Az összesen három zenésszel (később beszállt egy ütőhangszeres is) működő és börzsöny-ambientként elhíresült két testvérzenekar, a Bajdázó és a horhos sok évnyi váltakozó működtetés után végleg különvált, így az alapítók ettől kezdve jobban rákoncentrálhatnak egyikre és másikra. A horhos éppen elkészült új albumával, amit a Mana Mana Records digitálisan jelentet meg október ötödikén. (Az eddig főleg belassult tánczenékben érdekelt kiadó a nu-jazz, downtempo, trip hop – vagy alkalmasint ska, épp kijött a PASO: Travelling Man című vinyl EP-je – mellé az ambient produkciók közül is válogat újabban, a horhossal egy időben jött ki LP-n a Duel ritmusokat mértékkel adagoló, finom ívű anyaga is.)
A horhos: 7 darab című új albuma az utóbbi években készült felvételeiből lett összeállítva, és záró trackként megkapjuk bónuszként ezek egybefűzött változatát is – ez hallható most a cikkbe ágyazva. Én is ebben a formájában hallgattam meg párszor az interjúra készülve, és teljesen egyértelmű, hogy bármeddig tágított megmérettetést kiállna, márpedig igen bő a választék, a világ ambient és drone zenei termése egymás után pakolva párszor körülérné a bolygót. Aki kicsit is el bír lépni a konvencionálisabb popzenei struktúráktól, az vágjon bele bátran, itt mélység és magasság nem elsősorban térélmények, hanem a belső úton levés valósidejű stációi. Győrffy Ákossal beszéltük át a lényegesebb vonatkozásokat.
Most, hogy a Bajdázó az ismert formájában megszűnt, azaz végleg kettévált, maradt számotokra a horhos. Ez és annak ismerete, hogy korábban is volt néhányszor váltás a két produkció működtetésében, felvet néhány kérdést. Először is, miben és mennyire más a kettő alkotómódszere?
Valóban, a Bajdázó számunkra véget ért, Gugyella Zoltánnal együtt kiléptünk a zenekarból. A Bajdázóban a metódus egyszerű volt, már ami a dalok megszületését illeti. Zsiga (Mile Zsigmond dalszerző, énekes) hozott egy dalt, amit aztán összeraktunk úgy, hogy az „bajdázósan” szólaljon meg. A horhos másképp működött és működik. Rapszodikusan, bármiféle rendszer nélkül. Igaz, hogy két nagylemezt készítettünk Zolival az elmúlt években horhos név alatt, de azóta jobbára az történt, hogy egyedül vettem fel számokat a magam primitív eszközeivel. Ahogy öregszem, egyre macerásabb számomra egy zenekar logisztikája, az egyeztetések, a szervezések, hogy ki mikor ér rá. És hát jó ideje látom, hogy jobbára egyedül is meg tudom valósítani azt, amit szeretnék. Ami nem azt jelenti, hogy a jövőben a horhos nem fog zenekarként is működni. Épp mostanában lett tag a Heaven Street Sevenből is ismert Németh Róbert, bár egyelőre nem csináltunk semmit zenekarként. Komótosan mennek a dolgok errefelé.
Az átállások a két produkció közt hogyan zajlottak, és mi motiválta őket? Egy-egy kifutás utáni megpihenés, amibe bele tudott lépni a másik, vagy valami más?
Engem zeneileg mindig is az ambient, illetve az ambient-közeli hangzások foglalkoztattak. Dalszerzésre képtelen lennék, nem is érdekelt soha. Ahogy egyre távolodtam a Bajdázótól, úgy vált egyre közelibbé a horhos. Ez egy teljesen kötetlen, szabad „projekt”, amely valójában nem klasszikus értelemben vett zenekarként működik. Ahogy magamat sem gondolom zenésznek. Már a Bajdázóban is az volt a dolgom a háttérben, hogy folyamatzenét, rétegzett loopokat úsztassak a dalok mögé. A horhos csak annyiban más, hogy ezek a rétegzett loopok és hömpölygések kerültek előtérbe és nincsenek dalok. Azt is mondhatnám, hogy a horhos a dalok nélküli Bajdázó. Ami azt is jelenti, hogy a horhos nélküli Bajdázót Zsiga viszi tovább.
A horhos a lassan kibontakoztatás, a gondolati és érzelmi megélések ráérős terepe, nagyon messze minden popzenei jellegtől. Érdekelne az inspirációs bázis, mi az, ami ötleteket, témát, bármit ad, hogy belekezdjetek valamibe? Azt sem tudom, hogy jogos-e a többes szám, mert úgy tűnik, hogy a zenék nagy részét egyedül hozod össze.
Nincs semmi különleges ebben. Rögzítek olykor környezeti zajokat a természetben vagy városi környezetben, illetve zenélgetek otthon. Az otthon zenélgetést úgy kell elképzelni, hogy loopokat rakok össze, amelyek sokszor órákig szólnak magukban. Hallgatom ezeket a loopokat és jó esetben egy idő után elkezdenek szétbomlani és kitágulni bennem, miközben hallgatom őket. Valamiféle történetté állnak össze, bár nem tudnám megmondani, miről szólnak ezek a történetek. Inkább az ívüket, a szerkezetüket hallom. Ha eljutok egy-egy looppal erre a pontra, szinte magától társul hozzá valamilyen környezeti zaj vagy hangminta. Mindez sokkal inkább egyfajta meditáció, mint konkrét zeneszerzés. Leginkább talán a versíráshoz hasonlít.
Az új horhos nem egyvégtében felvett stúdióanyag, hanem többévnyi termésből van válogatva. Viszont kapott bónuszként egy összefűzött változatot is, amiben egymásba érnek a számok. Más lett így számodra összeolvasva, mint külön-külön?
Rendhagyó ez az új anyag, ami nem is új igazán, bár mindegyik darabhoz hozzányúltam így vagy úgy. Néhány hónapja meghallgattam az évek során készült számokat, amelyek nem kerültek fel egyik lemezünkre sem, illetve azokat is, amelyek a legutóbbi lemez óta készültek. Rájöttem, hogy egy kevés utómunkával ezek a különálló darabok képesek egy nagyobb ívű rendszerbe összeállni. A hét darab szinte mindegyike köthető egy helyszínhez is, konkrét helyekhez. Drezda, az Adria, New York, Mandzsúria vagy a Börzsöny tűnik fel, egy részben valóságos, részben fiktív utazás helyszíneként. Drezdában egy templomi fiúkórus próbájára keveredtem véletlenül, évekkel ezelőtt, az ott készült felvétel Térey János halála óta valahogy hozzá kapcsolódik bennem, ezért is kevertem újra, ezzel állítva emléket neki a magam módján. New York utcazaja és az Atlanti-óceán hangja Coney Islanden, egy adriai strand kabócái, börzsönyi patakok és erdők atmoszférája vagy épp a Rákosrendezőnél fékező személyvonat mind történetekként jelentek meg előttem, bár – ahogy már említettem – nem tudom, miféle történetek ezek, vezetnek-e bárhová. De talán nem is kell vezetniük sehová, elég, ha néhány percre kiemelkednek az alapzajból, hogy aztán újra elsüllyedjenek benne.
Ha nem a valahová jutás a lényeges, akkor kérdezem másképp: hogyan harmonizál közben a szándék és az alkotófolyamat? Mennyire engeded szabadon az egészet közben, és mennyire kontrollálod előzetes elképzelések mentén?
Számomra ez az egész nem erről szól. Nincsenek szándékaim vele. Vagy ha van is szándék (vagy inkább remény), az csak annyi, hogy ez a lemezen szereplő hét – Hamvas Béla kifejezésével élve – „meditációs objektum” talán beszivárog néhány hallgató szívébe, hogy ott aztán tovább táguljanak a loopok. Ahogy mondtam, a horhossal kapcsolatos alkotófolyamat számomra sokkal inkább a költészethez áll közel. Egy jó vers sem tart sehová, nem állít semmit, tulajdonképpen nem szól semmiről, inkább úgy működik, mint egy ablak, ami elől hirtelen elhúzzák a függönyt. Hogy aztán az ablakon kinézve mit látunk, az már rajtunk múlik. Ez a lemez is nagyjából ez szeretne lenni: egy ablak, amelyen át sok minden megpillantható.
Egy-egy kész anyag után mi történik? Elengedés? Megnyugvás? Marad hátra valami, amivel kezdeni kell valamit?
Elengedés és megnyugvás nincs, talán csak pillanatok vannak, amikor úgy érzi az ember, hogy sikerült „megénekelnie” valamit abból a mérhetetlen hang-univerzumból, amely körülvesz minket, és ami bennünk szól.
Változna valami, ha elköltöznél a Börzsönyből?
Régebben azt válaszoltam volna, hogy igen, biztosan változna. Ma már nem vagyok olyan biztos ebben. Ha máshol is élnék, attól még változatlan maradna a figyelmem, az érzékenységem. De persze nem szeretnék elköltözni innen. A Börzsöny számomra a kályha, ahonnan mindig elindulok, és ahová megérkezem. Az egyetlen hely a világon, amit – a kellő óvatossággal – otthonnak nevezhetek.
Kicsit a technikai háttérről is beszéljünk: egyáltalán mit hallunk, milyen hangkeltőket, milyen hangmintákat?
Talán furcsának tűnik, de az egyetlen hangszer ezen a lemezen egy ütött-kopott elektromos gitár, néhány effektpedállal a háttérben. (Illetve két számban Gugyella Zoli basszusgitározik). És persze sok hangminta, a legtöbbjük saját, ezeket egy diktafonnal és egy telefonnal rögzítettem. Nincs rendes stúdióm, kőkorszaki módon dolgozom és nem is vágyom másra. A technikai arzenál csak nyomasztana. Pár pedál, egy repedt nyakú gitár és egy öreg számítógép, ennyi elég a boldogsághoz.
