Hirdetés
Hirdetés

Vasárnap Doro a Barba Negrában

doro_6105.jpg

Most vasárnap a Barba Negra színpadán tér vissza hazánkba Doro Pesch, akit az egyik első női metálénekesként tart számon a szakma és a közönség. A már hagyományosnak tekinthető téli turné budapesti állomására most egy szerencsés olvasónk páros belépőt nyerhet. Játék és további infók a hajtás után.

2016 telén végre ismét útra kel Doro és zenekara, aki Németország és Hollandia mellett december 4-én Budapesten is fellép! A német metal királynő és zenekara egy 30 éves születésnapi DVD kiadása mellett új stúdiólemez készítését is tervezi, de még ezt megelőzően, márciusban Love’s Gone To Hell címen tesz majd közzé egy új dalt és videót.

A turnéval kapcsolatban Doro így nyilatkozott:

„Én és a fiúk nagyon boldogok vagyunk, és alig várjuk már, hogy újra személyesen is találkozzunk a rajongókkal. Ez a téli koncertkörútunk Németországban már szinte hagyománynak számít nálunk, amit ebben az évben sem tervezünk megszakítani.

A budapesti koncertre látogatók hamisítatlan Doro show-ra készülhetnek, amely az elmúlt 33 év számos nagy slágerét tartalmazza, nem elfelejtve a Warlock klasszikusait sem. Emellett a Love’s Gone To Hell című friss dal és több más meglepetés is elhangzik majd.

Ahogy ígértük, jöjjön a játék a páros belépőért. Három egyszerű kérdésre várjuk a választ, amelyek a következők: 

1. Mi volt a Warlock első albumának címe? 

        a. Burning the Witches

        b. Transylvanian Hunger

        c. Strappado

2. A legutóbbi Raise Your Fist című lemez melyik dalában vendégszerepel Lemmy? 

        a. Take No Prisoner

        b. It Still Hurts 

        c. Rock Till Death

3. Doro egyik korábbi dobosa egy időben feltűnt a Black Sabbath soraiban is. Ki ő? 

       a. Bobby Rondinelli

       b. Cozy Powell

       c. Bill Ward 

A megfejtéseket szokás szerint a jatek@langologitarok.hu e-mail címen várjuk, ezúttal Lángoló – DORO – játék megjelölésű levélben, december 3-án, szombaton reggel 9 óráig. Délelőtt sorsolunk, a nyertest közvetlenül utána e-mailben értesítjük.

Love’s Gone To Hell European Tour
DORO + Spitfire Norway
Budapest, Barba Negra Music Club

Menetrend/running order: 

19:00 kapunyitás/doors
20:00 Spitfire
21:15 DORO

DORO
https://www.facebook.com/DoroPeschOfficial

SPITFIRE (NO)
https://www.facebook.com/SpitfireNorway/


Jegyek kaphatók a Barba Negra, a Ticketportal és a Tixa rendszerében. További információk a buliról a koncerthez kapcsolódó Facebook-eseményen

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,050FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló