Hirdetés

Valószínűleg senkinek nem tűnt fel, de évek óta először változott a Chrome logója

Megújult a Google Chrome logója nyolc év után először, és talán ha nagyon figyelmesen nézi valaki, akkor rá is jöhet, hogy mi változott rajta. Nagyjából úgy, mint mikor valaki azt mondja a barkácsboltban, hogy krémszínű festéket szeretne, majd kap negyven, látszólag teljesen ugyanolyan színű mintát, hogy oké, de pontosan milyet.

Elvin Hu, a Google Chrome tervezője mutatta be az új dizájnt, és a finomabb változtatás mögötti gondolatot. Persze nem lehet azt várni, hogy egy jól ismert logót teljesen megváltoztasson bárki, de azért mégis szórakoztató látni, hogyan lehet a tulajdonképpen semmiről úgy beszélni, hogy a vállalati meetingeken hatalmas ötletnek számítson.

Azt mondta, hogy az egyes színek határvonalaiba az árnyékok helyett hagyják, hogy a színek „elemelkedjenek”, a színek pedig élénkebben lettek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kiderült, hogy eddig a színek között voltak árnyékok, most már nincsenek.

Úgy tűnik, mintha nagyobb lenne a kék pötty, de ez nincs megideologizálva, szóval lehet, hogy ez csak optikai csalódás. 

De az is kiderült, hogy voltak olyanok, akiknél a zöld és piros egymás mellé helyezése kellemetlen színrezgést okozott, viszont most már úgy kell nézni, hogy nagyon finom (mondjuk ki: észrevehetetlen) színátmenetet alkalmaztak. Az is kiderült, hogy még talán ennél is minimálisabb változások lesznek különböző felületeken, például más lesz a színélénkség macOS-en és Windowson. Az is kiderült, hogy 2008-tól mostanáig fokozatosan egyszerűsödött a logó, ami anno egy fényes 3D embléma volt, az mára egy modern 2D szimbólummá vált.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk