása szerint a sport egyenesen megmentette az életét. Szombaton éjfélig várjuk a megfejtéseket, utána sorsolunk, a nyerteseket pedig Facebook-üzenetben értesítjük. Játékkal kapcsolatos infókért a jatek@langologitarok.hu címre írjatok!

Részletes program, jegyértékesítés: https://www.facebook.com/events/1124502087597057/

FIGHT NIGHT HUNGARY ● E.M.L. Hungary

Barba Negra Music Club – Budapest – Prielle Kornélia utca 4.

2015. szeptember 27., kapunyitás: 17.00

Hivatalos weboldal: www.thaibox.hu

A rendezvény facebookja: www.facebbok.com/fightnight.hungary

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló