Hirdetés
Hirdetés

Vasárnap esti garázsrockmise – White Fence-koncertbeszámoló

_MG_3970.jpgVasárnap este a kortárs garázsrockszíntér egyik rendkívül szimpatikus és termékeny figurája, Timothy Presley állt az A38 hajó színpadára. Presley projektje, a White Fence négyfős zenekarrá duzzadva lépett fel a nagyon szellős félháznyi közönség előtt. Ami elsőre szembe(/fülbe)tűnt a koncerten, hogy mennyivel dinamikusabban és pezsgőbben szólalnak meg ezek a dalok élőben, mint a stúdiófelvételeken. Azok a számok, amelyekre az egyszeri gitárzenerajongó a reggeli zuhany után rutinszerűen tiszta zoknit és alsóneműt húz, azokra most akár önfeledten bulizni is lehetett – volna. (fotók: Vicze Csaba és Benkő Bálint)

A koncert zenei oldalát talán magának Tim Presley küllemének leírásával lehetne a legtalálóbban megfogni: az ifjú Mick Jagger arcvonásai, Byrds-frizura, kellemesen szúrós, enyhén kábítószeres tekintet, az énekléstől férfiasan duzzadó nyaki erek, na és persze azok az alig szexi, a hanyagságuktól valamiért mégis csábító mozdulatok. Cirka egy óra alatt megidéződött a gitárzene történetének számos üdítő fejezete, de természetesen ezek közül is a hatvanas évek pszichedelikus rockja kapta a legnagyobb hangsúlyt. Ám ez a típusú pszichedélia nem merészkedik éteri magasságokba, nem szárnyal varázsszőnyegén a fellegek közt, mert a torzítóktól karcos, dögös-tökös hangzás mindvégig a földfelszín közelében tartja. Talán a gravitáció törvényére hivatkozva, vagy talán valami másra, nem engedi az egekig. Nem kell távolról gyönyörködnünk benne, mert közvetlenül a földfelszín felett lebeg. Velünk és köztünk.

_MG_3863.jpg

Igazából egyetlen rossz szavunk sem lehetne a produkcióra, valahogy mégsem volt olyan egetrengető a műsor. Faszán végig lehetett bólogatni egy kellemes vasárnap/nyári estén, de ennél tényleg nem szólt többről. És nagyon úgy tűnt, hogy Presley-ék sem akartak sokkal többet kihozni ebből: tisztességesen, felesleges cirádázás és jópofáskodás nélkül tolták le a laza koncertjüket, méghozzá kényelmesen, mindennemű megerőltetés, illetve megőrülés nélkül.

Az este hangulata leginkább egy vasárnapi miséére emlékeztetett, ahol összegyűlt a falu népe, és közösen áldozott a garázsrock oltárán. Vélhetően nem az első, és nem is az utolsó alkalommal. Sőt, megkockáztatom, hogy nem is feltétlenül a pap – jelen esetben: Presley atya – szónoklatáról szólt ez a buli. De legalább eljöttek a jobbfej haverok, meg az ő haverjaik, és a „barátom barátja az én barátom is”-elv mentén az ájtatos zenehívőknek szinte bárkihez lehetett egy-két hitben megerősítő, kedves szava. Pár év múlva már egyáltalán nem biztos, hogy emlékszünk majd erre a misére, de ma még fontos, lelki felüdülést nyújt. Aztán a következő héten egy másik istentiszteleten úgyis találkozunk majd, és gyülekezetbe szerveződve ápoljuk tovább identitásunkat, valamint kulturális fogyasztásainkat.

_MG_4000.jpg

Az pedig, amikor a koncertet követően a zenekarral együtt el lehet menni az egyik belvárosi romkocsmába – természetesen a körúton belül – iszogatni és dumálgatni, az tényleg pontosan olyan, mint amikor nagyanyáink a mise után bezúznak a sekrestyébe jópofáskodni kicsikét az atyával. Hiszek egy Istenben, hiszek egy Garázsországban, hiszek az Iggy Pop-i örökigazságban…

spot_img

Kommentek

[gs-fb-comments]
37,438KedvelőTetszik
2,929KövetőKövetés
1,120FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló